Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám
Vak vagy? Jézus így szólt hozzá: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig azt mondta neki: Mester, hogy lássak. És Jézus így szólott hozzá: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága és követte Öt az úton. Márk 10, 51—52 A vak Bartimeus története közismert. Amikor egy élet elindul Jézus felé, mindig akadnak útonállók, akik vissza akarják tartani őt. Botrányos dolog is volt, ezt az ünnepélyes menetet megzavarni. Vagy nem botránkozik-e azon a világ, ha egy ember, egy névtelen koldus, akit senki sem ismer, segítségül hívja a királyok Királyát? Mindig lesznek útonállók, akik gáncsot vetnek eléd, el akarják hallgattatni ajkadon az imádságot. Mindenáron találkozni akarsz Jézussal? Vagy csak úgy, botránkozás nélkül? Nem akarsz összeütközésbe kerülni szüléiddel'vagy barátnőddel, vagy azzal a fiatalemberrel, aki sok ígérettel közelít hozzád, vagy azzal a leánnyal akiért a szíved eped? Csendben, diszkréten? Botránkozás nélkül? De ugye mindenáron nem?! Bartimeus mindenáron találkozni akart Jézussal. Nagyon betelt már a koldusélettel, többre vágyott. Amíg szemeidet Jézus meg nem nyitja, addig csak koldus, vak életed lehet, még akkor is, ha tied a föld minden gazdagsága. Zajongott a tömeg Bartimeus körül, szájról szájra járt a hír Jézusról. Bartimeus felé elhangzott a szó: Bízzál, kelj fel, hív téged. Elképzelhető, hogy Jézus hívását hallva, örömében felugrott és rálépett felső ruhájára, pedig talán nem is volt más öltözet rajta. De ő most nem törődött szennyes rongyaival. Úgy ment Jézushoz, ahogy volt, szenynyesen, szegényen, vakon. Azon volt, hogy minél hamarabb odaérjen. Vannak életedben akadályok, valamik vagy valakik, akik gátolnak téged. Dobd félre ezeket és fuss Jézushoz. Ő meg akar gyógyítani, hogy ne járj vakon. A koldusruhára és koldusbotra nem lesz többé szükséged. Koldustarisznyád sem kell többé. Bartimeusnak vakon kellett koldusértékeit eldobni. Neked is vakon, hittel kell ledobni rongyaidat, hogy üres kézzel ragadhasd meg, amit ő kínál neked. Mióta hallod a Lélek szavát? Azt gondolod, hogy ráérsz még? Úgy gondolod, fiatal vagy, még előtted az élet? Jaj, vigyázz! Ne hagyd továbbmenni Jézust! A Mester Jeruzsálembe megy meghalni, nem tér vissza a jerikói út koldussarkához. Ha most elbocsátod Őt, nem lesz többé védelmeződ, magad állsz a törvény előtt. Hívd be Őt, szólj neki! Kiálts hozzá! Jézus tudta, hogy már nem tér vissza Jerikóba. Nem lesz többé betlehemi jászolbölcsö. A golgotái kereszt botránya sem ismétlődik meg. Ne halogasd tehát, hanem kiálts: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Igaz történetet mondok el egy vak testvérről. Hatéves korában skarlátba esett, látása erősen meggyengült. Rossz látását szégyelte, takargatta és emiatt belső harcai voltak. Az élet hányta-vetette. Felnőtt korában híres orvosoknál keresett gyógyulást, eredménytelenül. Sőt látása egyre rosszabbodott. Élete örömtelen, szomorú és céltalan lett. Egyszer, sötét szemüveggel a szemén, egy pádon ült az utcán. Amint élete hiábavalóságán töprengett, mély szomorúsága kiült az arcára. Egy belső hang arra késztette, hogy vesse magát az előtte elhaladó villamos elé. Ekkor azonban ketten hozzáléptek, akik vívódását messziről figyelték. Tőlük hallott először Jézusról. Elveszett, bűnös voltáról mit sem tudott, jó vallásosnak vélte magát. Később bekerült egy drága ébredés sodró árjába és eljutott a „kapuig". Átlépett rajta s szíve megtelt békességgel, örömmel, a bűnbocsánat bizonyosságával. És ahogy testi szemei homályosodtak, úgy gyúlt ki szívében az Úr világossága. Testi látását ugyan elveszítette, de él benne a menny ragyogása, amelynek fényénél maga is útjelző lett mások számára az emberi élet nagy jerikói útján. Pozsgay József 2