Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám
tények nyelvében a templomot és az egyházat ugyanaz a szó fejezi ki. Milyen vigasztalás van az egész üdvtörténetre nézve ebben: „Nagyobb van itt az egyháznál“ — nem egy egyetemes egyháznál, hanem a sokféle egyháznál. Milyen jó, hogy Jézusban nagyobb volt itt a valamikor félelmetes egyháznál és most is nagyobb van itt a fogyó egyháznál. A „nagyobb“ Jézus nem lehet egy kicsi test feje. A nagyobb egy kicsi testen olyan lenne, mint egy vízfejű nyomorék. Nagyobb van itt az egyháznál azt jelenti, hogy az egyház nagy, csak a tagok kicsik önmagukban, sőt semmik. Az a nagy, aki szolgál. Ezt a szolgálatot kell teljesen betöltenünk abban, hogy bárhova küld, bármit mond — megtegyük. Ebből lesz csoda ebben a világban is. K. D. A Király építészei Egy kiránduló társaság megtekintette a chartresi katedrálist, mely Franciaország leghíresebb gótikus temploma a XIII. századból. A vezető szakértelemmel magyarázta meg a csodálatos épület minden részét. Mikor a látogatás véget ért s a látott szépségek benyomásával a társaság a kapu előtt állt, az egyik látogató megkérdezte a vezetőt: Ki volt ennek a csodálatos templomnak az építőmestere? Sem az ívek, sem az oszlopok vagy a színes ablakok nem árulták el alkotójuk nevét. A válasz röviden és határozottan ez volt: a király építőmesterei. — Noha az építőművészet utolérhetetlen mesterei voltak, névtelenül álltak az uralkodó szolgálatában. Nevük ismeretlen, de munkájuk a kor utánozhatatlan emléke. Krisztus megbízottai sem mások, mint Királyuk építőmesterei. Az ö megbízását hajtják végre és egyetlen jutalmukat abban látják, hogy örömmel és odaadással szolgálhatják Urukat. Nevük ismeretlen marad, elég hogy munkájuk által Jézus neve lesz ismert a földön, és nevük a mennyben így szerepel: A Király építőmesterei. Köztük vagy-e te is? Aikaimas idő 1 Krónika 12, 32 Olyan sokszor mondjuk, hogy a mai idő sok mindenre nem alkalmas. De éppen ezért kell keresnünk, hogy mire alkalmas a mai idő. Az idő alkalmas voltát felismerni, megérteni az idő szavát, ehhez kell a keresztyén embernek bölcsesség. Mire alkalmas a mai idő? 1. Magunkba nézésre. 2. Megpróbál az Úr (1 Pét 4, 12). 3. Hit által állunk (2 Kor 5, 7). 4. Ne akarjuk sajnálkozással a szenvedést levenni másról, amit Isten szükségesnek tart, mert annak kárára és Isten ellenére cselekszünk. 5. Várván vártam az Urat (Zsolt 40). Azért kettőzi a zsoltáríró, mert először a Lélek által várja, másodszor a külső körülmények folytán. Legyen egészséges honvágyunk a mennyei hazába. 6. Halálra való előkészület. 7. Könyörgés. Nem szolgai módon időhöz kötötten, hanem fiúi ielkülettel, a Lélek indításából. Munkánk közben is, ha eszünkbe jut valaki, könyörögjünk érte. 8. Ne hagyjuk, hogy a sátán szétforgácsolja időnket, pénzünket. Amit nem az Úrra költünk, az elveszett. Valaki azt mondta egyszer: „Ha nem a Lélekre hallgatsz adakozásodban, majd a sátán küld egy hitetlen embert, aki elveszi“. 9. Az ember ma különösen saját előrelátására, óvintézkedéseire, magába vetett hitére támaszkodik. „Segíts magadon, az Isten is megsegít.“ Ez által Istent az Őt megillető dicsőségtől akarják megfosztani, hogy emberé legyen a dicsőség. 10. Óemberünk mentesülni igyekszik a kereszttől. A sátán is segít ebben körülvesz kimagyarázásokkal, hogy miért éppen nekem kell azt vállalni. Ne tegyük le keresztünket, ragaszkodjunk hozzá, míg az Úr leveszi rólunk. Ungár Aladár (bibliaórai jegyzet) 3