Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
Rád került a sor... Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed" (Jób 4, 5). Más a gyakorlat és más az elmélet. Valaki nagyon jól elmondhatja, hogyan kell felépíteni egy házat, de gyakorlatilag még egy tenyérnyit sem tudna bevakolni. így van ez a hivő keresztyén életében is. Más az elmélet és más a gyakorlat. De míg a hétköznapi dolgokban egész jól létezhetnek ilyen elméleti tudósok — a környezetük nem kíván tőlük gyakorlati tudást —, addig a keresztyén életben elérkezik egyszer az az idő, amikor Isten gyermekének le kell vizsgázni abból, amit elméletileg hirdetett. Fenti Igénk azt mondja — rád kerül a sor. Jóbnál is így történt. Életében hirdette Isten jóságát és kegyelmét, sokakat oktatott és megerősítette a fáradt kezeket. Beszédei fenntartották a tántorgót, amint az előző versek is említik. Most azután rajta volt a sor. Az Úr szeretetének megismerése után mi is boldogan beszélünk az Ő megmentő kegyelméről. Nagy hévvel és vággyal intünk és buzdítunk másokat, és talán csodálkozunk, megbotránkozunk, vagy bosszankodunk, ha más életében nem látunk olyan előmenetelt, mint amilyent mi szeretnénk. Azt gondoljuk, hogy bizonyára valami baj van a leikiéletükben és ezért nem tudnak úgy megállni a próbák között, mint ahogyan mi azt elvárnánk. Arra azonban nem gondolunk, hogy hasonló helyzetben mi jobban megállnánk-e a helyünket. Egyszer tehát elérkezik a vizsga ideje. Ránk kerül a sor, hogy megmutassuk, mennyire vagyunk mi erősek, akik másoktól erőt kívántunk, és mennyire tudjuk átvinni a gyakorlatba azt, amit elméletileg hirdettünk. Vizsgáznunk kell így például a béketűrésből. Hirdethetjük másoknak, hogy a nehézségek és megpróbáltatások között sem szabad elveszíteni türelmünket és az Úrban való bizalmunkat. Azután jön az alkalom, hogy tettre váltsuk a szóval tett bizonyságot. Talán anyagi veszteség, emberekben való csalódás, betegség, kedves hozzátartozónk halála érint szomorúan bennünket. Ezek mind komoly vizsgaalkalmak, amikor megmutathatjuk, mennyire vert bennünk gyökeret az, amit az ajkunkkal hirdettünk. Sokszor figyelmeztetünk másokat az alázatosságra, amikor valakit nehézség vagy megaláztatás ér. Amikor valakit félrelöknek az emberek, legjobb szándékát félreértik, keményen és durván bánnak vele és emiatt elkeseredik, elcsügged, akkor mi nagy szeretettel figyelmeztetjük, hogy ez a megaláztatás útja. Ezen járt az Úr Jézus és ezen kell nekünk is vele menni, ha részesülni akarunk az ő dicsőségében. A dicsőségbe a megaláztatás útja vezet, ezt olyan szépen tudjuk mondani. De jön a vizsga, ránk kerül a sor. Nekünk kell a megaláztatás útját járni, minket löknek félre, nem vesznek semmibe, félreértenek, legjobb szándékunkért is rosszal fizetnek. Vagy megszégyenítenék, megkárosítanak; belénk kötnek, sokszor csak egy szikra kellene és fellángolhat a gyűlölet tüze. Itt a vizsga ideje! Kedves Testvérem, milyen kilátásaid vannak? Van reményed, hogy sikerrel kiállód a próbát? Vigyázz, nehogy csalóka reményt táplálj, hanem élő reménységed legyen, amely a nagy vizsga idején úgy tarthat meg, ha nem önmagadban, hanem az Úr Jézusban bizakodói. Ha Ö benned van és te őbenne maradsz. Akkor benned van az Ő fenséges nyugalma, szeretete, békéje, alázatossága, türelme, önzetlensége és az Atya dicsőségének szolgálata. Az az igazán megszentelt élet, mely minden földi nyomorúság és gonoszság között is megtartja a mindent legyőző örök szeretetet a szívében. Ha reménységed az Úr Jézus, akkor rád kerülhet a sor, mert az ö kegyelme minden vizsga, minden próba között is megtart és átsegít minden nehézségen. Liebstöckl Jenő 4
