Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 2. szám

2. Mózes 32-34-ben olvasunk az első nehéz­ségekről, melyekkel Mózes találkozott. Egyedül volt Istennel a hegyen és átvette a kőtáblákat a tízparancsolattal. Ezalatt lent a síkságon nagy baj történt. A nép aranyborjút csinált és azt imádta. Ez Is­tennél nagy visszatetszést keltett, ezért így szólt Mózeshez: „Eredj, menj alá, mert megromlott a te néped, melyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az út­ról, amelyet parancsoltam nekik. Borjúké­pet öntöttek maguknak, azt tisztelik és annak áldoznak és azt mondják: ezek a te isteneid, Izrael, akik téged kihoztak Egyiptom földéből. — Az Űr ismét szólt Mózesnek: látom ezt a népet, bizony ke­ménynyakú nép. Azért hagyj békét nekem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük és töröljem el őket, téged azonban nagy nép­pé teszlek!" Mikor Mózes látta, hogy Is­ten haragja felgerjedt a nép ellen, kö­­nyörgött érte és lement a hegyről, hogy a helyszínen foglalkozzék a helyzettel. Aztán ismét felment a hegyre és Isten iránt való engedelmességből két új kőtáb­lát készített, mint az előbbiek voltak, amelyeket összetört és ezekkel felment a Sinai hegy csúcsára, ahol Isten ünnepé­lyes kijelentést adott neki. Ennek első része így hangzott: „Az Úr, az Úr, irgal­mas és kegyelmes Isten, késedelmes a ha­ragra, nagy irgalmasságú és igazságú, aki irgalmas marad ezeríziglen, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt." Nem lepne meg bennünket, ha e szavak után leborult volna és imádta volna Istent, de ezt a második, egészen másképp hangzó magyará­zat után tette. Az első rész Isten hosz­­szútűréséről és kegyelméről, irgalmassá­gáról és megbocsátásáról szól, de itt: „nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbün­teti az atyák álnokságát a fiákban és a fiák fiaiban harmad- és negyedíziglen." És éppen itt, amikor Isten rettentő hatal­máról beszél, „Mózes nagy sietséggel földre borult és lehajtotta fejét." Gon­doljatok tehát arra, hogy az imádatra nem a kegyelem az egyedüli ok. Hogy Isten imá­dói lehessünk, el kell ismernünk, hogy ő szent. Szeretem a 34. fejezet 8. és 9. verseit. A 9. versben kér Mózes, a 8. versben imád. Először imádattal elismeri Isten útjai­nak igazságosságát, aztán kéri Isten ke­gyelmét. Nem támaszkodik sem az Isten részvétére és kegyelmére, sem nagy ir­galmasságából és készségéből eredő meg­bocsátására, hogy könyörögve kérje őt, álljon el elhatározásától. így imádkoznánk mi. Újból és újból rá akarjuk őt beszélni, hogy ne azt tegye, amit elhatározott magá­ban. Mózes és mi közöttünk azonban nagy különbség van. Ő helyesen állt Isten előtt és útjaihoz igent mondott. Testvéreim, még soha nem imádkoztatok olyasmiért, amiről tudtátok, hogy nem fe­lel meg Isten cselekvésmódjának? Nem kér­tétek őt soha arra, hogy bocsásson meg egy testvérnek és engedje el annak bün­tetését, holott tudtátok, hogy Isten el­járása ezzel a testvérrel szemben megfelel az ő isteni rendjének? Ezt nem nevezhetjük imádatnak, Mily gyakran irányulnak imád­ságaink arra, hogy Isten útjait megváltoz­tassa! Ahelyett, hogy csendben fogadnánk útjait, kérjük, hogy a nyomorúságot vagy a betegséget, vagy a családi nehézségeket vegye el. Az ilyen imádság azt jelenti, hogy útjait félreismerve keressük kegyelmét. Követelődzők, elbizakodottak vagyunk. Ez nem a helyes magatartás. Mózes más volt. Mielőtt imádkozott, először elismerte Isten mindenhatóságát és útjaihoz igent mondott. Isten kijelentette, hogy „nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák vétkét a fiákban és unokákban harmad és negyedíziglen." Mózes ezt a kijelentést azon­nal elfogadta, a földre borult és imádta az Istent. Elismerte Isten eljárását és megadta magát. Ezután arra kérte Istent, ha kegyel­met talált előtte, járjon tovább is az ő népével. Kegyelmet kért, de csak miután először korlátlanul igent mondott Isten útjaihoz. Ha bementek egy házba, ahol egy beteg gyermek van, úgy a szülőkkel együtt imád­koztok a gyógyulásáért, habár tudjátok, hogy abban a házban nem dicsőítik az Is­tent. De mivel a szülők nyomatékosan a gyermek gyógyulását kérik, egyesültök velük az imádságban. Aki így kér, az Is­ten útjainak a megváltoztatását kéri; megpróbál néki előírásokat adni. Ismeri­tek Istent, mint Atyát és ezen a síkon viszitek kéréseteket elébe. De hadd mond­jam meg: nekünk Istent nemcsak Atyának kell elismernünk, hanem Istent mint Is­tent is el kell ismernünk. Aztán egy másik házba mentek. Itt is van egy beteg gyermek. Ismét térdreborultok a szülőkkel együtt. De ezek a szülők más­képp imádkoznak: „Uram, dicsőítünk téged ezért a betegségért is. Imádunk téged, mert te mindent jól cselekszel. Ha a gyer-2 5. Isten imádása W. Nee:

Next

/
Thumbnails
Contents