Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám
Nem férfiaknak való a hit? „Hát barátom, én még egyszer csak azt mondom neked, lehet hogy a hit és a templombajárás asszonyoknak és gyerekeknek jó, de férfiaknak nem való" — mondta János, egy idős bányász, fiatal társának, Mártonnak. Mártont röviddel azelőtt ragadta meg az Ige. Elhatározta, hogy mint bányász, a munkahelyén is megvallja Krisztust. „Hidd el — folytatta János —, ha egyszer elkezded a jámborságot, hamarosan anyámasszony katonája leszel, aki minden árnyék elől megfutamodik." A fiatalembernek majdnem elszállt a bátorsága társa félig gúnyos, félig jóindulatú beszéde hallatára. De hónapok teltek el, s a fiatal bányász minden gúnyolódás ellenére hű maradt Urához. Egyik nap éppen visszajött a faluból, ahol a főbányamester megbízásából intézett el valamit és belépett a szállítókosárba, hogy lemenjen a tárnába. Lent átadta szerszámait egy fiatal fiúnak, aki a bányában kisebb szolgálatokra rendelkezésükre állt. Amikor készült kiszállni a kosárból, különös nesz ütötte meg a fülét. Vízcsobogás! Valahol megsérült a vizet elvezető cső és az áradat elönti most a tárnákat. Csak rövid idő és minden bajtársa elveszett! Még a kosárban volt. Egy rántás a kötélen és biztonságban lenne. De a társai? Egy ugrással kint termett a kosárból, beemelte a fiút és rákiáltott: „Mondd meg fent, hogy jön a víz és megpróbálunk a jobb tárna túlsó végébe menekülni!“ Egy rántás a kötélen és a kosár megindult felfelé. Márton futott, amilyen gyorsan csak tudott a társaihoz és figyelmeztette őket a fenyegető veszedelemre. Készségesen követték őt a tárna végébe, a bánya legmagasabban fekvő részébe. Az emelkedő víz ellenére odaértek és azonnal hozzáfogtak egy magasabb vájat készítéséhez. Egyelőre biztonságban voltak, de a helyzetük nagyon komoly volt. Élelmiszerkészletük nem sokáig tartott; ha nem sikerül őket hamarosan kiszabadítani, menthetetlenül éhen pusztulnak. — Borzasztó órák következtek. Márton Istenhez kiáltott. A bányászok már nem gúnyolódtak, amikor arról beszélt, aki egyedül szabadíthat meg itt és az örökkévalóságban. A fiatal küldönc pontosan átadta fent az üzenetet. Éjjel-nappal teljes erővel próbáltak aknát fúrni azon a helyen, ahol a szerencsétlen bányászokat gyanították. Ötödik nap gyenge ütéseket hallottak: az eltemetettek jelezték tartózkodási helyüket. Néhány órával később elérték a szerencsétlenség helyét. Több bajtársuk már nem élt. A megmentettek testileg-lelkileg szörnyű állapotban voltak. Börtönükben elhalt társaik holttestével voltak együtt. Félelem és kétségbeesés töltötte be őket. Az életbenmaradottak között volt János és Márton is. Az ötnapos élmény sokakban kitörülhetetlen nyomot hagyott. János beismerte: „Én balga, azt hittem, hogy a hit emberei gyávák! Ha a bibliaolvasás egy félénk embert odajuttat, hogy másokért kockára teszi az életét, akkor az mindnyájunknak csak jó lehet. Mától kezdve Márton hite legyen az én hitem is!" „Milyen balga voltam!" Te is azokhoz a balgákhoz tartozol, akik azt gondolják, hogy a bibliaolvasás és imádkozás miatt egy férfinak szégyenkeznie kell? Hol az a sokat magasztalt férfiasság, amely ha kell, az igazságért és jogosságért feláldozza magát, vagy megmutatja, hogy ki az úr saját énjének vágyai felett? És hol van igazi rettenthetetlenség még a halállal szemben is, vagy ha kell, életünk kockáztatása másokért? Csak ott, ahol valaki Istennel rendezte dolgait, vele megbékélt és a Krisztusban való hittel tudja mondani: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?“ (Róma 8, 31). Ehhez az utat egyedül a Biblia mutatja meg. Nem az a férfi, aki öklével az asztalra csap és keresztül viszi akaratát, hanem az, aki tud imádkozni és nem félti az életét kockára tenni másokért. H. Müller 4
