Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-05 / 49. szám

s/.ííin.

III. évfolyam. Veszprém, 1008. december 5.

Előfizetés: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 24 fillér.

Felelős szerkesztő: Hupka György.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kőkép-utca 13. szám.

„Az Ur eljövetele.“

Sok, sok évszázaddal ezelőtt az emberiség nagy elhagyatottságban tespedt. Sötétség borult a lelkekre, melyek csüg- gedésükben nem emelkedtek föl a Mindenhatóhoz való ama bizalomig, hogy határtalan kegyelmével gondját viseli mindeneknek.

Elernyedt az életben való öröm, az élet csak tengődés, munka és nyomor volt, hiányzott belőle a fenkölt égi cél felé való törekvés.

S egyszerre a bethlehemi jászolból bevilágít a föld egész kerekségére egy tündöklő csillag, meggyujtja az áhitat, az ájtatosság mécseit. Ahol előbb a sötétség gonosz szellemei mardosták a gyehenna lelkeket, ahol a kufárszellem uralta az elméket és a „ma“ élvezetéért gondtalanul cserébe adták az emberek a menyei üdvösséget: ott most a csügge- dés helyébe az Isten örök és véghetetlen hatalmába vetett hit lépett és a gyarlóság fölött győzedelmeskedett az eszme, mely- lyel üdvözölhetünk.

Évezredek múltak el azóta és terjedt, világszerte elterjedt az eszme.

De vájjon jobb, erkölcsösebb lett-e i az emberiség? Tiszta szívből, igaz lélekkel utálja-e a bűnt és nem-e csak a törvény vaskeze tartja féken a bűnös ösztönt, melynek felburjánzása lealacsonyítja az Isten képére alkotott embert ész nélküli állattá?

Valamelyes feleletet adhatna e kérdésekre a lapok törvényszéki rovata. De ez a felelet nem tarthat tökéletességre számot; mert ho! marad az a rengeteg sok bűncselekmény és gaztett, mely nem kerül a büntető igazságszolgáltatás széke

elé? Hát még az ezeknél is ezerte több gazság, erkölcstelenség, melyeket a törvény meg se torol, de a melyek épp úgy megszegik azokat a valláserkölcsi tanokat, miket az örök igazság nevében a Megváltó hirdetett ennek a bűnökkel, vétségekkel teli világnak?

A legnagyobb ünnepre, a karácsonyra való előkészülés: az Advent. Az ünnepi hangulatra való előkészülés pedig a nemesre, a jóravaló hajlamot kelti a romlatlan erkölcsű emberekben és a köznapiság torzsalkodásait feledteti el velők. Magasabb, tiszta szférákba kívánkozik a lélek, melyre az alantas, nyomorúságos küzdelmekben itt is, ott is egy tapodtnyi sár vagy mocsok ragadt. Nem az emberek alkotta szigorú törvény, de az Isten intő szava késztett a purifikálásra és nem a büntetéstől, a lelkiismerettől való félelem, hanem a jobbik érzésünk ösztönöz nemes cselekedetekre, felebaráti szeretetre, istennek és az embereknek tetsző jótettekre.

Várjuk az Ur közeledését! Várjuk az Üdvözítőt, aki ezt az élvhajhászásban degenerált emberiséget kivezeti a bűnök posványából! S amikor elhangzik a „Glória“, amikor megszületik a Megváltó és örömünnepet ül az egész kereszténység : az erény égi sugarai fényárként fogják elárasztani a világot. Vájjon be fognak-e hatolni e sugarak a lelkek sötétségébe is és kiölik-e belőlük azokat a gonosz szellemeket, melyek rabságban tartják őket?

Nem merünk benne bízni, s bármily erős is legyen a Gondviselésbe vetett hitünk, ezt a reményt nem merjük táplálni. A vallásosság, mely legerősebb, legbiztosabb támasza az erkölcsösségnek,

mindinkább csökken. A felvilágosultság téves értelmezése megrendíti, megingatja a hitet és helyébe a kishitűség kerül, mely nemcsak megrontója az erénynek, az akaraterő hatalmának, de magának az életnek is. A valláserkölcsi alap alá- ásásával kezdődtek azok a bajok, melyek megmételyezik társadalmunkat és annak egyeseit a züllés örvényébe sodorják: A romlás nem késik, lázasan sietve szedi áldozatait és mint a ragályos nyavalya veti azokat oda az enyészet karjaiba.

itt az Advent, készülünk a karácsony fenséges ünnepére! Álljunk meg egy pillanatra! Ragadjuk ki lelkünket a köznapi élet élvet kergető, anyagi hasznot leső forgatagából és gondoljunk az igére, melyet az isten fia hirdetett!

Bízzunk a jövőben, melyet egy láthatatlan, de örökhataimu kéz intéz, se ne feledkezzünk meg lelkünk nemesítéséről !

Mert születik a Megváltó, akit, ha keresztre feszítenek is, feltámad, mint fel kell támadnia a jóban való lelki örömnek, mely most, a vallásosság gyöngülésével egyre csökken.

Bárha az Advent ünnepe megerősítené azt a tudatot, hogy csak a vallás- erkölcsiségfeltámadása képes megtisztítani a bűnökben fetrengő lelkeket

December 2.

Sokat hánytorgatfak a lapokban, hogy vájjon összefér-e a magyar nemzet önérzetével és közjogilag biztosított önállóságának követelményeivel, ha a közös uralkodónak, a szövetséges osztrák állam trónján eltöltött uralkodásának hatvanéves jubileumán, a magyar nemzet kormánya és képviselőtestülete, örömének hivatalos formában is kifejezést ad.

A virgács.

— A „Veszprémi Ellenőr" eredeti tárcája. — irta: Bicsak.

— No nézzen ide Frici, milyen már ez a tavaszi kabát ... Ne Írjon már annyit, mert attól tartok, hogy megtalál zavarodni.

— Hagyjon kérem békét, ne zavarjon. Tartozom kijelenteni, hogy gyanúja nem alaptalan, mert már akkor meg voltam 50 percentre zavarodva, mikor magát nőül vettem.

— Szemtelen! Azt hiszi, hogy müveit ember, mivel tárcákat irogat. Higyje el, hogy a nők előtt sokkal előkelőbb az a férfi, aki tárcákat nyitogat. Persze a maga ebbeli tehetsége nagyon messze áll attól a sokat emlegetett európai színvonaltól, a melyen minden müveit férjnek állnia kell.

— Ne lamentáljon kérem! mert nem tudom befejezni és . . .

— Goromba fráter!! Istenem, Istenem de megvertél. Se boldogságom, se tavaszi kabátom nincsen.

. . . „Végre a szegény férj a legnagyobb önmegtagadás mellett sem tudta nagyzó felesége fényűzését csekély fizetéséből fedezni; a reá bízott hivatalos pénzhez nyúlt. . .“ Nagyszerű. Tanulságul szolgálhat sok derék asszonyságnak. Csattanós befejezés.

— Hallja Frici! maga egy közönséges krakéler. Maga most egyenesen én rám céloz.

Oh szegény férj! . . . Nagyzó feleség . . . fényűzés ... hivatalos pénz . .. sikkasztás ... hahaha! De hisz magára még senki sem bízott idegen vagyont. Vagy tán azt a pár kutyanyelvet tartja idegen jószágnak, mit a kiadó küld időnkint? Szörnyű bizalom.

— Asszonyom! ez már érzékenyen sérti jellememet. Tudja meg, hogy én genílemann vagyok, ki a sértéseket megszoktam torolni.

— Nőkkel szemben is, a kik gyengék a védekezésre?

— Aki gyengének érzi magát az ne sértegessen, mert . . .

— Mert rögtön vesz egy tavaszi kabátot, ugy-e?

— Azt hát nem. Vagy azt hiszi, hogy hozzá tartozik boldogságához, hogy az uj kabát fitogtatásával a kedves barátnői megpukkadjanak irigységükben?

— Nem is kell! Tartsa meg magának. Smucig. Ha nekem idehozza, kidobom az ablakon.

— No látja édes, maga a világ legpazarlóbb asszonya. Kidobni az uj kabátot az ablakon! Nekem azért egy fél hónapig kell karmolni, s maga meg egy pillanat alatt kidobja. S ezt meri maga takarékosságnak nevezni. Erre tanította a kedves mamája?

— Kíméletlen ember! Az én édes anyámat meg ne bántsa, meri az volt a tapolcai járás legjobb gazdaasszonya. Tudja?

— Nem tudom, mert soha sem olvastam, hogy a Gazdasági Egyesület kitüntette volna.

— Szegény apa mindig arra kérte, hogy ne spóroljon annyira s ő mégis mindent a konyha pénzből takarított meg, iileíve szerzett be.

— Ehe! most már tudom.

— Mit tud?

— Hogy ki volt a maga papája.

— Hiszen nem ismerte.

— Dehogy nem. Diák koromban nem egyszer láttam a Balaton parton sétálgatni — a csizmaszárai mellett. Az érzékenyebb férjek félrevonszolták feleségeiket és úgy mutatták be: íme egy férj, kinek felesége mindent a konyha pénzből szerez be.

— És mit akar ezzel mondani?

— Azt, hogy nem szeretem a túltakarékos asszonyokat. Különösen ha eme erényt a kony- hászat terén gyakorolják. A kedves mama pedig azok közé tartozott. Szegény papa ha élne, — visszakivánkozna sírjába.

— Jézus Mária! ilyent mondani ... De már ilyent?! Rögtön megírom a marnának. Semmit sem fogok előtte elhallgatni. . . . Goromba, kíméletlen, tiszteletlen, lelketlen és . . .

— És?

— Majd megtudja szép ember. Tudom, ha megjön nem lesz maradása ebben a házban . ..

— A mamájának?

. . . Udvariatlan: magának, ismerem az én jó édes anyámat. Apa soha sem mert neki