Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 5. szám
a lélek, amelynek azok csak szolgálói voltak, semmivé lesz? Van-e azonban a lelkűnknek önálló léte? Nem csupán az agy függvénye, funkciója a lélek? A növekvő aggyal fejlődik ki és az öregedő aggyal elhanyatlik? Az agy elkábításakor kikapcsolódik, megbetegedésekor, sérülésekor megzavarodik. Tények ezek. Azonban gondoljuk meg, hogy jóllehet a testünk anyaga folyton változik, az énünk mindig ugyanaz marad. Hét éven belül minden sejt kicserélődik a testünkben. Hogy lehet mégis az, hogy rég elfelejtett gyermekkori emlékek öreg korban újra előkerülhetnek? Agyunk hat-tíz milliárd idegsejtből áll, amelyek folyton cserélődnek. De az énünk és az emlékezésünk ugyanaz marad. Egészen rendkívüli emlékezet-megelevenedések is vannak; hipnózisban is és a halál előtt is egész általánosságban. Semmi sem megy veszendőbe, ami át ment az ember lelkén. A halál előtt egész lehetetlennek látszó lélekfellángolások is történnek. Valaki egy pisztolylövéstől súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után részletesen leírta élményeit. Pár mondatot idézünk belőle: „Minden elsötétedett körülöttem. De ugyanekkor úgy állt előttem egész életem, minden bűn, mint egy villámfénnyel megvilágított jelenés. Amit ebben a pillanatban a bűnbánat gyötrelmében lelkileg szenvedtem, annak olyan súlya lehetett, mint az örökkévalóság kárhozatának. Röviddel utána ismét magamhoz tértem. Testi fájdalmak csak pár óra múlva léptek fel .. . Teljes esztendőn át szenvedtem ezeknek a szörnyű pillanatoknak a benyomása alatt." Egy későbbi levelében írja: „Amint eltűnt öntudatom, úgy elevenedett meg a lelkem, a lelkiismeretem. Mint villámfénynél sötét éjjel, úgy vonult el lelki szemeim előtt az egész életem. Szörnyű felfedezés volt, hogy semmi sem volt, amivel meg lehettem elégedve. Ezzel szemben rettenetesen világosan álltak előttem bűneim. Lelkileg olyan nyomorult voltam, ahogyan ezt soha elképzelni nem tudtam volna. Sohase hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit lehet lelkileg szenvedni. Kb. egy percig voltam csak eszméletlen, de ez a perc mindent megváltoztatott bennem. — Dehát ilyen szörnyű dolognak kell előbb történnie? Nincs megírva, hogy Isten jósága megtérésre indít?" (Róm. 2, 4) Sorolni lehetne hasonló történeteket olyan esetekről, amelyekben teljes öntudatuknál lévő, egészséges emberek hirtelen kerültek a halál torkába. A halál órájá az élet nagy summázása a bűn és ítélet mérlegén. Az ismert nevű Le Seur Pál német író-lelkész beszélte el egy szeretetotthon egyik idiótájának halálos óráját. Születésétől fogva teljesen gyengeelméjű volt a kis Kati. Egy szót sem tudott soha beszélni. A teste céltalan gépnek látszott, amely kizárólag a táplálkozás funkcióját végezte. Ideges nyugtalanság váltakozott a teljes tompasággal életében. Évekkel halála előtt egyik lábát amputálni kellett, így még inkább csak testi-lelki roncs volt. „Uram, vess véget ennek a nyomorúságnak" — sóhajtottak fel néha mellette. Egyszer aztán jelentette az orvos, hogy Kati haldoklik. Siettek hozzá. Odamenet halk ének hallattszott ki a szobából. Halálváró ének. Vajon ki énekelhet? A soha meg nem szólaló idióta Kati énekelt: „Hol várja a lelket örök nyugalom?... Fény, fény, mennyei fény! Ott vár az örök haza Jézus ölén!" Az arcán boldog megdicsőülés ragyogott. Győzelmesen ment haza ahhoz, aki őt is szerette és megváltotta. — Vajon az ilyen születésétől fogva idiótának a zavaros agyában miképpen érlelődhetik meg így a belső ember? Hallotta az énekeket, tudat alatt felvette, s ami a legcsodálatosabb, a több mint húsz év alatt hallott sokféle ének közül ki tudta választani a hazameneteléhez éppen ezt az éneket. Mennyire nem csupán az agy függvénye a lélek! Hányszor támad lelki betegség minden testi, agybeli zavar nélkül is! És lelki élmények hányszor befolyásolják a testet. Gyógyítóan vagy súlyosan rombolóan hatnak rá. Tehát éppen fordított hatással: a lélek hat a testre. A léleknek saját, külön élete van. Rendes eszköze az agy gs az idegek, de ezektől függetlenül is létezik és működik. Erről beszél a végtelen után, az örökkévaló után való vágy is, amit csak az ember ismer. Erről beszél az erkölcsi mérték, a lelkiismeret, az Isten iránt való felelősségtudat is. A nyúl mindig csak nyúl és az oroszlán oroszlán. Nem ismerik a vágyat az öröklét után, sem a bűntudatot az elvétett élet miatt. Ez az ember ösztöne. A fiatal fecske 3
