Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám

AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... .. hogy mindnyájan egyek legyenek!“ Kedves Hallgatóim! Jézus Krisztus az Ő úgynevezett főpapi imájában mondta ezeket a szavakat és János evangéliuma 17. fejezetében ta­láljuk feljegyezve. Azon az utolsó estén, amelyet még tanítványai körében töl­tött, mondotta el ezt az imádságot. Megrendítő ez az imádság és mély be­pillantást enged abba a meghitt viszony­ba, mely Isten és az Ö egyszülött Fia, Jézus Krisztus között fennállt. Akkor hangzottak el ezek a szavak, amikor Jézus lélekben már felkészült mindarra, ami várt reá. Ott viaskodott a Gecsemáné kertjében, elfogatása után pedig egy egész napon át ide-oda küldözgették, kihallgatták, kínozták, megcsúfolták, s a testi és lelki gyötrel­mek után a vállára helyezték a szé­gyenfát és a Golgotán keresztre feszí­tették. Amikor mindez ott állt előtte, a mi Urunknak hő vágya az volt, azért könyörgött: Atyám, hogy mindnyájan — azaz a benne hívők — egyek legyenek! Január első teljes hetében szerte az egész világon már évtizedek óta az egész egyetemes hivő keresztyénség estéről estére összejön és együtt imád­kozik. Sok-sok helyen, kisebb és na­gyobb termekben, kápolnákban és templomokban ott találhatjuk az imád­­kozókat. Az egész világon majdnem mindenütt azonos program van a kezük­ben; minden este mindenütt ugyanaz a szent téma foglalkoztatja őket. Egy-egy rövid bevezető ismertetés után meg­számlálhatatlanul sok ima száll Isten­hez. A tömegben ott látható az egysze­rű, tanulatlan ember és a művelt tudós is. Idős és fiatal, férfi és nő, gazdag és szegény — együtt mélyed el az imádkozásban. Még olyan is található köztük ilyenkor, aki már régen nem imádkozott és nem is nagyon törődött Isten dolgaival. Jézus Krisztusnak, a nagy főpapnak az imádsága ma is itt van velünk. Minden­ben, ami ezen a héten történik, ez a gondolat vezeti majd az imádkozókat, akár kimondják, akár nem. Az egész hétnek ez a kitűzött célja: közelebb kerülni egymáshoz és egyesülni mind­abban, ami hitünkben, szent meggyő­ződésünkben közös, krisztusi. Persze nem az a cél, hogy egy héten át mindez csak hangozzék és kegyes lelkek rá­bólintsanak arra, amit hallanak — azu­tán mindenki szépen elfelejtse és majd csak egy év múlva, a következő imahét alkalmával gondoljon megint minderre. Az volna a kívánatos, hogyha mindaz, amit az imahét kifejez, egész éven át eleven valóság maradna és azok, akik különböző csoportokban, egyházakban és szabadegyházakban jönnek össze, egész éven át nem felejt­keznének meg erről és minden alkal­mat megragadnának, hogy ezt az egy­séget táplálják, éljék, megvalósítsák. A hivő keresztyének egysége tulajdon­képpen Jézus Krisztusban megvalósult. Nem azért kellene imádkoznunk, hogy Jézus Krisztus teremtse meg ezt az egy­séget, hanem azt kellene komolyan megvizsgálni, mi az akadálya annak, hogy ez az őáltala létrehozott egység nem valósul meg bennünk? Mi az aka­dálya mibennünk ennek az egységnek? Miben vagyunk engedetlenek? Mi az igazi ok? Felsorolok néhány okot, de semmieset­re sem állítom, hogy csak ezek az okok fordulhatnak elő. Az egység megbontására vezet és meg­valósulását akadályozza, hogyha valaki csak a maga hasznát keresi és nem a másét is. Az emberi önzés mindenre képes. Az önző ember csak magára gondol és nincs tekintettel másokra. Aki a más hasznát, boldogulását keresi, aki tud örülni annak, hogyha másva­laki boldogul, az előmozdítja az igazi egységet. Aki mindenáron csak az igazságot ke­resi és az igazságot erőlteti a szeretet rovására is, az akadálya az egységnek. A Bibliában sok részigazság található és csak egy abszolút igazság van. A részigazságok a szeretet mindent kie­gyenlítő munkálkodása nélkül eltávolít egymástól. A szeretet nagyobb minden 10

Next

/
Thumbnails
Contents