Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-25 / 52. szám
1908. december 25. VESZPRÉMI ELLENŐR (52, szám.) 3. oldal. bencések nehézkes hivatalos kezelésében áll. így lenne és van ez államt kezelésnél is, hol minden ily vállalatot megöl a Bürokratizmus és a sok felesleges, de rosszul alkalmazott pénzkiadás. Látjuk különben, hogy az állam minden vállalatát igyekszik bérbe adni. Még a magy. kir. államvasutak bérbeadása is megjelenik időről-időre a szőnyegen. Rossz tanács tehát az, hogy a kormány vegye meg Balaton- füredet. Ez ártana leginkább Balatonfürednek, s tönkre tenné fejlődését. Tehát felesleges a kormányt annyira animálni Balatonfüred megvételére, s még feleslegesebb oly nagy gezereszt csinálni, mintha Magyarország tönkre menne, ha a kormány nem siet a milliókat a tihanyi barátok zsákjába leolvasni. Megengedjük, hogy az eladás a bencések nagy érdeke, s érdeke lehet az eladást nyélbeütő ügynöknek, vagy ügynököknek is, de semmiesetre sem az az országos érdek, minőnek a Budapesti Hírlapban a „Levél“ Írója, Óvári Ferenc dr. jelzi! Tudjuk, hogy dr. Óvári cikke nem fogja Balatonfüred megvételét a kormány által; eredményezni, mégis foglalkoztunk a cikkel, mint felette érdekessel, miután benne mint becsületes alkusz, a mi kerületünk ország- gyűlési képviselője, aki egyúttal a Balatoni Szövetség alelnöks is, — szerepe]. Ezen utóbbi körülmény teljesen igazolja dr. Óvári vállalkozását, s azért „Hony-soit qui-mal-y-pense“ Borstörő, Törvényszék. Veszekedő sógorok. Szabó Károly és Varga Nagy Ferenc nagyszőllősi földmivesek sógorok voltak, s mint ilyenek, jó szokás szerint, folyton veszekedtek és ellenséges lábon éltek egymással. Ezenkívül hitelezői és adósi viszonyban is állottak egymással szemben, a mennyiben Varga Nagy Ferenc tekintélyesebb összeggel tartozott Szabó Károly anyjának s ebből kifolyólag Szabóné folyó év julius 11-én el is árvereztette Varga Nagy Ferenc vagyonát. Midőn Szabó Károly és a vevő az árverés után áldomást inni a korcsmába betértek, Varga Nagy Ferenc is bement a korcsmába s ott Szabó Károlyt sértegette. Efeleíti haragjában Szabó Károly egy féliiteres boros üveggel Varga Nagy Ferenc arcába vágott s rajta súlyos testi sértést követett e! s még szemét is megsértette. A veszprémi kir. törvényszék nárai Szabó Elek kir. törvényszéki elnök, Horváth Zoltán és Schätz- ier István szavazóbirák részvételével, emiatt vonta felelősségre Szabó Károlyt, kit a kir. ügyész súlyos testi sértés bűntettével vádolt meg. Szabó váltig tagadta bűnösségét s azzal védekezett, hogy Nagy őt súlyosan szidalmazta s efeletti felindulásában dobta hozzá az üveget. A tanuk igazolták, hogy Szabó hátúiról, orozva közelítette s támadta meg Nagyot, kire régóta haragudott. A vádlottat dr. Boti Lajos védelmezte. Á vád- és védbeszédek meghallgatása után a kir. törvényszék 6 havi börtönre Ítélte Szabót, azonkívül kötelezte, hogy a sértettnek 120 kor. orvosi és utánjárási, továbbá 100 kor. munkamulasztási költségei megfizessen. Vádlott feleb- bezett. Az ügyész indítványozta a vádlott letartóztatását, miután Amerikába való szökésétől kell tartani. A törvényszék a letartóztatást nem rendeli el, csak ir a községi elöljáróságnak Nagyszőlősre, hogy Szabót rendőri felügyelet alatt tartsa s neki útlevelet ne adjon. A perlekedő vénasszony. Csúnya perlekedő vénasszony volt a 62 éves juhász Istvánná lovászpatonai lakos, akivel Pölöskei Lajos egy udvaron lakott. Pölöskeinek bőven kijutott a vénasszonnyal való perlekedésből, amiért is egy ízben Pölöskei Juhász Istvánnét. aki még Pölöskei konyhájára is betolakodott perlekedni, egy fenyőfa léccel konyhájáról kidobta.. Azonban meg nem ütötte. De Juhász Istvánná a léchez kapott, eközben egy szálka ment balkezébe, mitől gennyes daganatot kapott. Ezt elhanyagolta s igy 20 napon túl tartó betegséget szén ■ vedett el. Följelentette tehát Pölöskeit, súlyos testi sértés bűntettéért. A tárgyalás folyamán beigazolódott, hogy a vén Juhászné szidalmazásaival ingerelte fel Pölöskeit, akinek nem volt szándékában a vénasszonyt bántalmazni. A védő tisztét dr. Fritse József látta el, kinek beszéde után a kir. törvényszék meghozta Ítéletét s Pölöskei Lajost a súlyos testi sértésnek csak vétségében mondta ki bűnösnek s 6 napi fogházra és 10 korona mellékbüntetésre ítélte. Kötelezte öt Juhásznénak összesen 68 koronát megfizetni. Vádlott felebbezett. A száguldó nyaktiló. Hasonló cim alatt megírtuk a nyáron azt az automobil elgázolási esetet, melynek áldozata Mészáros József nyá- rádi lakos 4 éves Rózsa nevű leánykája lett, május 29-én a nyárádi főutcán. A gépkocsit, mely egyik Szápáry grófé volt, Molnár Gyula soffőr vezette Budapestről Szombathelyre. A gépkocsi egy régi, rossz szerszám volt, melynek i legnagyobb sebessége csak 30 -35 kilométer 1 volt óránkint. Molnár még ezzel a sebességgel sem haladt, midőn Nyárádon keresztülhajtott, mert az utat nem ismervén, ez után tudakozódott. Nem messze a falu végéhez, az országút és házak közt levő akácás fasorból a gépkocsi zajára és az emberek „Jön a motor!“ kiáltására kiszaladt az útra a kis Mészáros Rózsika, egyenesen bele a gépkocsiba! Molnár soffőr ekkor már nem segíthetett a bajon s bár a gépkocsit | félrerántotta, hogy még a fék is meggörbült, a kis Rózsi dísztelenül összeroncsolt koponyával, abban a pillanatban halva maradt az ut porában. A kir. törvényszék nárai Szabó Elek kir. törvényszéki elnök elnöklete alatt, Horváth és Schátzler szavazóbirákkal, folyó hó 22-én vonta felelősségre Molnárt, aki teljesen megtörve, mély bánattal ült a vádlottak padján s állandóan azt erősítette, hogy az elszerencsétlenedeít kislány nem volt az országúton, hanem közvetlen a kocsi elé ugrott, az ut melletti akácák alól. — A kir. törvényszék mégis bűnösnek mondotta Molnár Gyulát a gondatlanságból okozott emberölés vétségében, mert teljes lassúsággal nem haladt a falun keresztül, s 1 havi fogházra és 20 kor. birságra ítélte. A büntetés kitöltését azonban az 1908. XXXVI t.-c. 1. §-a alapján j felfüggesztette és a mellékbüntetést, a gépkocsi vezetéstői való eltiltást sem mondotta ki, tekin- tetiel a sok enyhítő körülményre, Ügyész ás vádlott az ítéletben megnyugodtak. CSARNOK. gyóss. Irta: E. K. — Épen kapóra jön, signor Anselmo — szólt Doretta, kezet nyújtva a belépőnek. — fc.n ugyan sohasem gyónok, de házunk régi barátjának, annak a férfinak, aki csaknem atyám lehetne . . . — Köszönöm. — Mit? —- A csak nem-eí,_ — Nos igen ... Ön előtt tehát hajlandó vagyok kitárni a szivemet. Legyen a gyóntatom. — Ön tréfál velem. — Szó sincs róla. Egész komolyan beszélek. Jó idő óta ez az első kérésem. Önnek nem szabad megtagadnia. — Nos, ha épen szükségesnek véli . . . — Persze, hogy annak vélem. Ám ítéljen önmaga . . . Még csak két napja, hogy látogatóban vagyok a családomnál s íme férjem uram kezdeményezésére már pörbe fognak. — Drága Dorettám, — vágott szavába signor Anselmo — nem intézhetnők el a dolgot kissé kényelmesebben? Például, nem ülhetnénk le? — Ám üljünk le — felelt Doretta. Megtették. Ám az a körülmény, hogy Doretta most már ül, iegkevésbbé sem lohasztotta le beszédje tiizét. Amint látni méltóztatik, a fiatal asszony kissé bőbeszédű volt. — Ön tehát tudja, hogy miről van szó? — Legkevésbbé sem. — Hogyan? Hisz ön jobban tudja, mint magam! A kis Baraldi hadnagy a botránykő; azt beszélik, hogy udvarol nekem. Én pedig, azt állítják, szívesen fogadom udvarlását. Ki hallott valaha nagyobb rágalmat ennél? Egy negyedévvel ezelőtt láttam Barldit legelőször Firenzében, Orelli grófnőnél . . . azaz, Orelliné nem grófnő, de ha már mindenki annak csúfolja . . . Ő különben szívesen hallgatja. De hát ki ne akarna nemes lenni mankpság? Még a szobalányom is azt állítja, hogy rokona a Peruzziaknak ... De a tárgyra térek Hisz ön tudja, hogy halálos ellensége vagyok az elkalandozásnak. Nos tehát, Orelli grófnővel voltunk estélyen, legfeljebb tizeu, tizenketten. Orelliné nek megint fájt a feje ... Ez tudniillik a rögeszméje: mindig főfájásról panaszkodik ... A szalonban csak kéi Carcelles-lámpa égett, az egyiknek piros volt a cilindere, a másiknak zöld. Ez pompás színképeket adott. A háziasszony a zöldcilinderes lámpa mellett állt; persze olyan volt, mint egy zöld citrom, nővére pedig, aki a piroscilinderes lámpa mellett állt, olyan volt, mint a vörösrépa. A két lámpa közt a nagynénjük ült; gyönyörű volt! Arcának egyik oldala zöldes, a másik rózsapiros fényben ragyogott. Igen, igen . . . Orelliné és nővére, a Derilleriné, az két túlérett szépség, de azért még mind a kettő hajszolja a diadalt. Egész Firenze tudja, hogy Qreliinénak viszonya van . . . — De Doretta . . . — Oh, csak plátói . . . Kérem: egy sem- mitőszéki bíróval. Már most kérdezem öntől, hogy mit lehet kezdeni egy semmitőszéki bíróval, még akkor is, ha az, mint az Oreilinéé, nyaranként hidegvizkurát használ Oropában? Hát még a Derillerné! Az emberek gonoszak. Ismeri ön a vén Roscio tábornokot? Job szemére vak, bal fülére nagyot hall. Azt mondják, hogy most ez volna a kedvese. Tudja, minek hívják Derillerinét Firenzében ? A rokkantait kórházának, rne-ő Risco tábornok elődje a nyugdíjas Merüli kapitány volt, aki San Martinónál elvesztette az egyik lábát. Legalább így mondják A nagynénéről, azt hiszem, mi mi rosz- szat sem beszélnek. Még az kellene különben . . . Evvel az arccal, evvel a termettel! Élűiről valóságos vasalódeszka, ha mondom., Különben rettenetes egy alak, aki, ha nem viheti a hangos szót a társaságban, rögtön elalszik, s ha egyszer éber állapotban egyáltalán el tudja rnagáí szánni a hallgatásra, avval ejt kétségbe mindenkit, hogy szokásához híven folyton kezeit dörzsöli, mintha szappanos vízben mosdanék. — De Doretta, ez csak nem tartózik a tárgyhoz? — Mit? Ez nem tartozik a tárgyhoz? Ellenkezőleg ez teljesen eíhagyhatatían. Tehát röviden: az. egyetlen fiatal és szép hölgy a teremben — én voltam. Az urak közül a két fentemiiteit, a semmitőszéki bíró és a tábornok a testvérpárt mulattat a. Nem messze tőlük egy ur álit, akit, mint mondják, háromszoros vaí gyonhukás milliomossá tett; e mellett egy képviselő ült, hogy jobbpárti-e, vagy balpart:, azt nem tudom, de hogy nem találta fel a puskaport, az egészen bizonyos; azután egy I iró, (ments meg bennünket a gonosztól!) majd j Baraldi, s végül férjem. Eltekintve Barakktól ! és tőlem, szép társaság — ugyebár? Mert nézze csak — a férjem, szegény ördög, jő ember í ugyan, de — és ezt senki sem tagadhatja — 1 a megtestesült unalom. Egészen természetes, mert. hisz férj, s az unalmásság, úgy látszik, ! már jellemvonásuk a férjeknek. Ne rázza a fejét. Önnek, signor Anselmo, nincs szavazata. Nőnek kellene lennie és férjesnek . . . csak egy hétig ... és csodákat látna! A férj talán házon kívül a szereteíre legméltóbb, legszellemesebb társalgó, de otthon prózai, dörmögő és kiállhatatlan. Soha sincs megelégedve sen - mivel, minden alkalmat nyújt neki arra, hogy dorgáló beszédeket tartson, émelygősöket, ;D t a szirup, s hosszuakaí, mint a hét sovány ; esztendő. Szoknyájánál fogva visszatartja íeie- 1 ségét, ha az menni készül valahova, ha pedig i otthon maradna, akkor ö cipeli látogatásokra, i Ha férjünk urunk kivételesen oly kegyes, hogy i egyszer-kétszer valami mulatságba vagy a I színházba kisér bennünket, akkor méternyi ; hosszú az arca, inig egyedül van velünk, s arca vonásai csak akkor vidulnak fel, mik-.>r meglátja a mások feleségét. Mi asszonyok meg akkor jártunk a legjobban, ha kettős párt Hidunk összeállítani : két asszonyt s férjeiket. Akkor legalább alkalom nyílik a kereszttüze s ennek még van valamelyes vonzóereje . . . De jaj nekünk, ha a társaságban mi vagyunk -z egyedüli hölgy s férjünkön kívül még némán/ ur van a szalonban. A férjünk lehetetlenné tesz minden szórakozást. Szőnyegre hozza a lem - kamlósabb témákat, sorra elmondja legborzalmasabb adomáit. Mindig akad valami, egy fordulat, egy csattanó, amit nem mondhat e! hangosan ; ilyenkor szomszédja füléhez hajol s valamit súg neki. A jókedv eléri tetőpontját, az nrak nevetnek s mindez olyan, mintha náthás kandúrok egész kara rákezdene a tüsszentésre^
