Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-09 / 19. szám
gitett ételekkel teritett asztalhoz kelj hogy ültesse gyermekeit. S most azt kérdezzük, mi az érem másik oldala ? Hol van az a legparányibb haszon, ami a fentebb felsorolt hátrányok árán előáll? Hát ezt sehol nem látjuk! A tudományokban való gyarapodást éppen nem. Mert azt csak nem lehet állítani, hogy az a gyermek, aki öt órán keresztül köteles volna figyelni, egy helyben ülni, elméjét megfeszíteni, képes lenne érdemleges ismeretek elsajátítására? Sőt ellenkezőleg, a mostaninál is kevesebbet sajátítana el! Ez áll a legjobb, legtehetségesebb tanulókra is, de hogy állunk a középszerű, vagy ennél is rosszabb tanulókkal és tehetségekkel? jellemző, hogy a tanulóknak 99 százaléka az előadások meghosszabbítását óhajtja. De ez természetes! A rossza mindig hajlandóbb ember, tehát fokozott mérvben a még tökéletlenebb a gyermek, mindennek a könnyebb oldalát tekinti, s a gyermekek ösztönszeriileg érzik, hogy a tanelőadásoknak egyfolytában való meghosszabbítása csak viz az ő malmukra, hogy több idejük legyen a haszonnélküli szórakozásokra, játékra, stb. Nem egyfolytában meghosszabbítani, de még az eddigi hosszú és egyhuzamos tanidőt is le kellene szállítani, hogy a gyermeknek idő adassék a szellemi és fizikai pihenésre, s a további előkészületre. A szándékolt tanidő meghosszabbítás folytán a gyermeknek naponta legalább öt tantárgyra kellene a szabad délután folyamán előkészülni! Ki hiszi el, hogy erre képes egy gyermek, aki déli 1 óráig feszült és megkövetelendő figyelemmel kiséri a tanelőadásokat, fél kettőkor ebédel, s egy órát számítva az ebéd utáni sziesztára, délután fél három órakor ismét kénytelen neki ülni a tanulásnak? Ez képtelenség! Még a test sem bírja magát kipihenni, nem pedig az elme, s tessék ezt az életrendet tiz hónapon keresztül, illetve nyolc éven át folytatni! Hát hol marad a gyermek testi fejlesztése, szórakozása? Mindezeken kívül pedig, mi Magyar- országon, különösen a vidéken nem va2. oldal. (19. szám.) Zuhogó zápor esett alá, hosszasan, szünet nélkül. A három gazdag ruhájú gyerek azonban nem mozdult el az erkély körül. Könnyű selyem ruhájuk csuromvizzé vált. Selyemharisnyájukra rátapadt a fölcsapkodó sár. A hajukat csatakossá tette a fejükről lehulló viz. A királykisasszony érdeklődni kezdett a fiúk iránt s fölhivatta magához mind a hármat. Bársonyos, süppedő lépcsőkön vezették fel őket a rubintos palotába, a melyben csillogott, ragyogott minden, de a melynek minden gyönyörűsége elmosódott a királykisasszonv mellett. Először a legidősebbik apródot vezették elébe. A gyerek kénytelen volt behunyni a szemeit, mert nem birta kiállani azt a fényes sugárt, a mely a királykisasszony égő szeméből verődött iá. Pedig a napba bele tudott nézni. — Miért néztél engem a szakadó esőben is? — kérdezte a leány. A gyerek rajongással felelt: — -Mü nekem eső, mikor téged láthattalak! Ruhám helyett csináltatok mást. Ha meghűltem, rendelkezésemre állanak az orvosok bármely percben. De téged nem láthatlak akkor a mikor én akarom. Evekig elállnék ilyen záporban, csatákban, sárban, csakhogy láthassalak gyünk arra berendezve, hogy délután fél 2—2 órakor ebédeljünk, összes hivatalaink,' kereskedésünk, iparunk a déli 12 óra által meghatározott időhöz vannak szabva. Az, hogy újabban egyes hivatalok a vidéken is délután 2 óráig működnek, mérvadó nem lehet, ez elég helytelen és céltalan. Budapesten, a fővárosban lehet ez igy, van rá száz és egy ok és indok, de nálunk ez teljesen indokolatlan. Külömben maga a gimnázium igazgatójának felszólítása sem hoz fel egyetlen egy érvet sem arra, amely a tanidő folytatólagos meghosszabbítását érdemlegesen indokolná! Csak annyit mond, hogy sok, az iskolától távol lakó tanuló érdeke kívánja. Hát ez éppen nem indok, mert azok a gyermekek, akik az iskoláig és vissza hosszabb utat kénytelenek megtenni, csak szerencsések, mert kényszerítve vannak több mozgásra, ami éppen nem hátrányos! Azt mondja még a felhívás, hogy városunk értelmiségének mindinkább erős- bödő óhaját veszi tekintetbe! Hogy kik azok az illetők, nem tudjuk. Itt nem értelmiségről, hanem szülőkről, gyermekekről, családról van szó. Tehát ezek óhaja, sőt érdeke mérvadó, ez pedig az előadások megrövidítését, nem pedig meghosszabbítását követeli. De az előadások meghosszabbítása még a gyermekek szabad idejét sem szaporítaná, mert a felhívás azt is mondja, hogy a gyermekek házi munkáik végzésére hetenkint legalább négy napot nyernének! A diák gyermeknek házi munkája nincs, nem lehet, lenni nem is szabad másnak, mint, a tanulás, s nem négy délutánt kellene riyerniök a tanidő níeg- hosszabbitásával, hanem hatot. Ismételjük, hogy a tanidő folytatólagos kiterjesztését teljesen hibásnak tartjuk, *s óhajtjuk, hogy a tanulók szülei valamennyien igy vélekedjenek, s meggátolják egy oly rendszer behozatalát, mely abszolúte semmi hasznot nem hajt gyermekeinkre, a jövő nemzedékre, csak kárt. H. Gy. _ _ V#ZPRÉMI ELLENŐR ____ mert első szerelmem tárgya te vagy és soha nem szeretek mást, mint téged. A királykisasszony mosolygott s a másik ácsorgó fickót vezettette elő. — Miért néztél engem a szakadó esőben is? — hangzott a kérdés másodízben. — Mert nem törődtem semmi mással, mint veled. — Tudtam ugyan, hogy a ruhám tönkre megy s a gazdám emiatt elűz, éreztem ugyan, hogy meghűlök s kórágyra jutok, de mégis téged néztelek, mert szívesen leszek koldus és beteg azért a gyönyörért hogv láthattalak. A királykisasszony erre is mosolygott s kivezettette a fiút. — Hadd jöjjön az a harmadik. A legfiatalabb. A legselymesebb hajú. A kinek még bajusza sincs. Az arany ajtó feltárult és szánalmas állapotban lépett be a gyerek. Vékony, könnyű ruhája a testéhez volt tapadva s a hajáról lecsöpögött még az eső. Az arca azonban izzó piros volt, a szeme fénylett s azt a hatást tette a gyerek, mintha láza lett volna. Tekintetével rámeredt a szépséges teremtésre s úgy állt előtte, mintha valami bűvölés tartotta volna fogva. Égett, lángolt az arca, remegett minden izében és félve ' szedte a 1908. május 9. ALKALIKUS NATRON-LITHIONOS GYÓGYVÍZ Orvosilag ajánlva: húgysavas diathesis, köszvény, cukorbetegség, gyomor-, vese- és húgyhólyag-bán- talmaknál stb. Mint üdítő és borviz páratlan. Bővebb felvilágosítással szolgál a Központi iroda: Budapest V., Lipót-körut 29. Főraktár: Szemerey János urnái Veszprém. KAPHATÓ: gyógytárak, drogériák és füszer- üzletekben. Nincs drágaság! (H. Gy.) Nincs drágaság! Legalább Veszprémben nincs, ezt mondta, fejtegette és bizonyítgatta egy szaktekintély a legutóbbi városi közgyűlésen, az egybegyült városi képviselők fülehallatára, mintegy válaszúi és cáfolatáéi a napirenden volt polgármesteri évi jelentésnek azon fejezetére, mely az általános és folyton fokozódó élelmiszer drágasággal, ennek okaival, s a megszüntetésére, vagy legalább csökkentésére alkalmas intézkedésekkel foglalkozik, s mely polgármesteri kijelentések és nyilatkozatok, az összpolgárság súlyosan érzett megterhelteté- sének és jogosult panaszainak voltak hű kifejezői! A szaktekintélynek a merésznél is merészebb, s egyenesen irányzatos állításai és tájékozatlan, esetleg a való tényállást szándékosan elferdítő fejtegetései, a hallgatóság részéről egyhangú ellenmondásra, tiltakozásra, sőt felháborodásra adtak okot és alkalmat, s szaporították a felszólalt szaktekintélynek a közpályán már eddig is szép számban elért fiaskóit! A felszólalt szaktekintély szónoklata tehát, az általa elérni óhajtott eredményt nem hozta létre, s így az egész kiiohanás és hazabeszélő agrárius speach, csak kísértetnek, enyhén szólva kuriózumnak, furcsaságnak tekinthető! Aáert, hogy manapság, midőn az egész ország lakossága az élelmi cikkek szerfeletti drágasága felett panaszkodik, s ezen jogosult panaszok előtt maga a kormány is kénytelen gondolkodóba esni, s azok okainak megszüntetésére alkalmas javaslatok felterjesztésére a törvényhatóságokat felhívni, találkozik valaki, aki egy város polgárságának szemébe vágja, hogy panasza helytelen, jogosulatlan; polgár- mesterének ide vonatkozó jelentése a való tényállást nem fedi, sőt még könnyező szemetel lélegzetet. A királykisasszony derülten, jóságosán nézett a különös fickóra, a kiből szerelem áradt ki. És csak azután intézte hozzá az ismert kérdést: — Miért néztél engem a szakadó esőben is? — felelj. A gyerek úgy látszik, nem értette a kérdést, mert csak nézett. És mert nem válaszolt semmire, a királykisasszony ismételte azt. Hangosabban: — Miért néztél engem a szakadó esőben is? — felelj! Csodálkozva, hitetlenül, elbámulva felelt a gyerek: — Mit beszélsz te esőről? Hiszen kék égboltról ragyogott alá a nap és sugárözönben álltam én, nézve téged. Felhő se volt, borulat se volt, csak derű, csak ragyogás. Olyan, milyen te vagy. ... A királykisasszony leszállt a trónusról odalebbent a gyerekhez, azután magához ölelte és csókjával, ölelésével szárította meg azt, a ki őt nézve, a ki ő benne gyönyörködve, észre sem vette, hogy villámlott, dörgött az ég és szakadva hullott a zápor. %
