Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-18 / 16. szám

III. évfolyam.

Veszprém, 1008. április 18.

Ki. szám,

VESZPRE

MEGJELELIK MILDEL SZOMBATOL DÉLI T ÍL.

Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér.

Nyilt-tér garmond sora 40 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

Hupka György.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők.

Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek.

Föltámadásra.

Föltámadás 1 Oh hiszek benned én, Hiszem, hogy léted a halálban van, Hiszem, hogy az enyészet reggelén, Megfogsz jelenni diadalmasan.

Bár járjak ma a szenvedés hegyét És arcunk véres, én hiszem vakon, Hogy újra támad egyszer itt a lét A szent harmadnapon 1

Pakots József.

Villamos áramként egy nagy, hatalmas érzés járja ma át a föld kerekségét betöltő emberek kebelét, s rezegted meg, a szivek legnemesebb húrjait.

Hatalmas fénysugár világítja be az agyvelőket, s egy emberfeletti erő, száz és százmillió ember ajkáról vált ki egy szót, mely felszáll a magasba Isten trónusának zsámolyához: Alleluja!

Közel kétezer év óta, év-év után ismétlődik e jelenség, miként az éjt követvén nappal, miként a téli dermedtséget felváltó, s uj életet fakasztó tavasz.

És nem sablon, nem mindennapi megszokás, de az emberek szivében gyökerező isteni láng, a hit idézi fel ezt a folyton megújuló, s mindinkább erősbülő diadalmi szózatot, — mely nemcsak a kereszténységben születetettek természetes szaporulásával, hanem a föld más vallású, sőt pogány népeinek, a kereszt előtt való önkéntes behódolá- sával nyer súlyában és erejében, — míglen eljövend az egy akol, az egy pásztor ideje, s lészen az általános, a nagy feltámadás.

Az évezredeken át a bűn sötétségében tévelygő gyarló emberiségnek üdve, boldogsága lön az isten fia által felmagasztalt kereszt; világitó fáklyája a keresztről szétáradó isteni ige, mely feltárta az örök életet és megmutatta az utat, melyen haladva, az ember megfelelhet hivatásának, halhatatlan lelke örök boldogsága biztosításának.

Mert a 2000 évvel ezelőtt felpattant sziklasirból szerteáradó fényözön bevilágította az idők jelenét és jövőjét, évezredek fonákságait oszlatta szét, s évezredek rosszul beosztott társadalmi rendet döntötte halomra, felépítvén Krisztus anya- szentegyházát arra a kősziklára, melyen a pokol kapui sem fognak soha erőt venni.

Ezt a kősziklát azóta vértenyerek hullámai ostromolták. Apró és óriás emberek istentagadó gonoszsága vívta. Átkot, követ dobáltak fel egészen a ragyogó keresztig, de ez mozdulatlanul állt, s erősen, mint Sión hegye, mert hatalma és diadala örök, végtelen mint Sión istenéé.

Ez a hit csodája. Az örök feltámadás.

Mert bár Jézus meghalt, mert ember volt, de föltámadt mert isten is Volt. Legyőzte, megalázta a halál angyalát, mert Ő a feltámadás az élet. . . .

Csak mi értünk, nyomorult földi emberekért, a mi ősbüneink miatt lett ember-ré. De a halálban már egészen istenné dicsőült át. És lön a mennyország szelíd, tűrő, töviskoronás királya; és volt, van és lesz a mi kezdet óta volt: a titokzatos hármas istenség második személye, — az Atya jobbján ülő Fiú isten, „a kinek emberi természetére nézve is legmagasabb rangja, legnagyobb dicsősége

és hatalma van a mennyeknek országában..........“

Eképpen van megírva a komoly, fönséges, nagy lapokon: a bibliában és a katholikus katekizmusban.

Előáll a sötét arcú, rideg istentagadás, mely a bibliát és a katekizmust is gór- csövön át nézi és megtadadja mindazt, a mi a fönséges, nagy lapokra föl van írva:

— Krisztus ember volt. Meghalt. Nincs többé.

De szembe áll a sötét istentagadással a hófehér, glóriás hit, mely a komoly fönséges, nagy lapokat az istenfélelem, az imádat, a rajongás fölmagasztosufíságával nézi és hitvalló erővel, diadalmasan, vértanúi elszántsággal megrontja a hittagadás ördögi igézetét:

— Krisztus isten volt. Föltámadt. Volt van és lesz.

Ne oda álljunk hát, a hol a sötét arcú, rideg tudás bajlódik a górcsövével és azon át nézi azt a kősirt is, a melybe a halott Krisztust temették: és a feltámadás fönséges csodáját a tetszhalálból való föléledés hétköznapi tüneményévé zsugorítja össze.

Hanem álljunk a hit hófehér, glóriás angyala mellé, a ki fényes arczát az ég felé fordítja és ujjával oda mutat a felhőkön túlra . . . . , a hol a mennyország szelíd, tűrő, töviskoronás királya, a vérét ontó, világot megváltó Krisztus van.

A ki meghalt, mert ez a földi ember sorsa; de föltámadt, mert ez az istenerő hatalma.

TÁRCA.

Husvétkor.

A mig e világon Lesz egy árva gyermek, Akit szerető kar Soha sem ölel meg;

Akit úgy teritnek Hideg ravatalra,

Hogy édes anyját itt Soh’sem csókolhatta:

— Mindaddig hiszek egy Boldogabb világban,

Egy felénk ragyogó,

Örök mennyországban!

A mig e világon Lesznek nyomorultak,

Kik hordanak titkos Tövis koszorúkat;

Akiknek az éltet Át kell mosolyogni.

De a boldogságról

Azt sem tudják, hogy mi:

— Mindaddig hiszek egy Boldogabb világban,

Egy felénk ragyogó Örök mennyországban.

A mig e világon Ur lesz a gonoszság,

És az igazságot Keresztfára vonják;

Mig egy farizeust Valahol tapsolnak S lesz kézmosó vizük A Pilátusoknak:

— Mindaddig hiszek egy Boldogabb világban,

Egy felénk ragyogó Örök mennyországban !

Szabolcska Mihály.

A vegetáriusok őse.

Nabukodonozor király igen rosszkedvű volt, a szakács nagyon kemény sültet talált feí ebédre, a bárány-cotelette félig nyers volt, igy nem csoda, hogy az öreg király elégedetlenül kelt fel az asztaltól.

— Kedves Amytis, — mondá nejének, — már jóllaktam a húsfélékkel, szeretnék valami gyöngébb, puhább eledelt.

A szép asszony mosolyogva bólintott aranydiadémos fejével.

— Meghiszem azt Nobo-kudur-usszur, öreg vagy már, nincsenek fogaid, s igy nehezedre esik a rágcsálás.

— Még mindig elég erős vagyok arra, hogy összemorzsoljam ellenségeimet!

— Tudom öreg, tudom, csak ma délelőtt vagdaltattad össze Szedécziás gyermekeit szemed láttára s gyönyörködtél apjok megvakitásán, beszélhetne erős kezedről Uafra és Jehojakin.

— Ne emlegesd őket, a sok szétdarabolt emberi test utáltatta meg velem a húst. A sületlen bárány-cotelette eszembe juttatta evés közben véres tagjaikat,brr! lefogom fejeztetni a szakácsot.

— És ki fog akkor főzni ? — kérdé kétségbeesve a királyné.

— Majd találkozik az országban vagy az elfoglalt tartományokban olyan ember, a ki új ételek feltalálásával fogja felvidítani kedélyemet.

— Amytis sírva fakadt.

— Oh, Nabo-kudur-asszur, mivel érdemlettem meg ezt? hát én már semmi sem vagyok reád nézve ? csak egy hitvány szakács képes felvidítani téged?

— Ne siránkozzál szivem asszonya, te lelkem gyönyörűsége vagy, de mindennek meg kell adni a magáét: ha vérre szomjazom, harczba megyek, ha szerelmi vágy hevít, függő kertjeid lombárnyékjában felkereslek ; de ha éhes vagyok, megkövetelem a szakácstól, hogy enni adjon, punktum !

Itt az öreg, hogy szavainak nyomatékot adjon, becsapta az ajtót maga után, és nagy bosszúsan felment a függőkért harmadik eme-