Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... Kedves Hallgatóim, ötven évvel ezelőtt történt. Akkor még a gyógyszerészek maguk állították össze az orvos előírása alapján a porokat, kenőcsöket és kanalas orvosságokat. Ez sokszor nagy felelősséggel járt. Ma a gyógyszerészek dolga sokkal könnyebb. A nagy vegyi gyárak ezrével gyártják a különféle gyógyszereket. Egy kisváros egyetlen gyógyszerésze, Gábor, csendesen beszélgetett barátjával. A patikus öregedő agglegény volt, mogorva, magábazárkózott. János, a barátja, jóval fiatalabb volt. A patikus tagadta Istent, a barátja élő hitű keresztyén volt. Éppen az imádságról beszélgettek. — Butaság! Ki hallott már ilyet! A vénasszonyok imádkoznak, meg a gyerekek. — Gábor, te már kipróbáltad? Mikor imádkoztál utoljára? — Csak nem fogok a falaknak beszélni! Semmi értelme! Esteledett. Hamarosan zárnak az üzletek. Ekkor, szinte az utolsó percben egy kislány nyitott be. Lihegett, alig tudott beszélni: „Bácsi kérem, anyuka nagyon beteg. A doktor bácsi küldött, hogy azonnal hozzam el ezt az orvosságot" — s ezzel odaadta a receptet. A patikus mérges lett: „Miért jössz ilyen későn?" A kislány megszeppent és nem mert felelni. A patikus a polcokról három nagy üveget emelt le. Azokból mérte ki és keverte össze a folyadékot a recept szerint. Azután becsomagolta és odaadta a kislánynak. János ezalatt kedvesen elbeszélgetett a gyermekkel. Megtudta, hogy hat kis testvére van, ő a legidősebb. Az édesapa gyári baleset áldozata lett. Az özvegy varrásból tartja el a gyerekeket. — Szoktatok imádkozni? — kérdezte János. — Anyuka mindig olvas a Bibliából és mi gyermekek mind imádkozunk — mondta a kislány ragyogó szemekkel. János megsimogatta szöszke fejét, a kisleány pedig boldogan elment. Egy-két percig csend volt a helyiségben. Egyszerre csak a patikus rémülten kiáltott fel: „Végem van!" A fejéhez kapott és kirohant az utcára. De hiába nézett minden irányba, a kisleány már eltűnt. Visszament, lerogyott egy székre. — Mi történt? — kérdezte János. — Eltévesztettem az egyik üveget és gyógyszer helyett gyorsan ölő mérget töltöttem. Az első kanál már halálos adag. Biztosan lecsuknak! És mi lesz a hét apró gyerekkel? Istenem, mit tehetek? — Csak egyet tehetünk — mondta János nagy komolyan —, imádkozzunk! És feleletet sem várva, elkezdte: — Uram Jézus, bajban vagyunk! Csak te segíthetsz! Hárítsd el ezt a halálos veszedelmet! Uram, segíts! A gyógyszerész merev arccal nézett maga elé. Azután kitört: — Ür Jézus ... ha vagy . . . segíts! Egy darabig csendben ültek. Azután nyílt az üzletajtó. Egész testében remegve ott állt a kisleány és keservesen sírt: „Bácsi kérem ... ne tessék haragudni. . . nem tehetek róla . . . siettem és elestem és az orvosságos üveg összetört... Mi lesz most? . . . Szegény anyuka ... és nincs több pénz otthon!" A két férfi egymásra nézett. János boldog volt. Gábor úgy állt ott, mint aki még nem tudta felfogni, hogy milyen nagy csoda történt. Szó nélkül levette a polcról a három üveget — de most vigyázott, most nem tévesztette el —, gyorsan kimérte, összerázta, becsomagolta és odaadta a szepegő kislánynak. — Siess haza, de vigyázz! Fizetni nem kell! — mondta most barátságosan. Benyúlt a fiókba, egy bankjegyet betett egy borítékba és odaadta az ámuló kislánynak: „Ezt add oda édesanyádnak, mondd meg, hogy tiszteltetem és javulást kívánok neki!" Az ajtó bezárult, a patikában ismét nagy csend támadt. Percek múlva megszólalt a patikus. Csak ennyit mondott: „Hát mégis érdemes imádkozni? . . . Ür Jézus, könyörülj rajtam! Fogadj magadhoz!" És az Isten angyalai között az égben nagy öröm támadt, mert egy tévelygő hazatért. Ungár Aladár Minden nap 18,15 órakor magyarnyelvű igehirdetés hallható a 41 méteres rövidhullámhosszon. 4
