Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám
a bűneitől megmentett ember képes úgy prédikálni, mint ahogyan ő. Isten felénk intézett kiáltásába azonban belevegyül valami tartózkodás is. így napjainkban is, amikor kiált, nem tér ki a szolgálat voltára. Csak annyit értünk meg kiáltásából, hogy fel akar bennünket használni. Minden egyéb — hol, meddig, hogyan, kivel, kihez — rejtve marad előttünk. A kiáltás azonban egyben kérdés is: Urunk hozzánk intézett kérdése. Kérdez, mert Ő nem kényszerít senkit. Nem szegezi fegyverét senkinek: „Menj, mert különben ...“ Isten csak önkénteseket használhat fel az Ö céljaira. Ő olyan szolgálókat keres, akik készségesen mennek oda, ahova küldi őket. Olyanokat, akik csak az Ö akarata szerint cselekszenek és beszélnek. Isten nem azért hív bennünket, mintha mi jók, tiszták, szentek vagy különösen alkalmasok lennénk, hanem mert használni akar bennünket. Megérint szent tüzével és utána tiszták, szentek és felfegyverzettek leszünk. „ímhol vagyok én, küldj el engem!" — így válaszol a próféta. Miként Isten kiáltása bizonyos tartózkodást mutat, ugyanúgy Ézsaiás válasza határozott és alázatos szerénységről tesz tanúságot. Mert e pár szóval „küldj el engem", máris mindent megmond, amit Isten tőle hallani kíván. Ézsaiás nem válogatja meg a helyet, az időt, a hallgatóságot, az üzenetet vagy küldetésének körét. Egyszerűen csak azt mondja: „Küldj el engemI“ Amikor saját előnyeinket kezdjük számbavenni, máris elvesztettük azt, ami Isten szolgája életében a legdrágább: elveszítjük küldetésünk bizonyosságát. Ha azonban feltétel nélkül’ tudjuk mondani: „Küldj el engem!" — akkor mienk az Isten minden ígérete, melyet szolgáinak tett. Krisztus világosan kijelenti tanítványainak: „Aki nekem szolgál, engem kövessen.“ Az Úr kérdése rövid volt, a próféta válasza még rövidebb. A prófétának nem is volt szüksége hosszú beszédre vagy magyarázatra. Rövid pár szóval fejezte ki magát: „Küldj el engem!" Mindamellett könnyebb egy hosszú beszédet tartani, mint ezt a pár szót igaz szívből kimondani. A vonakodást sem ismerte a próféta. Az egyenes kérdésre azonnal válaszolt. Isten a feltétel nélküli engedelmességet szereti. A kérdés személyhez intézett kérdés volt, tehát személy szerinti választ várt. Csakis önmagadról beszélhetsz, kedves barátom. „Küldj el engem!" Ezt nem mondhatod mások nevében, sem pedig mások nem mondhatják ezt helyetted. Még szüleid, barátaid sem. Asszony nem mondhatja a férje helyett, sem a férj a felesége helyett. Mikor lesz képes Isten népe a reá bízott nagy feladatot teljesíteni? Ha majd Istennek sok olyan embere lesz, akiket kiküldhet. A küldetés tudata csodálatos belső erőt ad. Teljhatalmat, mely a nehézségeket is képes elhárítani, és erre nagy szükség van. Tekintélyt ad, mely csakis Isten megbízottait illeti; erőt, melyre nagy szükség van a kitartáshoz, s végül nagy örömet. Istennek minden időben megvoltak az emberei, akiket kiküldhetett. Ma is rendelkezik ilyenekkel, és így lesz ez a jövőben is. Isten küldötteinek listája az Ótestámentumban hosszú és megrendítő. Mózes, Józsué, Gedeon, Salamon, Ézsaiás, Jeremiás, hogy csak egyeseket említsek, mind Isten küldöttei voltak. Ugyanilyen színes és érdemleges az Újtestamentum küldötteinek listája. János evangéliuma így mutatja be Keresztelő Jánost: „Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János.“ A tanítványok kiküldetéséről pedig a Biblia számtalan része tanúskodik. „Amint te küldtél engem a világba, úgy küldtem én is őket a világba" (Jn 17, 18) bizonyítéka ez annak, hogy Jézus is kiküldetésben volt. Olvassuk el tüzetesebben János evangéliumát, melyben legalább hússzor hangsúlyozottan áll, hogy Jézus Isten küldötte volt. Pál is több ízben írja: „Pál, Jézus Krisztus apostola.“ Ha kiejtjük szánkon a szavakat: „Küldj el engem!" — mi is beletartozunk majd abba a csodálatos körbe, amelynek középpontja Jézus Krisztus. 13
