Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám
Evangéliumi folyóirat 5. évfolyam l.szám Az Első és az Utolsó „Azután így szólt nekem: ... Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.“ Jel 22, 10.13 Elérkezett az év utolsó napja. Miközben magamban ismételgetem „az utolsó nap“, furcsa szorongás lesz úrrá rajtam. Az év elején 365 nap nagyszerű lehetősége állt előttem. Most a 365 lehetőségnek vége, az utolsó is elmúlt. Amint így gondolkozom, szinte hallom a csodálatos mennyei hangot: „Én vagyok az utolsó!“ A feltámadott Úr Jézus Krisztus hangja ez. „Te vagy az utolsó? — kérdezem. Mit jelent ez?“ És Ő felel: „Ha az év utolsó napja el is múlik, én még vagyok. És ha életednek utolsó napja is elmúlt, én még vagyok. Igen, ha a világ utolsó napja elmúlt, én még akkor is vagyok. És ha az új világ hajnala elérkezik, ha a mennyei seregek ujjongó dicsérete elvegyül a tökéletességre jutott szentek énekével, akiket vérem árán vásároltam meg — igen, akkor ismét én vagyok az első.“ „Ó, Uram! — feleltem — én, a múlandó ember, hit által tagja lettem a te testednek. S akkor mindezekben nekem is részem van? Mert hiszen neked gondod van a tagjaidra!" — „Igen — szólt Jézus. Ezért nincs többé utolsó nap az ember számára, hanem mindig csak új énbennem.“ Uram! Hálát adok neked, hogy a múlandóság árjából kiragadtál engem. Véred árán Isten tulajdonává tettél és örök élettel ajándékoztál meg. Ezért az új év küszöbén újra megragadom a te megtartó kezed. W. Busch
