Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám
Dr. Paul Müller: Mi örök értékű? Idő és örökkévalóság Ősidők óta gondolkozik ezen az ember. Az örökkévalóság szemléltetésére elmondanak egy történetet egy madárról, amelyik minden 100 évben egyszer a gyémánthegyen köszörüli meg a csőrét. Az egész hegy elköszörülése az örökkévalóságban csak egy pillanatot jelent. — Ez a hasonlat azonban rossz irányba terel. Mert az örökkévalóság, amiről itt szó van, nem végtelen időtartamot jelent, hanem azt az időtől való felmentettséget, ami hozzátartozik a mindenütt jelenlevő, mindentudó és mindenható Isten létéhez. Ez az örökkévalóság körülfogja a mindenséget, tehát a látható tér-idő világon kívül a láthatatlan fény és sötétség világát is és ezekkel együtt azt a világot, amelybe mindannyian belépünk majd a halál után. Minden emberben ott él a vágy az örökkévalóság után. Lehet, hogy valaki csak azt érzi örök értékűnek, hogy utódaiban vagy jó cselekedeteiben tovább él a jövő nemzedékben. De érett megfontolás után be kell ismernie, hogy 30 vagy 40 év után talán egyesek még hálásan emlékeznek rá, de egyszer ezek is elhalnak, a sírjába egy másik halott kerül és élete nyomtalanul eltűnik. Ezzel elérkeztünk a „vagy-vagy“-hoz: Vagy csak ez a tér-idő világ van, amiben eszünk és iszunk, dolgozunk és pihenünk, kérdezünk és gondolkozunk, keresünk és találunk. Akkor csak levelek vagyunk az emberiség vagy a szerves közösség életfáján. A levelek rövid idő alatt lehullanak és mások jönnek helyükbe. Ez a cserélődés mindaddig tartana, amíg az egész fa ki nem hal; Vagy pedig túl ezen a léten és elmúláson van még egy másik létforma, aminek egészen mások a feltételei — és ez az örök élet. A legnagyobb lelkiismeretességgel kell utánajárnunk ennek a „vagy-vagy“-nak és meg kell vizsgálnunk azt a kérdést: Milyen tények szólnak az örök élet láthatatlan világának valósága mellett? Vannak erre bizonyítékaink? — Nincsenek. Mégis, olyan sok minden utal rá, hogy nagyon nagy balgaság lenne, ha a — mi számunkra — láthatatlan világba vetett hitet - már eleve elutasítanánk. Halála előtt minden emberben felvetődik valami homályos' sejtelem arról, hogy nemsokára Isten elé áll, megterhelve múltjával s mindazzal, amit már nem tud meg nem történtté tenni, különösen élete bűntartozásával. Lelkiismeretünkbe lángbetűkkel van bejegyezve egész élet folyásunk, gyermekkorunk óta. Néha hirtelen felmerülnek olyan események, amelyeket évtizedek óta elfelejtettünk. „Az örök életben való hit legmélyebb gyökere kizárólag a megijedt lelkiismeretünk" (Karl Heim). Ha nem ismétlődött volna évszázadokon keresztül egészen napjainkig az a csoda, hogy emberek meghallották a lelkiismeretnek ezt a szavát és azután óriási terhükkel Jézushoz, a bűnösök Megváltójához menekültek és nála teljes segítségre találtak, akkor a Krisztusba vetett hit már régen kihalt volna. Ezért nagy jelentőségű ez a kérdés: Mi az, ami örök értékű? Jaj nekünk, ha ebben a dologban áltatjuk magunkat és hamis fogalmakkal érkezünk meg az örökkévalóságba; ha életünk folyását nem az örökkévalóság szempontjai irányítják! Örök életen értjük a személyes élet megmaradását a halál után, Istennel való közösségben. Ez az örök élet azonban már jóval a halál előtt elkezdődik azoknál, akik hit által komolyan veszik Jézus feltámadását és egész életüket kiszolgáltatják Neki. A boldog örökkévalóságban különböző fokon állnak azok, akiket Isten az ideigvalóságból hazahívott magához. „Mindannyian bemennek majd a dicsőségbe, örök nyugalomban vannak és mint a csilllagok fénye, úgy különböznek méqis eqymástól" (Ph. Fr. Hiller, 1699—1769). 2
