Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-28 / 48. szám
III. évfolyam. Veszprém, 1908. november 28. 4:8. szám. VESZPRÉMI ELLENŐR Előfizetés: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: Hnpka György Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kőkép-uíca 13. szám. Mucsa. Mit is mondott az az előkelő bécsi úr a király-látogatás alkalmával, városunkat díszítő vasúti áthidalásról?! „So ein dummes Zeug kann man nur in Krewinkel finden.“ (Lásd: Veszprémi Ellenőr Ili. évf. 47. sz. Szemle, c. vezércikk.) Úgy látszik a mi magisztrátusunk az aranypaszomántos frakkseszlikből tenyerükbe potyogott tubákos pikszisek kiegészítő, illetve kipótoló részének tekinti, s önmagára hízelgőnek tartja ezt a szeget, fején találó bécsi kijelentést, mert nem elégszik meg az egyes számú „dummes Zeug“-gal, hanem még egyet csinál melléje. Arról van ugyanis szó, hogy a tisztes családok rémét, a messze vidékről összegyűlt ifjúság métely-depóját, a testiség undok kloákáját, a bordélyházat mozgó- sitják s a városi hatóság a Völgyikut-utca negyedik telkénél adta ki a vezényszót, hogy: „Állj!“ Tehát ott lett a bordélyház helye kijelölve. Ezzel elérte a városi hatóság azt, hogy a város e részén levő házak értékét legkevesebb 20 százalékkal lenyomta; elérte, hogy e tájékról minden tisztességes lakó szökve-szökik, a háztulajdonosok csak azért maradnak, mert házukat nem vehetik a nyakukba; elérte, hogy csökkenik az adóalap, mert az e tájról menekülő lakók helyébe más nem jön s az üresen maradt lakások házbéradóját nem fogja pótolni az ide vezényelt büntanya. Mindez azonban csak anyagi kár, mit e szerencsétlen terv von maga után. Nézzük most a manapság oly mostoha bánásmódban részesülő erkölcsi indokokat, mik e terv ellen szólnak. A Völgyikut-utca a Kossuth Lajos- utcába torkollik, tehát a város legforgalmasabb utcájába, ahol a közönség azon része, mely nem akar a Plosszer-sétány tömkelegében könyökeire tyúkszemet szerezni, sétálgatni szokott. Ezeket a jóizlés, erkölcsi érzék, s családjukra, különösen azok serdülő tagjaira való tekintet ismét távol tartja, vagy legalább is feszélyezi. Továbbá ezen főutcán vonul végig napjában többször is a tanuló ifjúság egy jó része, a polgári és kereskedelmi iskola tanulói! Ennek ethikai oldalát józan észnek taglalni fölösleges „a tót-ágast álló agyvelőnek hiábavaló dolog.“ Itt az ethikai indok magával hozza ismét az anyagit is, amennyiben a vidékről vaiö ifjúság amennyire csak lehet, tanintézete közelében szeret megszállni, erre a szülők is tekintette! szoktak lenni a szállásfölvételnél; de nem képzelhetünk oly könnyelmű szülőt, aki ezután e környéken megtűrné gyermekét s igy ismét az e környéken lakók anyagi érdekébe vág a dolog. * De ellene mond e szerencsétlen tervnek a város fejlődése is. Bármelyik város fejlődését ha figyelemmel kisérjük, azt látjuk, hogy mindenhol a vasút felé gravitáí. Ott van Székes- fehérvár, Szombathely, Győr, Sopron, stb., hol mindenütt a pályaudvar a fejlődés, terjeszkedés deleje, a körül épülnek a legmodernebb városrészek. Városunk is erre van utalva, s íme most a bölcs hatóság odavon egy kloákát, melyet erkölcsi undorral kerül el minden jóizlésü egyén. Óh Mucsa! Óh „dummes Zeug!“ Óh „Krewinkel!“ Ha már egyszer ezt a fertőt ugyancsak ethikai indokból mozgósítani kell, hát adok egy jó tanácsot a bölcs tanácsnak, szippantsanak előbb egyet azokból az elpotyogatott tubákos pikszisekből, hogy tisztuljon agyvelejük s vigyék ezt a büntanyát oda a városi bikaistálló mögé, vagy a „sintérdömb“-ra, hol nem tesznek vele anyagi kárt az adózó polgároknak, ott talán, talán nem sértik meg a városi tenyészállatok, vagy a íebunkó- zandó ebek erkölcsi értékei. Baran Gólé. Kátyúban? Megérdemli az ügy, hogy vele behatóbban foglalkozzunk. Folyó évi május hó 22-én választókerületünk országgyűlési képviselője, az agilis mindenre vállalkozó Óvári Ferenc dr. a lapokban s külön nyomtatványokon is, „Meghívó“-! tett közzé, melyben je’ezte, hogy ő 20j.000 korona alaptőkével kötő- és szövőgyárai szándékozik Veszprémben létesíteni, s felkérte a veszprémi ipartestületet, kereskedelmi társulatot és az érdeklődők figyelmét arra, hogy május 27-én ; délután az ipartestületben megjelenjenek s szives véleményüket és tanácsukat, esetleges hozzá] áru lásukat kinyilatkoztassák. Az értekezlet a lehető legnagyobb párto- latlanság mellett megtartatott. Óvári Ferenc dr. ismertette az ő terveit, amelyek szerint a gyárat megalapiiani szeretné. Felsorolta, mit fog adni. a város a gyárhoz s mit az állam. Ez a fő, sok-sok gépet! Végül kijelentette, hogy a gyár részvénytársasági alapon létesülne, 2000 darab 100 koronás névértékű, névre szóló részvénynyel. Legvégül pedig a íődoigot jelentette ki, hogy az alapítók 12.000 koronában átadják a 30 munkás foglalkoztatására berendezett s üzemben levő gyárukat, melynek ellenében 120 árb részvényt kapnak s fentartják maguknak a jogot, hogy az első igazgatóságot 3 évre kinevezzék. Mint említettük igen kevesen voltak jelen az értekezleten, de voltak, köztük néhányon Hűtlenség hűségből. Irta: Andronicus. Dr. Törteit, a fiatal magyar csillagászt az a nagy megtisztelés érte, hogy egy korszakalkotó tudományos expedícióra hivták meg. Az expediciót a dúsgazdag angol Lord Litington, a nevezetes műkedvelő-csillagász szervezte a maga költségén. Tudományos vezére Bonappetit lett a francia Institut-től. A magyar Törteién kiviil a spanyol Estellarez, az olasz Diavoli, a német Granzmayer, az orosz Csikra- toff s a skandináv Slöjden kapott meghivót. Csupa világhirü tudós, mindenféle akadémiák rendes tagja. A lord és Bonappetit még külön magánlevélben is megkérte Törteit, hogy semmiesetre se maradjon el, mert a másodlagos protuberanciák patagóniai megfigyelésénél az ő ifjú ereje s friss tudománya nélkülözhetetlen. Nincs mit tenni, el köl! menni. Törtei azonban mindössze félesztendeje volt boldog férje egy rendkívül bájos menyecskének. — Ugy-e hü maradsz? — esengett a bucsuzásnál az agyonsirt fiatal asszony. Deli férje megesküdött, hogy igen. S a legkomolyabban meg is volt győződve, hogy ez egészen természetes és könnyű dolog lesz. Az expedíciónak a marseillei kikötőből kellett indulni. Törtei már Párisban találkozott Bonappetlt-vel. Addig csak tudományos levelezésükből ismerte s nem hitte volna, hogy ez ilyen vidám koros gavallér. A nagy tudós nemcsak az égi csillagokat kedvelte, hanem a földieket is, a kik tudnak csókolni és pezsgőt inni. Agglegény lévén, igen huncut kis bucsu- vacsorát adott párisi barátnőinek, s arra Törteit is elvitte. Aztán Marseille-ig csufolkodott, hogy ifjú magyar kartársa a kellemes hölgyekkel mily szemérmesen viselkedett. Marseilleban pontosan összegyűlt az egész tudós társaság s Törte! úgy vette észre, hogy annak minden többi tagja sem jobb, sőt még rosszabb, mint Bonappetit. Legnagyobb kópé valamennyiük közt az öreg lord volt. Ez úgy fogta föl az egész tudományos expediciót, mint valami pompás majálist. De a valódi nagy szaktudósok is vidám szabadságul vették az elszakadást otthon hagyottjaiktól, s Törtei só- hajtozását felesége után legfeljebb szelíd mosolygásra méltatták. — Bizonyára nagyon bájos és fiatal még a madame — jegyzé meg Csikratoff. — Más az eset, mint a mienk — folytatta Prof. Glanzmayer, kinek Friderikája Berlinben a feminista mozgalmaknak már évtizedek óta éltető lelke volt. — No és fiatal barátunk Tartl még soha ezelőtt részt nem vett expedícióban — magyarázta a lord, ki Törtei nevét csak Tartl-nak tudta kimondani. — Tartl még nem tanulta meg, hogy szabad szellem nélkül az expedíció ördögöt sem ér. Valahány helyen kikötöttek a tudomány argonautái, Törtei kivételével, mindjárt kalandok után siettek. Törtei azonban a hajón maradt, s számításokon dolgozott. Közben a felesége arcképét csókolgatta s annak susogta el' ugy-e hű vagyok? Szerencsésen megjárták Patagóniát, elvégezték' dolgukat s három hét múlva indultak vissza. Prof. Glanzmayer most már szintén csókolgatta egy hölgy arcképét. De az nem Friderika asszonyt, a feminista vezért ábrázolta, hanem azt a santacruzi creol táncosnőt, a ki a német tudósnak a patagóniai néhány hetet feledhetetlenné tette. Mikor Európa felé hajóztukban Madeira tűnt fel a látóhatáron, az öreg lord megparancsolta a hajógépésznek, hogy találjon olyan hibát a hajócsavaron, mely miatt huzamosabb ideig kellessék a szép sziget kikötőjében vesztegelniük. Mert a lord valamikor ifjú korában időzött már a madeirái pálmák árnyékában s most szerette volna édes emlékeit még egyszer megismételni. Alig egy napja voltak Funchalban, Madeira fővárosában, mikor az öreg lord e lelkes szavakkal rohanta meg Törteit: — No Tartl, olyan bájos hölgyre akadtam itt, a ki még magát is kisértésbe hozná. A férje hajóskapitány s most utón van a világ körül. Csak a mi nyomorult hajócsavarunk el
