Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám
Az igaznak emlékezete áldott Egy évvel ezelőtt, 1970. nov. 23-án szólította magához az Úr lapunk felejthetetlen felelős szerkesztőjét, Ungár Aladárt. Hagyatéka között találta felesége az alant közölt imádságot, amelyet a feljegyzés szerint két héttel halála előtt írt le elköltözött testvérünk az egyik álmatlan éjszakán. Én Uram, én Istenem! Az éjszaka csendjében reád gondolok és imádság van szívemben. Az énekíró szavaival mondom: „Hazahívó szavad várom, Jézus, vigasságom! Várom, hogy hangozzék felém: Szolgám, elég!“ — Nem tudom, hogy amikor majd elszólítasz, teljes öntudatnál leszek-e és el tudom-e mondani mindazt, amit most elgondolok, ezért leírom. Hálát adok azért, hogy egy napon elém álltái és elzártad utamat. Nem kerestelek, de te megtaláltál és magadévá tettél. Köszönöm azt a gazdag és szép életet, amit a te követésed nyújtott nekem. Köszönöm a bizonyosságot, hogy bár halandó testem felbomlik, ama napon szemtől szembe látlak majd téged, akit olyan nagyon szeretek. Micsoda öröm lesz az! Minden reményem várakozáson felül beteljesül majd akkor. Mindig vágyódtam a te szépséged után. Azon a napon lepel nélkül látlak majd. De nemcsak látlak — hozzád hasonló leszek. Ez a törékeny, gyarló test átváltozik, a te dicsőséges testedhez lesz hasonló. Szemeim látják majd a Királyt, ékességében. Akkor ujjongani fogok: érdemes volt érted élni, neked szolgálni, sok mindenről lemondani. Nem volt hiábavaló a hit, a bizalom, a küzdelem. Azon a napon nem fogom sajnálni azt, amit odaadtam érted, de fájlalni fogom azt, amit megtartottam, amihez ragaszkodtam. Akkor mindennél nagyobb lesz számomra, hogy a tied lehetek és te az enyém vagy. Kegyelem, meg nem érdemelt, felfoghatatlan, végtelen kegyelem volt minden! Köszönöm neked, hogy most és halálom órájában megpihenhetek ebben. Nem tekinted majd életem nyomorúságát, kudarcait és a szégyent, amit itt-ott nevedre hoztam. Kicsinyhitüségem, kételyeim, engedetlenségem, életem minden árnyoldala eltűnt a feledés tengerében. De hogy szerettél és megtisztítottál és magadévá tettél, az hálát és imádatot fakaszt majd. „Örök éltem sem lesz elég, zengnem az Ő dicséretét!" Uram, az éjszaka csendjében zaklatott szívem megpihen benned. Nagyon szeretlek és nagyon vágyódom utánad! Semmit sem hozhatok neked, de te mindenem vagy! S ez elég. Áldom a te kedves, szépséges nevedet! Tarts közel magadhoz! Amíg ver a szívem, amíg ki nem lobban az öntudatom, mindig áldhassalak és magasztalhassalak! Hitvány, nyomorult féreg vagyok, de te könyörültél rajtam. S ez örökre elég. Uram, köszönöm, hogy itt vagy mellettemI Ámen. * * * Fogynak a fények Fogynak a sugarak, a fények ... elfogy az őszi sugár. Fogynak a kerti virágok ... elfogy a szín, a virág. Fogynak a levelek a fákon . . . elfogy az őszi levél. Fogynak a dalok az erdőn . . . elfogy és halkul a dal. Fogynak a percek, az évek .. . elfogy és elfut az év. De nem fogy el Isten kegyelme ... mindennap új kegyelem. És nem fogy el Krisztus szerelme .. . mindennap új szeretet. Nem fogy el a Szentlélek fénye ... mindennap új ragyogás. S fogyhat és futhat az év, fogyhat az erdőn a dal, fogyhat az őszi sugár: mindennap új kegyelemben, mindennap új szeretetben, mindennap új ragyogásban visz az út hazafelé. T.E. 3
