Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám

Növekedjetek az ismeretben! — Újszövetségi görög fogalmak — János írásaiban — kizárólag csak ná­la — találkozunk az Újszövetség egyik leggazdagabb hátterű fogalmával, a pa­­raklétosz szóval. Egyik legjellegzete­sebb kifejezése a jánosi írásoknak. Jézus búcsúbeszédeiben négy alka­lommal is (Jn 14, 16. 26; 15, 26; 16, 7) előfordul ez a szó, s mindig a Szent­leiket érti rajta! 1 Jn 2, 1-ben pedig a megdicsőült Jézust nevezi az író pa­­raklétosznak. A régebbi és ismertebb magyar bibliafordítások az evangélium­ban előforduló szót minden alkalommal „vigasztalódnak fordítják. Budai Ger­gely és Ravasz László újabb fordítá­sai pedig „segítődnek, és az 1 Jn-ban található kifejezést valamennyien „szó­szólódnak. Lássuk most már, hogy a korabeli görög világban mit is értettek ezen a szón. A Kr. előtti IV. századtól használták, meglehetősen gyakran és különféle ér­telemben. Jogi vonatkozásban például azt a személyt nevezték paraklétosz­­nak, akit behívtak, megidéztek a bíró­ságra, hogy segítségére legyen a vádlottnak. Nem védőügyvéd volt az illető, inkább csak a vádlott barátja, akit behívtak, hogy a tárgyaláson tanúskod­jék a vád alá helyezett személyéről, karakteréről s próbálja megnyerni a bírák rokonszenvét azzal, hogy barát­ját a legkedvezőbb megvilágításban tünteti fel. Egyszóval: mentőtanú volt. Egy alkalommal például, a régi fel­jegyzések szerint, ilyen személyt — pa­­raklétoszt — próbáltak keresni maguk­nak az alexandriai zsidók valami vitás ügyben, hogy képviselje őket Gáius császár előtt s hangolja őt jóindulatra velük szemben. Jézus korában élt egy ugyancsak alexandriai kiváló görög­zsidó író és filozófus, Philo. Ő egyik művében így adja vissza József törté­netéből annak beszélgetését bátyjaival: „Megbocsátom nektek mindazt, amit velem tettetek. Nem kell, hogy valaki — egy paraklétosz — kiálljon mellette­tek.“ — Eusébius egyháztörténete sze­rint pedig a keresztyénüldözések ide­jén egy magasállású római tisztviselőt, aki ugyancsak Jézus követőjének val­lotta magát, a „keresztyének parakléto­­szának" neveztek el. De nemcsak jogi vonatkozásban hasz­nálta a klasszikus görög nyelv ezt a fogalmat, hanem más összefüggések­ben is. Paraklétosz volt a szakértő, aki­nek a véleményét valamilyen komoly kérdésben kikérték. Paraklétosz volt az a magas rangú törzstiszt, aki egy csatá­ba induló sereghez, elhajózni készülő flottához lelkesítő szavakat intézett, s a félénk katonákba, a bizonytalankodó matrózokba „lelket öntött“. Paraklétosz volt az orvos, akit súlyos beteghez hív­tak, hogy hátha még tudna rajta se­gíteni. Paraklétosz volt a tolmács, aki idegen országban segíteni próbált a nyelvi nehézségekkel küszködő embe­reken és megmagyarázta ügyüket a ha­tóság felé. S végül paraklétosznak ne­vezték azt a személyt — régi ke­resztyén feljegyzések tanúsága sze­rint —, aki védelmezte Jézus követőit a kormányzó, az uralkodó, általában a vi­lági hatóságok előtt. Még a későbbi zsidó rabbik tanításaiban is felbukkan ez a fogalom, amikor Mózest vagy Ábrahámot paraklétosznak nevezik, mint a kijelentés tanúit, vagy amikor arról beszélnek, hogy a mennyei ítélet­kor két paraklétosza van az embernek: a bűnbánata és jó cselekedetei. Egy későbbi, intellektuális útvesztőkbe került keresztyén szekta, a „gnosztiku­­sok“ pedig a maguk misztikus tanítá­saiban ugyancsak több paraklétoszról beszélnek s olyan titokzatos mennyei segítőket értenek rajta, akik titkokat jelentenek meg a beavatottaknak a múlttal és jövővel kapcsolatban. Mindent egybevetve láthatjuk már, hogy általában a paraklétosz fogalma alatt olyan személyt értettek a görögök, zsi­dók, keresztyének egyaránt, akit segít­ségül lehet hívni a bajok, nehézségek, zavarok idején. Valaki, aki az ember 13

Next

/
Thumbnails
Contents