Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-25 / 30. szám
- III. évíoly«»* Veszprém, 1908. július 25. 30. szám. MEGJELEMK 1IODESÍ SZOMBATON DÉEETÁN. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyiít-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. ínség küszöbén. (H. Gy.) Valamint régente, midőn külellenség nagy veszéllyel fenyegette hazánkat, s meghordozták a véres kardot az országban, s végig zúgott, végig rikoltott e hazán a vészkiáltás „jön a tatár“, vagy Jön a török“, úgy ma is egy vészsikaly száguldja be e hon minden téréit, hegyét, vöjgyét, rónáit, hogy jön az ellen, azaz hogy már itt is van! Itt van, még pedig borzasztóbb, félelmesebb, mint török-tatár, mellyel szemben esetleg megvédte a magyart jó szablyája és bátorsága. Azzal a veszedelemmel szemben, amely most fenyeget bennünket, vájjon ki véd meg? Éhínség, a legnagyobb nyomor előtt áll az ország, ez a földmivelő ország! Rossz termés volt gabonában, nincs takarmány, nem lesz, vagy legalább is igen rossz termés lesz burgonyában, kukoricában és répában, sarjú pedig szintén nem lesz. Hogy mindez mit jelent azt könnyű megmondani. ínség és nyomor! Mert bár gabonanemüekben hiány van, hellyel-közzel mégis csak termett, s ha egyébben sikerült a termés, pótolni lehet a kenyérre valót. Ámde mi történik, ha burgonya és kukorica nem lesz? Milliók élnek ebből a kétrendbeli terményből, mely ha bőven van, úgy van a szegény embernek télre valója. Van zsiradékja, húsa, szalonnája, s még egy-két süldője eladásra is. Az idén alig lesz, s kétségbeeséssel tekint mindenki a tél elé. Mivel pedig takarmány sincs és nem is lesz, — legalább remény nincs rá, — meg kell válni a szegény embernek kis tehénkéjétől is, mely tejjel látta el családját. Remélhető, sőt követelhető, hogy a kormány most már, a tizenkettedik órában elrendeli a takarmány kivitel-tilalmat, s a lehető legolcsóbb vasúti szállítási díjtételekkel lehető teszi, hogy a takarmányban szűkölködő vidékek takarmányhoz jussanak. Ezen kivül számos egyébb intézkedésre volna szükség, hogy a fenyegető nagy veszély eilen a nép nagy tömegeit, azaz a szegény népet megvédjék. Igazán csodálkozni lehet afelett, hogy oly közönyösen tekintenek uraink, vezető köreink a jövő elé! Vagy talán nem tudják, nem látják a sötét veszedelmet, mely közéig? Már is nagy pusztításokat vitt véghez a rossz termés, főleg a takarmányhiány. A gyengébb, szegényebb gazdák elkótyavetyélték, s tovább is elbitangolják állatjaikat, annélkül, hogy ebből más valakinek, a szegénysorsu kis embernek, haszna lett volna. Csak a mészárosok látták és látják hasznát a gazda szorultságának, mert konokul és következetesen megmaradnak a magas húsárak mellett. Ma midőn a szarvasmarha ára 30— 50 százalékkal hanyatlott, ugyanoly magasak a húsárak, mint ennek előtte. Ma, midőn 8—10 írtért lehet oly borjut venni, aminő ezelőtt 4—6 héttel 25 írt. volt, a borjúhús ára szintén a régi. S mivel indokolják ezt a mészárosok? Egyszerűen semmivel! S mivel magyarázza meg ezt a nagy közönség? Azzal amit mindig, s országszerte hallunk hangoztatni, lelketlen kapzsisággal, gyors meggazdagodási vággyal! így van ez az ország nagy részében, s valóban nem mondhatjuk, hogy valamicskét jobb volna a helyzet városunkban. Itt is rém magasak a húsárak, s ezt semmivel sem lehet indokolni, mert a vármegye egyébb helyein és községeiben valóban olcsó ma már a kivágott hús, mert olcsó a szarvasmarha. Még Siófokon is, ahol pedig ezer- és ezer fürdő vendég van. Azt pedig mindenki elhiheti, s nem is szorul bővebb magyarázatra, hogy az országban évek óta, s ma is uralkodó rettenetes drágaságnak egyik TÁRCA. Megtört fogadás. Kicsiny, keztyüs kezed kezembe tetted, S egy könnyű nótát dúdoltál magadban. — Adieu! — mondád, s mig én magam fmaradtam, Szegény szivem te már ki is nevetted. Hát csak nevess, a bús szivemben harag van: isten veled, ne játszunk operettet, Szavam, szavad oly könnyen elfeledted, Nem gondolok rád eztán szakadatlan. Nem gondolok rád, kinek eddig éltem, Szerelmem, képed szivemből kitéptem! Magamnak igy szab rossz törvényt eszem. . . . Hiába minden, minden fogadásom: Az aszfalton a te rózsádat látom, Kebledről hull le ... én csak fölveszem. Visszatért. — Visszaemlékezés a veszprémi nagy tűz idejéből. — (Irta: B. B.) A Séd folyó partjának nedves homokjából kibújtak a tavasz első fűszálai, mig távolabb a réten már nyíltak az apró mezei virágok, sőt a fák is bimbózni kezdtek. A kis idővel előtt még hóval borított hegyláncolat zöld színezetet nyert. Gyönyör volt körültekinteni a kies vidéken, hol az enyhe nap hivó szava, a tavasz lehelete fölébreszté a természet téli szunnyadását. Egyszerre minden élt, lángolt, tündöklött a meleg sugarakban s a különben is vöröses romok, a régi múltban Szent Katalinról nevezett zárda falai, melyek egykor IV. Béla király leányát zárták el a világtól, mintha felgyúltak volna az ide-oda röpködő nap sugaraiban, égni látszottak a körülöttük fekvő házak között . . . E kisded épütetek egyikéből fiatal szép leány lépett ki a kapun. Karcsú alakját elönté a hízelgő napsugár, mely arcára, hajára hullott. De ő nem vette azt észre. Belső világába mélyedve lesütött fejjel, földre szegzett szemekkel indult a romok felé, közönyös volt ránézve az örvendő madárdal, a kikelet szépsége, a nap lángolása . . . Boldogtalan szerelmet hordott szivében, s azzal az elhatározással indult el szülői házától, gyermeksége színhelyétől, hogy nem tér oda többé vissza. Szülőit akarta-e megbüntetni ezzel, kik ellenezték szerelmét, vagy vigaszt keresni a nagy világ tágas, ismeretlen térségén, — maga sem tudta. Azt hitte, nincs szerencsétlenebb lény, mint ő, nincs nagyobb szenvedés az övénél, nincs ki fájdalmában hasonló volna hozzá. Lassan, tétovázva haladt. Az ész azt mondta neki: ne menj. A háborgó szív keserűsége dacára serkentette. Kötelesség és szerelem vívódtak keblében s a sértett önérzet büszkesége győzött. Nem ismerte az igazi nagy mérhetetlen szerencsétlenséget, s azt hitte, az övénél nincs nagyobb e földön. A bástya falára ért, honnét még egyszer körül akart tekinteni a vidéken, melyhez annyi bájos, boldog emlék kötötte. AAinden kő, minden fűszál, minden fa (B. L.) ******** ízléses és szolid kivitelű * * * * * * Szobafestéseket, Mázolásokat, 3« Márkus József szobafestő és mázoló Veszprém, Pápai-ut 181. sz. Drexler-féle házban. Épületek külső olajfestését is elfogadja. Hupka György.
