Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám
GONDOLATOK A hívők számára teljesen mást jelent az élet, mint a nem hívők számára. A látható mögött ott van a láthatatlan. oo Az Isten vezetése mindig szeretet, még akkor is, ha fájdalommal jár. Isten nem azt adja, ami neked kellemes, hanem amire szükséged van. oo A legnagyobb erőfeszítés sem sok azért, hogy a helyes úton járjunk. oo Isten korántsem hal meg akkor, amikor már nem hiszünk benne. De mi meghalunk azon a napon, amelyen az életünket nem ragyogja be többé a mindig megújuló kegyelem fénye. oo Aki igazán bánkódik a bűne felett, az nem Isten bocsánatát keresi csak, hanem így imádkozik: Uram, tépd ki a szívemből a bűn utáni vágyat. oo Inkább akarom a bűnbánat mélységét átérezni, mint átélése nélkül ékesen beszélni a bűnbánatról. oo Isten békessége felülmúl minden értelmet (Kol. 3,15). Kibeszélhetetlen, felfoghatatlan és mégis valóság. 00 Istennek két trónja van — az egyik az egek egeiben, a másik az alázatosok szívében (Ézs. 57,15). 00 Az ember Istennek olyan magasztos teremtménye, hogy csak a legnagyobb, Isten maga elégítheti ki a vágyakozását. 00 Nem a nagy hit segít neked, hanem a nagy Istenben való hit. 00 Nagy különbség, hogy a nehézségeken át nézed Istent vagy a nehézségeket nézed Istenen át. 00 Nagy különbség, hogy néha, alkalomszerűen, vagy állandóan nézel jézusra. Csak az segíthet másnak, aki egészen a Szentlélek iránti engedelmességben él, tehát akit a Szentlélek használni tud. 00 Nemcsak halálfélelem van, hanem életfélelem is. 00 Aki Istennel jár a szárazföldön, az vele lesz az özönvízben is. 00 Van közösség a próbák alatt is, és az igazi imádat ebből fakad. Ez 1. Móz. 6. és 9. közötti különbség. 00 Ahol a lélek értékét alábecsülték, oft már csak a test kultuszát űzik. 00 Kis hittel ugyan be lehet jutni a mennybe, de nagy hit a mennyet hozza le a lelkűnkbe. 00 Mint Isten jézus Krisztus a mennyből a földre szállt és benne Isten hajolt le az emberekhez. Mint ember visszatért a földről a mennybe, hogy az embert Istenhez felemelje. 00 Három dologra gondolj: honnan jöttél, hová mégy és kinek kell majd számot adnod. 00 A rossz lelkiismeret olyan harang, mely magától is megszólal. 00 Az emberek az istenfélelmet elcserélték emberfélelemre. 00 Isten nemcsak megmenteni akar minket, hanem fel is akar használni. 00 Mit kezdesz az életeddel? Ez nem a te jótetszésedre van bízva, ezért felelős vagy Istennek. 00 Isten szeretetből fényit, fenyítésében a szeretete jut kifejezésre. 00 A hit nem ott kezdődik, ahol az értelem már nem jut tovább, hanem ott, ahol a dac megtörik. 11