Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 3. szám

látott volna, fanatikusan hitt a léte­zésükben, és ez a hite segítette ahhoz, hogy a valóságot megtudja. A hit és a tudás közötti összefüggés­nek egy további példája János evan­géliumának a 6. fejezetében van megír­va, ahol ezt olvassuk: „Felelt neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!“ E kijelentésben két szó kelti fel figyel­münket: mi el hittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus. Figyeljünk a két szó sorrendjére. Amikor Jézus an­nak idején felszólította: Jer, kövess engem! — Péter mindent otthagyott és követte Öt. Ez a hit lépése volt, hiszen akkor csak annyit tudott Jézusról amennyit András testvérétől hallott felőle, s ez vajmi kevés volt. Személyes tapasztalata még nem volt Péternek, de tudásának ezt a hiányát pótolta a názáreti Mesterben való ren­díthetetlen hite. Később, miután Krisz­tussal együtt járt, hallgatta tanítását és látta isteni hatalmát, Péter hitéből sze­mélyes meggyőződés és határozott tu­dás lett. Most már nemcsak hitte, ha­nem tudta is, hogy drága Mestere Isten szent Fia, a megígért Messiás. Ezzel a tapasztalatával függ össze a fent idézett gyönyörű hitvallása Krisz­tusról. Péter tanítványságát három moz­zanat jellemzi: testvére hírmondása fel­keltette figyelmét, Jézus felszólítása felébresztette hitét és a Mester hűsé­ges követése eredményezte Krisztus megismerését. A lelki tudás elnyerésé­nek tehát ez a sorrendje: az evan­gélium hallgatása, a hitünk bekapcsoló­dása és az isteni ismeret elnyerése. Más szóval: lelki készség, lelki hit és lelki tudás. Az Ige hallgatása lelki készséget támaszt, a készségünk lelki hitet ébreszt és a hitünk lelki tudáshoz vezet. Kétféle tudás van: értelmi és lelki. Mindkettő a teremtő Isten ajándéka. Az egyik csiszolja az elménket, a másik gazdagítja a lelkünket. Értelmi tudás egymagában, lelki tudás nélkül, csak féltudás. A féltudás eltérít Istentől, az egész tudás elvezet Krisztushoz. A lel­ki tudás megszilárdítja hitünket a Meg­váltó Jézusban, aki a bűn szennyétől megtisztít, a lelki gyötrődéstől meg­szabadít és azokat, akik benne hisznek, mindörökre üdvözíti. Lant Emii A Monte Carlo-i rádió magyar nyelvű igehirdetéseket sugároz mindennap a 41 m-es rövidhullámon délelőtt 10,25 órakor és este 18,15 órakor; valamint vasárnap és csütörtökön este 21,15 órakor a 205 m-es középhullámon. Új erő És történt azokban a napokban, hogy kiment (Jézus) a hegyre imádkozni és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban töltötte (Luk 6, 12). Gyakran olvassuk az evangéliumokban, hogy Jézus az imádkozásban keresett felüdülést. Testvéreim, vajon ti is meg­tanultátok ezt? Gyakoroljátok ezt? Egész bizonyosan tudom, hogy amikor halálosan fáradtak vagyunk, semmi sem üdíthet fel bennünket úgy, mint az imádkozás. Ha letérdeltem Üdvözítőm előtt és elmondtam neki fáradtságomat — Igéjét is elétártam, hogy „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fá­radnak el" — s nem nyugodtam, amíg meg nem erősített, újból és újból erőt nyertem. És mégha egész éjszakákat átvirrasztottam is, reggel olyan friss voltam, mintha aludtam volna. Ó, az imádság levegőjét szeretném ajánlani mindenkinek! Ez a levegő a testet és a lelket egyaránt felüdíti. Hogyha a fel­támadás erejét azért kérjük az Úrtól, hogy azt a halhatatlan lelkek hasznára Őérte használjuk, bizonyos, hogy nem küld el bennünket üresen. Csodákat élünk át, ha hittel kérünk — ezt tapasz­talatból tudom. Trudel Dorottya 11

Next

/
Thumbnails
Contents