Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-08 / 32. szám
) III. évfolyam. Yeszprém, 1908. augus/tus 8. 32. szám VESZPRÉMI ELLENŐR MKOJ EliE^IK MOlíEY SZOMBATOD DÉLUTÁN. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. A vasárnapi munkaszünet (—i—) A kereskedelemügyi m. kir. miniszter csak most adta ki az ipartörvénytervezet második részét, a sajtónak úgyszólván még nem is volt elég ideje azt behatóan, tüzetesen megvizsgálni s a róla alkotott véleményét nyilvánítani s ime máris előttünk fekszik Kossuth Ferenc fáradhatatlan tevékenységének s a sociális politika minél sikeresebb s üd- vösebb megoldásán buzgólkodó munkásságának egy másik, az előbbinél tán még fontosabb gyümölcse: az ipari munkának vasár- és ünnepnapi szüneteléséről szóló törvényjavaslat előadói tervezete. Mint minden javaslat, úgy ez is számtalan gáncsolóra talál minden oldalról, de hisz ez természetes is. Ami nekem tetszik a magam szempontjából, az nem tetszik a másiknak szintén a maga szempontjából. Ez a sors utolér minden olyan intézkedést, ami az egyikre nézve lehet üdvös, a másikra nézve káros, azonban nem is az a fő, hogy az egyik vagy másik szempontjából milyen látszólagos hatása van egy olyan intézkedésnek, mely egy egész nemzettest érdekeit van hivatva intézni, hanem az a fontos, hogy az összesség érdekét mikép szolgálja, a közjót milyen mértékben mozdítja elő. TÁRCA. Az uj csők. Irta: Klein Hugó. A hírlapokból olvastam, hogy Amerikában a csóknak egy uj nemét fedezték fel. Látom a gyakorlott olvasónők ajakán a kétkedő mosolyt, s én azt hiszem, hogy gyanakvásuk indokolt. A híradást halljuk ugyan, azonban . . . vannak dolgok, melyeknek fölfödö- zésében nem szorultunk az amerikaiakra. Mindazonáltal egy régi, jóleső szokást uj oldaláról mutatnak be tengerentúli felebarátaink. Az uj csók, mellyel a figyelmet magunkra vonták, a tartós-csók. A diadal villámsugara fénylik sok szép szemből e szavakra! Hát ezt már ismerjük. Gyakorolták már a régi időkben is, amikor már szintén létezett, s most is jó árfolyama van, s gyönyörködtetni fogja a jövő nemzedékeket is. Mert ha már csókolunk, úgy végigmegyünk az egész skálán. Amit az amerikaiak a tartós csókkal el • érni akarnak, éppen csak annyi, hogy azt rendszerbe akarják foglalni. Azt mondják ők, hogy a tartós csóknak kiválóan hosszan kell tartani, oly sokáig, hogy belőle kimerítő emléket lehessen megőrizni. Rendeznek versenycsókolódzást, melyeknél a mennyiség játssza a főszerepet. A tartós csóko- lódzásban ezidő szerint Newyork Duse-ja Miss Maud Adams érte el a legnagyobb rekordot. Már pedig az bizonyos, bármit mondjanak is ellenzői, a vasárnapi munkaszünetről elkészített s most elénk tárt tervezet a nemzet erkölcsi s anyagi érdekeit a leghathatósabban előmozdítja, a közjót minden téren erélyes intézkedésekkel szolgálja. Ha ezen tervezetet összehasonlítjuk az 1891: XIII. törvénycikkel, mely a legutolsó törvénybe foglalt intézkedés a vasárnapi munkaszünetet illetőleg, elismeréssel kell adóznunk a jelen tervezet elkészítőjének, meri ez az előbbivel szemben óriási előmenetelt tüntet fel. Az előbbi, rapszódikus rövidséggel végez a rendkívül fontos kérdéssel, néhány rövidke paragrafust szentel a legfontosabb dolgoknak, szinte mondhatni odavet néhány feltétlenül megkívánt intézkedést, s azután végez is ezzel az életbevágó, az egész társadalmi élet mikéntjére döntő súllyal biró kérdéssel. Ez a rövidség, az alaposságot minden tekintetben nélkülöző eljárás okozta azután azt, hogy azóta folyton folyvást vetődtek felszínre olyan kérdések, melyeknek a fent idézett törvénycikkben tárgyalva kellett volna lenniök, de mégse lettek s igy a mindenkori kereskedelmi miniszternek mást sem kellett tennie, mint mindig uj és uj rendeleteket kibocsátani, mely rendeletek hivatása az 1891 : XIII. törvénycikkben nem szabályozott fontosnál-fontosabb s a vasár- és ünnepnapi munkaszünetre vonatkozó vitás kérdések megbirálása és eldöntése. Természetes dolog, hogy bármily sok, szükséges és helyes rendelet bocsáttatott is ki ebben a tárgyban, megoldásra váró kérdés még sok maradt, még sok olyan oldala van a vasár- és ünnepnapi munkaszünetről szóló eddigi összes intézkedéseknek, amelyek félremagyarázásokra eléggé alkasmasak, egyúttal sok kibúvót engednek a nem teljes pontossággal s alapossággal rendezett kérdésekről szóló intézkedések alól. Ezen hiányokat s felületességeket van hivatva pótolni a Kossuth Ferenc által most közzétett előadói tervezet s tényként megállapítható, hogy ez — bár absolut tökéletességűnek szintén nem mondható — mégis a legaprolékosabb részletekre is kiterjedő gondosságával valószínűleg elejét fogja venni annak a számtalan mindennapi visszaélésnek, melyek a vasárnapi munkaszünetről eddig alkotott intézkedések megtartása körül felmerültek. A törvényjavaslat egyrészt fenntartja s fedi az eddigi intézkedéseket, másrészt a hiányokat uj intézkedésekkel pótolja Az ő csókja egy perc, s 47 másodpercig tart. Hogy ily csókolódzás mellett az ember nem unhatja el magát, az magától értetődik. A baj ezen dolognál az, hogy Miss Maudot sok szerelmes pár túl akarja szárnyalni, s miután itt egy nemzeti ügyről van szó, a rekord-csóko- lódzás valóságos nyilvános intézménnyé fejlődik. Nevezetesen a Broklyn-park padjait tikkasztó nyári estéken, a tudnivágyó párok valóságos rajai szállják meg, akik a tartós-csók problémáját igyekeznek kikutatni. A zsebórákat kézben tartva folyik a csókolódzás. A szivek dobbanását már nem figyelik, hanem csak a másodperc mutatót lesik, amely megmutatja, hány rőf csókot bir a bájos partnernő szállítani. A szerencsés udvarlónak nemcsak a boldogság órája üt, hanem ezen órában elnyeri a legszaporább csókokat. Természetesen kevesebbet mint azelőtt, de nemsejtett nagyságua- kat, úgynevezett óriás-csókokat, melyek bármely kiállításban mint csókszörnyetegek feltűnést kelthetnének. Úgy látszik, hogy a Yankee- szépségek nagyon sokat képzelnek az ő csók- képességtik felől. Tisztelet, becsület ezen képességnek! Ki volna elég bátor, ezt kétségbe vonni? De ez nem elegendő. Majd később, sokkal később, észre fogják venni ezek a bájos lánykák, hogy nagyon gyakran a leghuzamosabb csókók is feledésbe mennek. Mert nincsen mulóbb dolog, mint a csóknak érzete, még ha dusabban szolgálnák is fel, mint azt virágzó ajkak egy perc és 47 másodperc alatt képesek. Az uj csók a sporttal határos, s talán nem is keltett volna nagyobb feltűnést mint egyébb sport-jelenségek e világon, ha a tekintetes és nagyságos hatóság a dologba nem avatkozott volna. New-York rendőrfőnöke megütközött benne. Maga köré gyűjtötte rendőrhadseregét és szigoiúan meghagyta, hogy nyilvános helyeken két másodpercnél tovább tartó csókot ne tűrjenek meg. A felsöbbség tartósabb csókokat nem enged meg. Mihelyt észre veszik a rendőrközegek, hogy egy párocska a tartós csók gyakorlásával van elfoglalva, kötelesek zaj előidézésével, vagy szóval, — nyilván „a///“ vezényszóval, — a gonosztevőket megkezdett munkájukban megszakítani, s a hatósági közeg jelentésére figyelmeztetni. Ha a büntetendő csók meg nem szakittatik, úgy a hatósági közegek kötelessége az iszonyainak véget vetni, s a csókolódzó ajkakat szétválasztani. Ezen rendelet nem farsangi tréfa, mert a Karneval herceg még távol van. Nagyon komolyan fogják. Csakhogy a közönség nem veszi komolyan A tartósan csókolódzó hölgyecskék nem törődnek vele, s nem engedik magukat semmiféle rendőri paranccsal zavartatni. A rendőrközegek pedig elég okosak, s nem érvényesítik a törvény szigorát. Kinek is volna bátorsága, különösen ily kényes ügyben, egy általános szokással szembeszállni? A rendőrügynökök megkockáztatnák, hogy meglincselik őket, ha ténylegesen lépnek fel. Ha valamennyi csóksóvár szépség reájuk támadna, így inkább szemet húnynak a törvény őrei, s
