Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám
ETEK GYERMEKEKNEK A fiatal Dél-Amerika Nézzétek csak meg a térképeteken Dél- Amerikát! Micsoda kontinens ez! Ékszerként ragyog a kék Csendes-óceán és a hullámzó Atlanti-óceán között. Minden irányban ezer és ezer kilométerre terjed. Az egyenlítő innenső felén, az északi földtekén kezdődik és egészen a déli fagyos jégmezőkig nyúlik le. Képzeletben ráfektethetitek Ausztráliát, Új-Zélandot, Japánt, Indiát és a brit szigeteket és még mindig marad be nem fedett terület. Mindenféle éghajlatot megtalálhattok ezen a kontinensen, az amazoni párás, trópusi dzsungeltól a zordabb argentínai vidékig. Itt is, ott is gombaként nőnek ki a földből az új városok; a felhőkarcolóknak se szeri, se száma. Figyeljétek meg az embereket is. Sokuknak olajbarna, szélesen mosolygó arca van, szinte mindenütt megtalálhatjátok őket Dél-Amerikában. Némelyiküknek hosszú, sima szénfekete a haja. Ez indián származásukra utal. Az őslakók mellett azonban a világ minden nemzetiségéből láthattok itt arcokat. Halljátok a zene hangjait? A dobok dübörgését és a tamburin zenebonáját? Hát ilyen Dél-Amerika. A világ egyik legizgalmasabb tája. Bizony jól széjjel kell néznetek, ha keresztyéneket akartok találni ezen a fiatal kontinensen. A most induló sorozatban bemutatunk nektek néhányat. Kísérjétek figyelemmel az idegen országok küldötteit, a misszionáriusokat. Számoljátok meg, összesen hány keresztyént találtok ezekben az igaz történetekben. Jó „vadászatot“ kívánunk! Hajóépítés Talán tudjátok, hogy minden hajó először papíron születik meg, ahol gondosan kidolgozzák és ellenőrzik a legkisebb részleteket is. Mikor a terv készen van, megépítik a hajót. Először a váz, a hajó külseje készül el, utána beszerelik a motort és berendezik a hajót a szükséges felszerelésekkel, bútorokkal stb. Ekkor kerül sor a hajó próbaútjára. A sikeres út után „becsomagolják“ a hajót és teherautón viszik a nagy tengeri kitötőbe. Innen szállítják azután tovább egy óceánjárón, 12 ezer kilométeres hosszú úton Dél-Amerikáig. Ott fogja a kis hajó betölteni rendeltetési célját. Dél-amerikai tavakon, folyókon fog cirkálni. A hajót a dél-amerikai misszió megalapítója után „Allan Gardiner“nek nevezték el. (Allan Gardiner a múlt században élt és a missziót 1850-ben alapította.) Az „Allan Gardiner“ nem akármilyen, szórakozásra vagy utasszállításra való jármű, hanem mentőhajó. Mozgó kórháznak szerelték fel és bizony izgalmas feladatot kell betöltenie Chilében, a Budi-tavon. A Budi-tó a tenger felé nyitott. A kopár, lankás vidék erősen ki van téve az óceáni viharoknak. A tó körül a mapucse indiánok ezrei laknak kis nádfedeles, agyag-padlós faházakban. Táplálékuk különféle növények, magvak és a tóban fogott hal. Nem csoda, ha roszszul tápláltak és gyakran betegek. Több gyermek hal itt meg — sokszor egész egyszerű betegségekben (pl. kanyaróban) —, mint a világ bármely más táján. Az indiánok babonásak és a rossz szellemtől való félelemben élnek. Boszorkánymesterségük és házi gyógyítási kísérletezésük azonban nem sokat ér és szívesen fogadnak bárkit, aki segíteni tud rajtuk. Az „Allan Gardiner“ mentőhajót dr. Maxwell Vilmos és felesége fogja kórházként használni. Orvosi munkájuk mellett arra is fordítanak időt, hogy elmondják a mapucse indiánoknak azt az örömírt, hogy az Úr Jézus meg tudja őket szabadítani félelmüktől. Maxwell bácsiék több kórházat szeretnének megnyitni a kis falvakban és ugyanakkor azt is tervezik, hogy meglátogatják a magányos embereket, akik nehezen tudnának eljutni a kórházba, vagy akiket csak hajóval lehet megközelíteni. Tehát az „Allan Gardiner" sok-sok embernek ad majd jobb egészséget, biztosít jobb életformát és ami a legfontosabb, a Megváltóról szóló hírt is továbbítja ezeknek a szegény indiánoknak. folytatjuk 9
