Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 2. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT . . . Én vagyok az ajtó (Ján. ю, g) „Nézzünk a hit fejedelmére és elvégezőjére" — erre szólít fel Isten Igéje a Zsidókhoz írt levél 12. részének második versében. Tekintsünk Jézusra! Kedves hallgatóm, nem tudom mennyire ismered Jézus Krisztust. Lehet, hogy csak homályosan emlékszel rá; valamikor hallottál róla, gyermekkorodban. Édesanyád elmondta történetét. De az is lehet, hogy azok közé tartozol, akik minden vasárnap hallják az ő nevét. Ismered Jézus Krisztust? Kicsoda ő teneked? Kérdezed, hogyan ismerjhetjük meg őt? Elsősorban figyeljünk arra, hogy ő maga miként mutatkozik be. János evangéliumában többször előfordul ez a két szó: „én vagyok". Ezt Jézus mondja és ezzel kinyilatkoztatja magát előttünk. Nézzük meg az elsőt: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik" (Ján. 10, 9). Furcsa bemutatkozás ez, ugye? Én vagyok az ajtó. Jézus szeret képletesen beszélni. Az akkori emberek jól értették ezt a képletes beszédet. Egy akol ajtajáról van szó. Az akol a juhok számára biztonságot jelentett. Amelyik átlépte az akol ajtaját, biztonságban volt, megszűnt minden veszély. Ezzel szemben az ajtón kívül a halál veszedelme fenyegetett. A gyenge juhok képtelenek önmagukat megóvni, megvédeni. Szükségük van az akol védő oltalmára. Ha beletekintünk ennek a képnek lelki értelmébe, életünk helyzete tükröződik belőle. Körül vagyunk véve veszélyekkel, nem tudjuk magunkat megvédeni, keressük azt a helyet, ahol biztonságban érezhetnénk magunkat. Hol az a hely, ahol biztonságban érezhetnénk magunkat, ahol nincs veszély, nincs háborúság, nincs nyomorúság, sem fájdalom vagy halálfélelem? Istennél, aki alkotta és fenntartja a mindenséget. Igen ám, mondod most, ha Istennél van az a hely, akkor sosem érjük el. Ö olyan messze van tőlünk, olyan elérhetetlen számunkra. Mi módon jussunk mi, földhöz kötött emberek egy földöntúli lényhez, ha egyáltalán létezik ilyen? Ez az emberiség évezredes kérdése. Jézus erre a szinte megoldhatatlannak látszó kérdésre ezzel az egyszerű mondattal felel: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik." Jézus az ajtó, amelyen keresztül átmehetünk egyik állapotból a másikba. Az egyik oldalon veszély, háborgattatás, félelem, halál — az ajtó másik oldalán biztonság, békesség, öröm, élet. Az aklon kívül üvöltöznek a farkasok; bent a pásztor nyugtató hangja hallatszik. Nincs nagy távolság köztük, de közben van az ajtó. Az ajtó nyújtja a védelmet, és az ajtó adja a lehetőséget is mindazok számára, akik még kint vannak. Világos és érthető ez a kép, de nagyon mély értelmű. Jézus áthidalta azt az űrt, amely elválasztotta az embert Istentől. Ezért most rajta keresztül kapcsolatunk lehet Istennel. Rajta keresztül érhetjük el Isten közelségét, ahol biztonságban vagyunk. Olyan egyszerűen hangzik ez, mégis olyan nagy áldozatba került. Jézus Krisztus életét adta azért, hogy te meg én átmehessünk ezen az ajtón. Az ajtó nyitva áll! Talán azt kérdezed most, kedves barátom, aki az ajtó előtt állasz: ki biztosít afelől, hogy tényleg úgy van-e az ajtó túlsó oldalán és valóban megtalálod-e azt, amit keresel? Erre csak azt felelhetem: én megtaláltam. Jézusnál boldog életet találtam, nála biztonságban érzem magam, békességem van, s nem kell félnem a haláltól, mert örökéletet adott. Meggyőződni csak úgy tudsz erről, ha átlépsz az ajtón, ha életedet átadod Krisztusnak. Olyan ez valóban, mintha az ember átlép a küszöbön. Csakhogy ez hitben történik. Egyszerű imában mondhatod: Igen Uram, jövök hozzád. Jövök — rajtad kérészül az Atyához. Köszönöm, hogy mindeddig nyitva tartottad számomra az ajtót és vártál reám. Köszönöm, hogy elfogadsz. Amen. 10
