Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 1. szám
legnagyobb, legtökéletesebb vegyész is, ízt és zamatot ad a gyümölcsnek, illatot a rózsának, átalakítja a vizet és a szénsavat cukorrá és felszabadítja az oxigént, hogy ember és állat élhessen. Vegyük például a sejtek — szabad szemmel nem látható — protoplazmáját. Átlátszó, kocsonyaszerű, könnyen mozgó valami, amely energiáját a naptól kapja. Ez a parányi sejt, ez az átlátszó, könnyű semmiség hordja magában minden élet csíráját és van hatalma ahhoz, hogy szétossza, terjessze ezt az életet minden „élő" részére, kicsire, nagyra egyaránt. Ennek a „semmiségnek" látszó valaminek nagyobb a hatalma, mint a növényzetnek, az állatnak és az embernek a hatalma, mert minden élet tőle ered. A természet maga nem teremt életet. Tűzégette szikla, sótalan tenger nem adhatták az élet megteremtéséhez szükséges tényezőket. Hát akkor kitől vannak ezek mégis? 3. Az állatokat a Teremtő ösztönökkel látta el, amelyek nélkül tehetetlen teremtmények volnának. A fiatal lazac például éveket tölt a tengerben, azután visszatér saját folyójába, a f oly ónak azon oldalán úszva a hely felé, ahol született. Ki vagy mi az az erő, mely ezt a kis lazacot visszavezeti a tengerből pontosan abba a folyóba, ahhoz a helyhez, ahol született? Ha ezt a kis lazacot egy másik folyóba telepítenénk, azonnal észrevenné, hogy letért kijelölt útjáról és minden akadályt leküzdve igyekezne visszakerülni a folyóba, ahonnan elindult — az ár ellen úszva is, hogy betöltse a természet által neki kijelölt rendeltetését. Még nehezebben oldható meg, még nehezebben magyarázható meg az angolna életének a titka. Ez az igen érdekes teremtmény még fiatal korában elhagyja a folyót vagy tavat, ahol született és a sok ezer mérföldnyi viziutat jelentő óceánon át az ugyancsak feneketlen mélységű tengerben fekvő Perfurasziget közelében levő tengervidékre költözik. Ezek az angolnák ott költik ki ivadékaikat és utána elpusztulnak. A tojásból alighogy kikelt, csak néhány hüvelyknyi nagyságú angolnák — ösztönüktől hajtva — a nagy óceán vizében egyszerre irányt vesznek visszafelé és pedig pontosan oda, ahhoz a folyóhoz vagy tóhoz, ahonnan szüleik indultak el a nagy tenger felé vezető útjukon. Eddig egyetlen amerikai angolnát sem fogtak még Európában vagy európai angolnát Amerikában. A természet arról is gondoskodik, hogy az európai angolna teljes érettségre való kifejlődése hosszabb ideig tartson, tekintettel a hosszú útra, melyet a teremtményeknek — rendeltetésük szerint — tenniök kell. Vajon ki adta erre a csodálatos jelenségre az impulzust? 4. Az állatnak ösztöne van. Az embernek több adatott. Az ember az értelem hatalmas ajándékában részesült. Egyetlen állat sem mutatott eddig képességet, hogy akár csak tízig számolni tudjon vagy egyáltalán megértse a számok jelentőségét. Az állat ösztöne nem egyéb, mint — mondjuk — egy hang a fuvolán; szép ugyan, de mégis határolt. Az ember agya ellenben magában foglalja és produkálni tudja a zenekar hangszereinek összes elképzelhető hangját. 5. A fajok különbözőségében rejlő csoda minden élőben ott van. Oly végtelenül parányi az a csíra, mely külön-külön minden élő egyed faji hovatartozóságát eredményezi, hogy mindezeket a csírákat egy helyre gyűjtve még egy gyűszűnyi tért sem foglalna el. Egy gyűszűnyi hely ugyancsak kis tér és mégis be tudná fogadni a földön élő három és félmilliárd ember egyéni jellegzetességét. 6. A fejlődés valóban a sejtnél kezdődik, mely fenntartja a faj lényegét. Az a tény, hogy ez a csak mikroszkóppal látható parányi sejt teljesen uralja a földi életet, abszolút bizonyítéka annak, hogy a teremtés — mint mondottuk — nem a véletlenek minden értelem nélküli találkozásának eredménye, hanem egy mindeneken felül álló teremtő intellektus kisugárzása — láthatóvá téve a „láthatatlant". Ez számomra átütő erejű bizonyíték, úgy hogy e kérdésben nincs is más feltevésre szükségünk. A természet észszerű gazdálkodása rámutat arra, hogy csak egy „bölcs teremtő erő" láthatott mindent így előre és készített fel mindent rendeltetésének ilyen tökéletes, abszolút gazdaságos betöltésére. Sok évvel ezelőtt egy kaktuszfajtát honosítottak meg Ausztráliában. De miután ennek a kaktusznak Ausztráliában nem voltak parazitái, hamarosan óriásivá nőttek és mindig jobban elterjedve lassanként olyan óriási területet foglaltak el, mint Anglia, úgyhogy nemcsak a farmereket, hanem a városok lakóit is erősen zavarta a növények túlságos terjedése. A szakemberek lázasan kutatták, miként segíthetnének ezen, a mezőgazdaságnak már csapást jelentő bajon. Végül találtak egy rovart, amely kizárólag kaktuszokon él és egyedül abból táplálkozik. Előnyös volt az is, hogy ennek a rovarnak Ausztráliában nincsenek ellenségei. A behozott rovarok hamarosan elszaporodva rövid idő alatt megoldották Ausztrália kaktusz-krizisét. — Vajon miért nem 3
