Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám
1972 karácsonyán 47 éve már, hogy láthatókra nézek. Ó, ideigvaló csillagtüzek, gyertyányi fények! Tűhullató fenyők, igét emésztő ünnep-estek, meddő karácsonyok! Ma este mindent újra kezdek: Egyetlen csillagot figyelve újult ámulással várlak ismét, Uram, ajándékosztó Messiásom. F. L. * Jó kívánság 1. Thess 1, 1—10 Kegyelem nektek és békesség! Ebben az imádságos jó kívánságban tulajdonképpen minden benne van, amire az embernek szüksége van, mert a „békesség“ eredeti bibliai jelentése nemcsak egy lelki állapotot, hanem teljes épséget, egészséget jelent testi-lelki vonatkozásban, s mindazt, ami ehhez szükséges. Hogy Pál apostol nem csupán békességet kíván olvasóinak, ahogy ez az ószövetségi embereknél szokás volt, hanem először kegyelmet, arra hívja fel a figyelmünket, hogy mi minden létjogot elveszítettünk Isten előtt. Mindent csak kegyelemből kaphatunk Istentől, mégpedig „ráadásul“ az ő kimondhatatlan ajándékához, Jézus Krisztushoz (2 Kor 9, 15; Róma 8, 32). S erre a kegyelemre minden ember mindenkor rászorul, a hívő ember is! * Nem fogsz elbukni — ha az igazság oldalán harcolsz; — ha magadtól többet követelsz, mint másoktól; — ha tévedéseidért bocsánatot kérsz; — ha az első megbocsátó lépést anélkül teszed meg, hogy nézed, vajon a másik barátod-e vagy ellenséged; — ha inkább minél gyakrabban mondasz barátságos szavakat, mint minél ritkábban. Újév küszöbén Fii 3, 14 alapján Ma felejteni szeretnének éjféli órán az emberek. Keserű ízét öblögetni pezsgővel a „hátmegettinek“. S hány úgy felejt, hogy nőt ölel. S hány úgy felejt, hogy bűnt növel. S hány úgy felejt, hogy vért ereszt, s felejteni mégsem lehet. Mert nem felejt — Ő nem felejt! Jaj, Isten . . . Isten nem felejt! Órámon lassan lép a ma. Egy perc még — múlt lesz a jelen. Fényt áraszt rám a Golgota s mutatja, mi van hátam megett. Mutatja: hány hitetlen, engedetlen és testvértelen tett ítélete fejem felett. S mutat az égre is, hol elfelejt, fel nem ró Atyám már bűnöket: kárnak, szemétnek ítélteket. S előttünk? . . . Az ismeretlen jövendőt rejtő holnapok. Szívünk nem remeg félelemmel, ha már a végső cél tudott. És tudom a célt — a végsőt, és látom a célt — a fénylőt, és hiszem a célt — a dicsőt, és mozdítom lábam, a vérzőt mit „keskeny út“ tövise feltört, s vének kara zengi majd: MegjöttI S addig? . . . Csak nekidőlve menni előre célegyenest. S a keresztnek nekidőlve letenni ott a terheket. És megtisztulni újra ott, hol Főpapunk megáldozott. És megtisztulni újra ott, ahol minden bűnt elmosott. És győzni — győzni újra ott, ahol úgy látszott — elbukott. Sükös Pál t írta 1371 szilveszterén Karácsony — az idők fordulópontja Karácsony — az isteni szeretet csúcspontja Karácsony — az üdv kiindulópontja Karácsony — az imádás középpontja 13
