Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám
Meglásd, hogy el ne ess! Előfordul, hogy egy-egy győzelem után szinte lehetetlennek tartjuk a visszaesést. Ez azonban csak súlyosabbá teszi a veszélyt. Az ördög nagyon ravasz taktikával dolgozik. Egy időre engedi, hogy látszólag legyőzzük őt, hogy később annál biztosabb legyen az ő győzelme. Az egykori szittyákról olvassuk, hogy a csatából készakarva megfutamodtak, táboraikban otthagyva kincseiket és borukat. De az ellenségnek nem sok haszna volt a könnyű győzelemből. Mikor kiosztották a zsákmányt és letelepedtek a győzelmi lakomához, a szittyák hirtelen ellepték a tábort és megnyerték a csatát. A Sátánnak is ez a kedvenc harci módszere. Ezért int az Ige: „Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!“ Az a szállóige, amely egy spanyol hadvezértől származik — „A győzelem után húzd még szorosabbra páncélod szíját!“ — nemcsak a katonákra érvényes. Minden talpalattnyi helyet, amit elhódítottunk az ellenségtől, fokozott éberséggel kell védenünk. Hegyek között Csak egy virág... csupán egy szál virág volt, mely csábított a szakadék határán. Gyanútlan gyermek játszva fut feléje, és máris csúszik lefelé a mélybe a meredek szirt omladékos hátán. (Hegyek közt járva, ó de sokszor látom, mikor az ember mit se sejtve lép ott! Valami vonzó, csalogató szépség veszi körül a legtöbb szakadékot.) Gyanútlan ember! Mélyre hullott bárány! Ha felülről egy kéz nem nyúl feléje, jaj, ki segít halálos zuhanásán? Pedig ... pedig ... csupán egy kis virág volt, mely csábított a szakadék határán. így szoktál te is velünk tenni . . . Sátán! Haluszka M. Rózsa Nincs kivezető út? Egy családban fordult elő a következő eset. Az édesanya este a gyerekszobába megy és azt mondja az ötéves Ferkónak: „Rakd össze a játékaidat és gyere vacsorázni!“ Ferkó azonban nem hallja. Édesanyja másodszor is felszólítja őt, de süket fülekre talál. Még egy utolsó kísérletet tesz: „Ferkó, ha nem engedelmeskedsz azonnal, szólok édesapának!“ De a kisfiú nem akar engedelmeskedni. Ekkor az apa, tekintélyének teljes tudatában, utoljára felszólítja fiát: „Ferkó, most nem tréfálunk! Azonnal szedd össze a játékaidat és menj aludni!“ De a fiú túlságosan belegabalyodott makacsságába és akkor sem engedelmeskedik, mikor az apa alaposan elveri és megkérdezi: „Szót fogadsz végre, Ferkó?“ Könnyes szemmel, fogait összeszorítva rázza a fejét — nem! Most már az apa is lehetőségeinek végére ért. Szomorúan és tanácstalanul ülnek a szülők a nappaliban. S ekkor a nyomasztó csendben megszólal az apa: „Már tudom, mit kell tennem!" Átmegy a gyerekszobába, magához vonja dacos, csökönyösen ellenkező fiát. Szorosan átöleli és ezt mondja: „Ferkó, te olyan rossz vagy, hogy téged már csak szeretni lehet.“ És Ferkó szó nélkül összerakja a dolgait és lefekszik. A Biblia példázatai Istennek hozzánk, emberekhez való viszonyát úgy állítja elénk, mint az apa kapcsolatát gyermekeihez. Isten adta nekünk az életet. Felnevelt bennünket és ránk bízta a világot, hogy szabadon éljünk abban, örüljünk neki és formáljuk. De az emberek visszaéltek a szabadságukkal. Nem köszönték meg Isten jóságát és elzárkóztak előle. Saját útjukon jártak; sötét, gonosz utakon. Belekeveredtek bűneikbe és engedetlenségük következményeibe, s most zárkózottak, megkeményedtek és képtelenek már a hallásra. Sem kérés, sem büntetés nem segít már. Ebből a helyzetből nincsen kivezető út. — 12 —
