Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám

nagy szellemi tekintélye volt Isten népe között; 30 eves koratol a legtöbben „Andi bácsi"-nak szólították.

Mindent megtett, hogy az evangélium gazdagságát másokkal megismertesse. 1933-ben evangéliumi könyvesboltot is nyitott, amellyel 1953-ig szolgált. Közben mint könyvkiadó is működött.

1936-ban 6 tolmácsolta Stewart Jakab skót evangélistát, ez áltál nevet országosán megismerték. Krisztust prédikálta, minden sallang nélkül, ezert szívesen látott előadó volt minden hivő körben.

Szeretetével mindenkit átfogott. Igazán krisztusi indulattal kötözött sebeket, hajolt le a megvetettekhez. Különösen nagy bölcsességgel békítette ki a haragosokat; hitt és remélt ott is, ahol mások már régen lemondtak valakiről.

Évtizedeken át aktív, vezető munkatársa volt a Magyar Evangéliumi Alliansz-nak, majd pedig ügyvezető titkára a Magyarországi Szabadegyházaknak. Betegsége miatt 1959-ben kivándorolt felesége hazájába; azonban utolsó leheletéig hirdette, terjesztette itt is az evangéliumot, az éter hullámain át, iratok kiadása és konferenciák, előadások által. Nagy kiterjedésű levelezésében és számtalan személyes beszélgetésben is minden alkalmat megragadott, hogy Krisztusról, az Ő erejerol bizonyságot tegyen.

A szenvedések útján Zsid 12,5-11

Isten az Ő drága kincsét nagyon törékeny cserépedénybe helyezte. Mélyen megszégyenítő, ha végiggondoljuk, milyen sok és súlyos betegség terhével élt és szolgált közöttünk Ungár Aladár panasz nélkül, örvendező hittel és — hálaadással. Meglevő egyetlen veséjét is kétszer operálták. A háború alatt fedezték fel cukorbaját. Az üldözés idején hétszer hurcolták el munkatáborba, ahol Isten mindig csodálatosan megőrizte, és szenvedő társainak vigasztalója, erősítője lehetett. Mindenki vele akart dolgozni s 6 osztogatta közöttük az élet Igéjét. Hátizsákjában sok Űjszövetséget is becsempészett a táborokba. 1957-ben bélrákkal operálták és ennek következményeit mindvégig türelemmel hordozta. Cukorbetegsége következményeképpen, a rossz vérellátás miatt, üszkösödni kezdett az egyik lába, és már 1960-ban először egymásután a lábujjait, majd 1961-ben a jobb lábát kellett amputálni. 1968-ban influenza után szövődményt fedeztek fel nála, de ebből az Ür csodálatosan meggyógyította. 1969-ben romlott a látása, erős szemideggyulladást kapott, nagy fájdalmakkal. 1970 tavaszán, több apró műtét után, amputálták a bal lábát is. Mindezeket a szenvedéseket panasz és zokszó nélkül hordozta, mert szerető Mestere kezéből vette. Betegségéről, közérzetéről soha nem beszélt, legfeljebb ha kérdezték, akkor annyit mondott: „most nem jól érzem magam", vagy „most gyenge vagyok". Nem adta át magát a betegségnek. Betegségeket hordozó élete ragyogó példája volt annak, hogyan diadalmaskodik Isten ereje a testi élet felett. Kilenc éven át, még mankóval és tolókocsiban is, fáradhatatlanul utazott mindenfelé, és több országban hirdette az Igét különböző konferenciákon, bibliaórákon. 1969 őszén még Magyarországon és Erdélyben is volt.

Valaki egyszer azt mondta neki: „Mások egyszerre halnak meg, te pedig részletekben." Valóban így volt, de ez nem bénította meg őt. Amennyi testi ereje volt, azt maradék nélkül bevetette. Minden szenvedés ellenére fiatal maradt és így is halt meg. Fiatal volt gondolkodásában, lelkületében — ezért volt különösen szíve és szava a fiatalokhoz. Mindig sokat dolgozott — még az utóbbi hetekben is 8—10 órát naponta — és állandóan tele volt új és nagyszerű tervekkel.

Utolsó napjai Zsid 13,7

Az orvosok szerint már évekkel ezelőtt meg kellett volna halnia, de ő újra meg újra erőt nyert felülről. Második nagy amputációja után egyre gyakrabban jelentkezett nála a gyengeség, de mindig új erőt nyert. Még örömmel készült egy csendes4