Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-09 / 19. szám
III. évfolyam. Veszprém, 1008. május 9. ISI. szám. VESZPRÉMI MEGJELELIK MltflHEtf SZOMBATOJÍ DÉLUTÁN. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. A tanidő meghosszabbításról A veszprémi kegyesrendi rom. kath. főgimnázium igazgatója, a tanári kar nevében a következő tartalmú kérdőlapot intézte a tanulók szüleihez : T. C. „Városunk értelmiségének mindinkább erős- bödő óhaját és sok tanulónak az iskolától távol eső lakását tekintetbe véve, a kegyesrendi róm. kath. főgimnázium tanári testületé a Vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól arra fog engedélyt kérni, hogy az 1908—9. tanévtől kezdve, az egyes órák közt a szokásos 10 percnyi szünetnek meghagyása mellett, a tanítást egyfolytában 8 órától 1-ig végeztesse. Az idő ezen beosztásával azt a célt akarjuk elérni, hogy a tanulók a sok ide-oda jövéssel sok időt ne töltsenek, s házi munkáik végzésére hetenkint legalább négy napon, a délutánok szabadok legyenek. Minthogy a Vallás- és Közoktatásügyi :minisztcrium döntő határozatához az érdekelt szülők véleményének megismerése is szükséges, azért tisztelettel kérem t. címedet, szíveskedjék egesz őszintén és idnbzküüds j nélkül nyilatkozni: Helyesli-e, hogy a kegyesrendi róm. kath. főgimnáziumban a tanítási órák déli 1 óráig tartassanak? Vagy talán azt óhajtja inkább, hogy délelőtt csak 12 óráig legyen tanítás, a többi órák pedig délután tartassanak? Válaszát mindenesetre kérjük e kérdő lapra röviden feljegyezni. Veszprém, 1908. május hó. A kegyesrendi róm. kath. főgimnázium tanárai nevében: Takács József, igazgató. TÁRCA. Dal az igazságról. Oroszból fordította: T. B. Dicsőség néked, Igazság anyó! Hejh, Igazság, beh óriási vagy! Mi hozzád képest bármely büszke bérc? Mi hozzád képest bármily rónaság? Mi hozzád képest a mély óceán? Mi hozzád képest a száz ős rengeteg? Vagy együtt mind a falvak s városok? Elindult egyszer hét testvér legény, Hét deli, bátor, büszke dalia Hét hős vitéz úgy indult egyszer el, Hogy meglátnák: az Igazság milyen! Mert arról, a hány száj, mind mást beszél És ahány penna, mind mást irogat; Minden halandó mást-mást hazudik . . . Igazság-nézni a hét dalia Külön-külön ment hét felé a hét. . . S az Igazsághoz értek — hét felől S az Igazságot nézték — hét felől . . . S az Igazságot látván hét felől, Fejét csóválta mind a hét vitéz A nagy nyilvánosság előtt tétetvén fel széles körben a kérdés, s mert nagy horderejű közügyet érint, e helyütt szólunk hozzá, s úgy is mint családapa, de főkép mint a közügyek szerény harcosa megmondjuk véleményünket, annélkül, hogy a felszólítást kibocsájtó kiváló egyéneknek, pedagógusoknak, mindenesetre jól és alaposan mérlegelt és megfontolt véleményét a legtávolabbról is bírálni, avagy csak érinteni szándékoznánk! . A tanításnak egyfolytában való meghosszabbítását a leghatározottabban ellenezzük! Helytelennek, célszerűtlennek, sőt egyenesen veszélyesnek tartjuk! Úgy a tanuló ifjúság értelmiségének, tudásának fejlesztésére, kiképzésére, tökéletesítésére való tekintetből, mint testi szervezetének, egészségének fejlesztésére, ápolására való tekintetből is! S bár utolsó helyen említjük, holott első helyen álló szempontnak tartjuk, erkölcsi szempontból is! Tudjuk, hogy sokan, talán igen sokan vannak, akik a mienktől elütő nézetet, meggyőződést vallanak, s nem is akarunk senki vélemény, mondjuk akarat nyilvánításának prejudikálni, de röviden elmondjuk ellenvetéseinket, aggályainkat, kijelentvén, hogy édesörömest belemegyünk ezen felette fontos kérdés nyilvános, de tárgyilagos megvitatásába, s ha sikerül, bennünket meggyőzni, behódolunk az ellenkező véleménynek is! A tanidőnek egyfolytában való meghosszabbítását azért tartjuk helytelennek és célszerűtlennek, mert túlságosan igénybe veszi a manapság úgyis vérszegény, ideges gyermekek idegzetét. Elfásitja, ei- tompitja figyelő és felfogó képességét. Kimeríti a gyenge, fejletlen gyermek egész szervezetét. Hátrányosan befolyásolja táplálkozását, testnövését, nemesebb életszerveinek rendes, egészséges fejlődését, a hosszú időn át zárt levegőben való tartás által vérének rendes és megkívántaié képződését, a tüdő és szív működésének lefokozása által. De erkölcsi szempontból is felette hátrányosnak tartjuk. Mert a gyermeket az eddiginél is hosszabb ideig tartaná távol az édes otthontól, szüleinek, testvéreinek, hozzátartozóinak körétől, meg- gyöngitvén az összetartozás, s ragaszkodásnak ma már ugvis meglazult érzetét.! Több időt és alkalmat ád a tanuló gyermeknek az indokolatlan időpazarlásra, tétlenségre, s olybá tünteti fel előtte az iskolázást, tanelőadást, hogy azon mihamarább, egyfolytában keresztül kell esni, hogy meg legyen aztán az édes szabadság, melynek a vége nem más mint szabadosság! De megbolygatja, s felforgatja ezer és ezer ember^ sok család eddigi egész életrendjét is. Át kell helyezni a déli étkezés időpontját, ha a szülő azt akarja, hogy legalább délben együtt lehessen gyermekeivel, — avagy külön, felmeleÉs mind a hét úgy tért hamar haza S otthon hírt mondott sorra mind a hét . S más-más hírt mondott sorra mind a hét . Az Igazságot másnak mondta mind: Ez bércnek látta, óceánnak az, Ennek város volt, annak rengeteg, És egynek róna, másnak más egyéb . . . Vad pörbe szállt a hét testvér legény, És hét hüvelyből hét kard szállt ki ott, Egymásra bőszen úgy törtek heten, Testvér a testvért úgy szidván vadúl, Aljas hazugnak, gaz csalónak ők, Amíg csak mind a porba nem rogyott Véres halállal a hét hős vitéz . . . S haldoklón még felhörgött mindegyik Es mindegyik rászólt fiára még: „Fiam, ne sajnálj vért és életet, Az Igazságért áldozd föl te is!“ S szintúgy intette a fiú fiát S az unokák is vívják még e port Az Igazságért úgy vívnak ma is, Úgy irtják egymást irgalmatlant! Marom gyerek. Irta: M. K. Kacsalábon álló rubintos palotában lakott egy király-kisasszony s ez a mesebeli szép teremtés olyan volt, mint az élet. Megtermett, de arányos és minden izében kívánatos. A haja vörös volt, az arcbőre bársonyos és majdnem átlátszó. A szemei égtek, az ajkai vastagok voltak, s a mint a keble emelkedett, ezer szenvedély és vágy ragyogott ki az égő szemeiből. A mese-király-kisasszony a nap legnagyobb részében kint ült az erkélyen. Onnan azonban nem a kék eget s a felhők csodás alakulását nézte, nem erdőnkelő madárdanát hallgatott és nem álmodozott, a mint azt a közönséges kisasszonyok szokták tenni. A fickókat nézte, akik gyönyörködve álltak meg az erkély körén belől, a fickók gitározását hallgatta, a kik feléje zengtek dalt és arról gondolkozott, lm gy azok közül melyik szereti őt legigazabban. Egy napon, a mint a födött erkélyen ült, három gyerek állt meg a csodálatán. Három csinos, délceg apród; gyerek, mind érző szívvel, tele heviiléssel, kelésében az első szerelemnek. A mint ezek ott álltak s mohó vágygyal meredtek az erkély bűbájos alakjára, hirtelen beborult az ég. Villám villámot ért s nyomukban földrengető dörgés adott a fényükhöz zenét.
