Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám

az imádkozásban állhatatosak voltak. Ma is a gyülekezeti élet erősségei ezek: az Ige, a lüktető, eleven keresztyén gyülekezeti élet, vagyis a közösség, az Úr halálának és eljövetelének hirdetése és az imádság. Meg kell jegyeznem, hogy a kenyér megtörése, amit ma oltári szentségnek vagy úrvacsorának mondanak, kezdetben nem volt sakramentum, azaz nem olyan cselekmény volt, amelyet elvonatkoztattak és elkülönítettek a mindennapi élettől. A közös étkezés ünnepélyes kezdete volt, hogy hálát adtak a kenyérért és szétosztották maguk között. Ugyanígy a bort is. Természetes volt, hogy ilyenkor Jézus szavaira gondoltak és az Ö áldozatára. Áldott, meghitt és örvendező közösség volt ez.

Mi is sok mindent tanulhatunk tőlük. Ennek az első gyülekezetnek a vonásai elsősorban nekünk szegezik a kérdést: mi is ilyen örvendező, természetes keresztyének vagyunk? És ha nem, miért nem? Isten adjon nekünk bátorságot, hogy őszintén szembenézzünk ezzel a kérdéssel.

Dr. Paul Müller

rr

Űrrepülés és a Biblia (2)

1969-ben megjelent cikksorozatból

Tévedések a föld és ég viszonylatában

A mai idők nagy szellemi küzdelmének, a hit és hitetlenség óriási küzdelmének határait nem lehet megvonni a földgolyó és a felhők, vagy a föld és a hold, azaz a csillagok között. Ez a határ a látható, kozmikus világ és a láthatatlan világ között van, amelybe semmiféle szputnyik, semmiféle Apolló és más emberkéz-csinálta alkotás be nem hatolhat. Ezért hamis az az elgondolás, hogy a Luna vagy a Columbia Isten egét széttaposta. A hold, Mars, minden bolygó, állócsillagok és tejutak földünkkel együtt a látható, kozmikus világhoz tartoznak. Ha valaki az űrhajóban a Bibliát olvassa és imádkozik, csak akkor hatolhat be a láthatatlan világhoz tartozó mennybe. Mégha az ember az űrhajóban halna is meg, lelke akkor is a láthatatlan világba kerül és Isten elé áll. Azonban az imádkozás, bibliaolvasás és meghalás rendszerint űrhajó nélkül történik.

A holdra repülés és űrkutatás a bibliai prófécia fényében

Isten az embernek adta át a föld feletti uralmat; uralkodjék az állat-, növény- és ásványvilágon és azok erőin, az atomenergiát is beleértve (1 Móz 1, 28—30). Ehhez kapta az ember azt a megbízást, hogy töltse be a földet. A

mai idők legkifejezőbb jele, hogy ez a két feladat — a föld feletti uralom és a föld betöltése — soha nem látott ütemben és mértékben halad a beteljesülés felé. Az emberiség történetének éppen ebben a pillanatában merül fel a világűr meghódításának terve. Ragaszkodunk hozzá, hogy a világűr nem szent terület, a látható világhoz, a természettudomány és technika kutatási területéhez tartozik és hogy a jelenkor szellemi harca — a hit és a hitetlenség között — nem a föld és a világűr között zajlik le, hanem korunk és az örökkévalóság között, a látható és a láthatatlan világ között.

Nem szabad túlértékelnünk a holdrepülést sem. A mai idők más jelenségeinek ugyanilyen nagy jelentőségük van, sőt talán még nagyobb is. Gondolunk az emberi csírasejtek és öröklött hajlamok élettani szerkezetébe való beavatkozás lehetőségére, továbbá a túlnépesedés kérdésére, a magas életszínvonalra, az automatizálódásra és computerekre, a minden területen fellángoló forradalmakra, főleg a fiatalság körében és a színes népek ébredésére is.

Elhamarkodott dolog volna azt mondani, hogy Isten csak a földet adta az ember rendelkezésére és azzal bízta meg, hogy azon uralkodjék, ezért az űrhajózás a bábeli toronyépítéshez ha3