Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám
Evangéliumi folyóirat 6. évfolyam 2. szám Érettünk Krisztus meghalt érettünk . . . Róma 5, 8 Egyetlen szó, és mégis milyen nagy üzenet van benne! Egyetlen szó a Szentírásból, és mennyire békességet és üdvösséget hozó jelentősége van, ha megértjük és elfogadjuk mindazt, amit ebben a rövid üzenetben Isten Lelke kijelentett nekünk. „Krisztus meghalt érettünk . . — mondja Pál apostol. Ebben Isten szeretetének a legnagyobb bizonyítékát és győzelmét látta meg. Az apostol szívesen és sokszor használja ezt a szót és az ezzel rokönértelmű kifejezéseket annak megvilágosítására, amit Jézus a bűnben vergődő és a pusztulás felé sodródó emberért tett a kereszten. * * * Pál apostol a saját életéből mint személyes élményt és meggyőződést vallja, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia: „szeretett engem és önmagát adta értem“ (Gál 2, 20). Milyen nagy lelki összeomlást és csodálatos változást hozott ennek megértése a gőgös farizeusnak az életébe, aki a maga idejében egyik legnagyobb ismerője és rajongója volt a tórának, a zsidó törvénynek. Őszinte odaadással képviselte vallásának a mózesi törvényeken alapuló tanítását, amely szerint Istenhez jutni csak a törvény parancsainak a betöltése által lehet. Be kellett azonban látnia, hogy „a törvény cselekedeteiből nem igazul meg senki sem“ az Isten előtt, „mert a törvény cselekedeteiben bízó emberek átok alatt vannak“ (Gál 2, 16b; 3, 10). Sok küzdelem után rádöbbent arra, hogy a törvényt nem tudja betölteni, és annak halálos ítélete elől a saját erejével nem tud megmenekülni. Miután azonban az élő és feltámadott Jézussal találkozott, a Szentlélek meggyőzte őt arról, hogy amit ő nem tud elérni és megvalósítani, mindazt Isten Fia elvégezte érte. „Krisztus váltott meg a törvény átkától, amikor átokká lett érettünk“ (Gál 3,13). Megértette és elfogadta ezt a kegyelmet, és ez egészen átalakította őt. Lelki gyötrelmeiből felszabadult és Isten boldog gyermekévé lett. „Megbékültünk Istennel az Ő Fiának halála által“ (Róm 5, 10), hirdeti örömteljes bizonyossággal, és ezt megújuló élete alapjának tekintette. Ez nem olcsó filozófiai okoskodást jelentett nála, amiként abban az időben a legtöbb görög bölcsész gondolkodott. Pál felismerte, hogy Istennek az ember megváltásáért a legnagyobb áldozatot kellett hoznia. Erről így ír: „Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne“ (2 Kor 5, 21). A történelem folyamán sok ember életében láthatjuk, hogy ez a küzdelem újra és újra megismétlődik. A középkor vallásos emberei is a törvény útján, jó cselekedetekkel és sok szenvedéssel vagy önsanyargatással próbálták kiérdemelni az üdvösséget. Ez a hamis tanítás szörnyű lelki sötétséget eredményezett, mert a megromlott és a bűnnel elborított emberi életből akar
