Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 5. szám

elindul az első útra, nem tudja hová és mi­re indul, de ellenállhatatlan ösztön hajt­ja és az nem csalja meg. A távoli haza va­lóban létezik! Csak bennünk volna öncsalás a lelkünk legmélyebb ösztöne a halál utáni élet felől? Pedig ott van ez a legelszige­­teltebb és legprimitívebb népben is minden­hol a föld kerekségén. És nem igaz, hogy a halál utáni élet vágya szüli ezt a hitet az emberben. A vágynál nagyobb a félelem az odaátvalótól. Amiről megszólaltatja Hamletet Shakespeare, ami­ről Zola Emil önmagával s feleségével kapcsolatban borzongva ír s ami Voltairet halálos ágyán olyan kétségbeesésbe hajtot­ta, hogy alig volt, aki ki tudta bírni mellette: ez a halál utáni léttől való félelem. Nem olyan vágy ez, ami a halál utáni életben való hitet támasztaná. Pedig ez a félelem olyan általános, hogy miatta titkolják a betegek előtt a hozzátartozók és az orvosok a közeledő halált. (Ezzel persze elveszik a megtérés utolsó alkalmát!) És ennek a féle­lemnek az oka: az ítélettől való félelem, amit a talán csak tudatalatti bűntudat okoz. Nem igaz az sem, hogy a testi szenvedéstől való félelem okozza a halálfélelmet. Dr.Hor­­nemann orvos adatgyűjtéssel igazolta az amúgy is ismert tényt: a halál előtt testi megkönnyebbedés áll be. A fájdalom ekkor éppen megszűnik. Az agónia nem testi fáj­dalomról beszél! A lélek ekkor már eltávo­zott. A központi idegrendszer egyre ala­csonyabb központjai működnek csupán. Csak „leépülési reflexmozgások" ezek. Lee­sett a szíj, s még mozog a kerekek egy része. A halál előtti szenvedés nem valóság! Egy ilyen adatgyűjtés igazolta azt is, hogy szabadgondolkodók haláluk előtt, ha tud­ják, hogy most meg fognak halni, nem ké­pesek tagadni Istent és a halál utáni létet. Kicsinynek látszó bűnök is ítéletessé tud­nak ekkor válni, mert nem emberi mérlegen, hanem Isten mérlegén jelenik meg a bűn. 1857-ben Havanna és New-York között el­süllyedt a „Közép-Amerika" gőzös. 419 emberből csak 137 menekült meg. Egyikük elmondta, hogy négyórás halálküzdelmet vívott a hullámok között. Közben a szél­zúgáson és hullámverésen át tisztán hal­lotta: „Jancsi, te etted meg a testvérkéd szőlőjét?" Gyermekkorában, 30 évvel az­előtt titokban megette nagybeteg kishúga szőlőjét; letagadta, úgyhogy büntetést se kapott érte. Régen elfeledte. Most utolérte őt! Úgy, mint a lelkiismeretet tagadó Rous­­seau-t 40 év múlva utolérte az a „jelenték­telen" bűne, hogy háziasszonya szobájában egy kis csecsebecsét zsebrevágott s emiatt elbocsájtották az ártatlan szolgálóleányt . . . Van lélek, van élet a halál után és van ítélet. És ezért rettenetes a halál! folytatjuk A súlyok szükségesek Szobámban van egy régi állóóra; két ne­héz súly lóg azon. Vígan ketyeg, a muta­tók körbejárnak, az inga ide-oda leng és az ütések minden félórában hármas össz­hangban megszólalnak. Az óra pontosan jár. A múltkor leakasztottam a súlyokat és íme a hűséges óra felmondta a szolgálatot és megállt. Ahhoz, hogy járhasson, meg kell terhelni súlyokkal. Sokszor a mi életünkben sincs másképp. Nekünk is szükségünk van súlyokra, hogy a belső életünk rendben járjon. Is­ten dönti el, kinek van kisebb és kinek van nagyobb súlyokra szüksége. Ezek a jelen idő szenvedései. Hogy lelkünk ele­ven maradjon és felkészüljön az örök dolgokra, kellenek a súlyok. Figyelem! Figyelem! A Monte Carlo-i rádió magyarnyelvű evangéliumi adásainak ideje szept. 15-től MEGVÁLTOZOTT Ezentúl naponta 18,30 órakor hallható a 41 méteres rövidhullámon 4

Next

/
Thumbnails
Contents