Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... .. hogy mindnyájan egyek legyenek!“ Kedves Hallgatóim! Jézus Krisztus az Ő úgynevezett főpapi imájában mondta ezeket a szavakat és János evangéliuma 17. fejezetében találjuk feljegyezve. Azon az utolsó estén, amelyet még tanítványai körében töltött, mondotta el ezt az imádságot. Megrendítő ez az imádság és mély bepillantást enged abba a meghitt viszonyba, mely Isten és az Ö egyszülött Fia, Jézus Krisztus között fennállt. Akkor hangzottak el ezek a szavak, amikor Jézus lélekben már felkészült mindarra, ami várt reá. Ott viaskodott a Gecsemáné kertjében, elfogatása után pedig egy egész napon át ide-oda küldözgették, kihallgatták, kínozták, megcsúfolták, s a testi és lelki gyötrelmek után a vállára helyezték a szégyenfát és a Golgotán keresztre feszítették. Amikor mindez ott állt előtte, a mi Urunknak hő vágya az volt, azért könyörgött: Atyám, hogy mindnyájan — azaz a benne hívők — egyek legyenek! Január első teljes hetében szerte az egész világon már évtizedek óta az egész egyetemes hivő keresztyénség estéről estére összejön és együtt imádkozik. Sok-sok helyen, kisebb és nagyobb termekben, kápolnákban és templomokban ott találhatjuk az imádkozókat. Az egész világon majdnem mindenütt azonos program van a kezükben; minden este mindenütt ugyanaz a szent téma foglalkoztatja őket. Egy-egy rövid bevezető ismertetés után megszámlálhatatlanul sok ima száll Istenhez. A tömegben ott látható az egyszerű, tanulatlan ember és a művelt tudós is. Idős és fiatal, férfi és nő, gazdag és szegény — együtt mélyed el az imádkozásban. Még olyan is található köztük ilyenkor, aki már régen nem imádkozott és nem is nagyon törődött Isten dolgaival. Jézus Krisztusnak, a nagy főpapnak az imádsága ma is itt van velünk. Mindenben, ami ezen a héten történik, ez a gondolat vezeti majd az imádkozókat, akár kimondják, akár nem. Az egész hétnek ez a kitűzött célja: közelebb kerülni egymáshoz és egyesülni mindabban, ami hitünkben, szent meggyőződésünkben közös, krisztusi. Persze nem az a cél, hogy egy héten át mindez csak hangozzék és kegyes lelkek rábólintsanak arra, amit hallanak — azután mindenki szépen elfelejtse és majd csak egy év múlva, a következő imahét alkalmával gondoljon megint minderre. Az volna a kívánatos, hogyha mindaz, amit az imahét kifejez, egész éven át eleven valóság maradna és azok, akik különböző csoportokban, egyházakban és szabadegyházakban jönnek össze, egész éven át nem felejtkeznének meg erről és minden alkalmat megragadnának, hogy ezt az egységet táplálják, éljék, megvalósítsák. A hivő keresztyének egysége tulajdonképpen Jézus Krisztusban megvalósult. Nem azért kellene imádkoznunk, hogy Jézus Krisztus teremtse meg ezt az egységet, hanem azt kellene komolyan megvizsgálni, mi az akadálya annak, hogy ez az őáltala létrehozott egység nem valósul meg bennünk? Mi az akadálya mibennünk ennek az egységnek? Miben vagyunk engedetlenek? Mi az igazi ok? Felsorolok néhány okot, de semmiesetre sem állítom, hogy csak ezek az okok fordulhatnak elő. Az egység megbontására vezet és megvalósulását akadályozza, hogyha valaki csak a maga hasznát keresi és nem a másét is. Az emberi önzés mindenre képes. Az önző ember csak magára gondol és nincs tekintettel másokra. Aki a más hasznát, boldogulását keresi, aki tud örülni annak, hogyha másvalaki boldogul, az előmozdítja az igazi egységet. Aki mindenáron csak az igazságot keresi és az igazságot erőlteti a szeretet rovására is, az akadálya az egységnek. A Bibliában sok részigazság található és csak egy abszolút igazság van. A részigazságok a szeretet mindent kiegyenlítő munkálkodása nélkül eltávolít egymástól. A szeretet nagyobb minden 10
