Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 3. szám
eszközökkel, hanem a Szentlélek hatalmával operál és a baj gyökeréig hatol. Azt elismerem, hogy az úgynevezett modern emberben rendszerint minden felágaskodik az ilyen gyógymóddal szemben; meggyőződésem szerint azért, mivel ez az embert, szinte tudatán kívül is, rendkívül kényes ponton érinti. Viszont sajnálattal kell azt is elismernem, hogy a ma emberének általában nem sok alkalma van „nehéz esetek“ szellemi, lelki szabadulásáról hallania. Ezért azonban nem Isten felelős. A Biblia tanúsága szerint az első keresztény gyülekezet idejében ez nem így volt. Annál kevésbé csodálkozhatom a mai ember felfogásán, mert ha valaki nékem egyetemista koromban mondott volna el olyan esetet, amelyet később személyesen éltem át, azt mondtam volna: ki van zárva, lehetetlenség, hogy ilyen dolog a huszadik században megtörténhessen! Rövidre metszem a szót. Sok belső nyomorúság és kínlódás után (még hitrejutásom után isi), sok testvéri ima meghallgatásaképpen leszállt az Úr ereje, és az én életem fölött is elhangzott a döbbenetes fölszabadító parancs: Menj ki belőle! És az történt, ami régen. Úgy, ahogy le van írva a Bibliában(Mk 1, 25—26). Velem, 1957 nyarán, Tahiban. — Szabadulásom óta megtört; a bűn kényszere, megszűntek a depressziók. A zaklató démoni erők helyett Isten Lelke vett hatalmába. A. többi között egy drága Ige ragyogja be a szívemet: „Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek“ (Jn 8, 36). Amit még ezenfelül kaptam, az ráadás: hivő feleség (1960-ban) igazi, belső egyetértéssel, hét drága gyermek, hivő testvérek. Hála és dicsőség legyen mindenekért az egy igaz Istennek, aki könyörült rajtam, Igéjével szíven talált, nagy szabadítást szerzett számomra és örökre szóló hívással a magáévá tett. Hála és dicsőség annak a Jézus Krisztusnak, aki életét adta értem, hogy megváltson, akinek sebei árán gyógyulhattam: meg, aki „tegnap és ma és mindörökké ugyanaz“ (Zsid 13, 8). P. B. Csoda nélkül... „János nem tett ugyan semmi csodát, de mindaz, amit Jézus felől mondott, igaz volt“ Ján W, 41 Ritka szépségű igék ezek. János már legalább két esztendeje halott volt, és jó emberek emléke könnyen eltűnik kortársaik emlékezetéből, különösen ha nagyobb utódjuk támadt. Ki gondol a hajnalcsillagra, ha főikéi a nap?! De midőn a tömegek arra a helyre értek, amely Krisztus előfutárával kapcsolatos volt, eszükbe jutott János és mondták az idézett igéket. A te életed is csoda nélküli élet lehet. Tán semmiben sem különbözik a körülötted élő milliók életétől. Nincs semmi szenzációt keltő a hangodban, nincs semmi különös képességed; nem tudsz rendkívüli hatást gyakorolni nagy tömegekre. Talán évek telnek el fölötted egyhangúan. Életed egy síkban mozog .. . De ügyelj arra, hogy amit Krisztus Jézusról mondasz, igaz legyen. Mutass rá és mondd: „íme, Istennek Báránya!“ Mondd: „Ez az, aki majd Szentszellemmel keresztel!“ Jelentsd meg mint vőlegényt és elégedj meg azzal, hogy a vőlegény barátja vagy. Mondd, hogy szórólapát és fejsze van kezében . . . Azután ne törődj, hogy mit mondanak az emberek felőled, menj és tégy bátran bizonyságot, hogy megismerted, megízlelted és cselekvője lettél az élet beszédének... Halálod után jussanak eszükbe szavaid azoknak, akik hallották, és legyenek eszközök, hogy sokakat vigyenek az Isten Bárányához legyenek mint a gabonamagvak, amelyeket a fáraók sírjában találtak és sok év után is még gyümölcsöt teremtek . . . Szép fölirat igénk minden bizonyságtevő sírjára: „amit Jézus felől mondott, igaz volt. . .“ Így van ez nálad is?! F. B. Mayer nyomán V. S. 9
