Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám
W. Nee: Érthetetlen szeretet Márk evangéliumának utolsó fejezete elmondja, hogy a hét első napján korán reggel néhány asszony ment Jézus sírjához. Keneteket vittek magukkal, hogy megkenjék Őt. Ekkor egy angyal köszöntötte őket és azt mondta: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek; feltámadott, nincsen itt. De menjetek el, mondjátok meg tanítványainak és Péternek . . (Mk 16, 1—1). önkéntelenül is könynyes lesz a szemünk, amikor ezt a két szót olvassuk: „és Péternek“. Miért nem Jánost, a szeretett tanítványt választotta az Úr, hogy így külön megemlítse? Vagy a kételkedő Tamást? Miért Pétert választotta ki a többiek közül? Mert Péter tagadta meg Őt. Péter olyan súlyosan megsértette Urát, hogy erősen megkérdőjelezhető volt, vajon mennyire becsüli Őt? Hiszen az Úr maga komolyan intette tanítványait: „Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt." Tegyük fel, te lettél volna Péter. Hogy érezted volna magad azután, hogy megtagadtad az Urat? Nem gondoltál volna ilyeneket: tényleg elkövettem ezt a szörnyű bűnt? Én, Péter, aki társa voltam az Úrnak a megdicsőülés hegyén, aki elkísértem Öt a Gecsemáné kertjébe — megtagadtam Öt. Többé már nem kísérhetem az Urat — végem van! És ha arra gondolok, hogy az Úr előzőleg figyelmeztetett, és én nem hittem neki! Nem hittem, hogy valaha is elkövethetek ilyen hitványságot. Én, Péter, aki hű társa voltam az Úrnak, én tagadtam meg Őt — méghozzá egy szolgálóleány előtt! Hogy tehettem ilyet! És nemcsak egyszer tagadtam meg Őt, hanem háromszor, eskük és átkok között, én, Péter, aki ismertem Öt és megvallottam, hogy Ő a Krisztus, az élő Isten Fia; én, Péter, aki sohasem akartam elhagyni Őt és készségesen odaadtam volna az életemet érte! És Ő tudta, hogy megtagadtam, ott a főpap házában megfordult és rámnézett. Mennyit sírtam azóta! De mit használnak a könnyek? Nem tehetik meg nem történtté ezt a bűnt. Én, Péter, megtagadtam az Urat! Milyen élénken emlékezett Péter az elmúlt napok szörnyű élményeire! És a közelmúlt égő világosságában a távolabbi múltból is mennyi sötéten körvonalazott részlet bukkant fel. Elfelejthette ezt valaha is? Nem, Péter soha többé nem felejthette el; azonban a feltámadott Úr egyetlen szavával elűzhette minden félelmét és gyötrelmét. Péter bűnt követett el, de az Úr neki külön üzent, hogy meggyőzze arról: még mindig hűen szereti őt. „Menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok Öt." A tanítványok el is mentek, hogy meglássák az Urat, és Péter velük ment, hogy szembenézzen azzal az Egyetlennel, akit elárult, de most már múltjának minden ólálkodó árnya és bűnének szörnyű látványa nélkül, mely elhomályosította tekintetét. Ez az üzenet azt mondta el Péternek, hogy a közte és az Ura között tátongó szakadékot áthidalta a szeretet. A négy evangélista közül csak az egyik jegyzi fel ezt a két szót: és Péternek. Márk jegyezte fel, de Márk szoros kapcsolatban volt Péterrel, úgyannyira, hogy egyesek azt tartják, ő volt Péter írnoka. Márk sokat tanult az Úrról Pétertől, és minden valószínűség szerint Pétertől hallotta ezeket a szavakat, mert bizonnyal kitörölhetetlenül bevésődtek az ő szívébe. Testvérek, amikor az Úr asztalához közeledtek, eláraszt és félelemmel tölt el a múlt hibáira való emlékezés? Megvallottátok bűneiteket, ontottátok a bűnbánat keserű könnyeit; őszintén megbántátok bűneiteket, de megmaradt az a szörnyű érzés, hogy nagyon messze vagytok az Úrtól, és ez szinte teljesen elborít benneteket. Ne próbáld áthidalni ezt a távolságot, engedd ezt át Neki, akinek a szeretete elérte 4