Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-02 / 5. szám
2. oldal. (5. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1907. február 2. a mi szivünk és eszünk legméltóbb választottja. Áldjon meg vele az Isten minket. De lássuk őt fátyol nélkül s lássuk a telekkönyvét. Nehogy aztán úgy járjunk a villamos világításunkkal, hogy adtál uram esőt, de nincs benne köszönet. Tanítói fizetések rendezése. 1893-ban. Rendezett fizetés az európai színvonalra 1907-ben. Az újságok már annyit Írtak a tanítói fizetések rendezéséről, hogy már magam is elhiszem, hogy lesz a dologból valami. Nem is számítom azokat a nagy nyilatkozatokat, amiket a hatalmon lévő kormányok is mindenkor tettek a magyar tanítóságnak. Most is meg van ígérve, hogy rövid idő alatt a magyar néptanítók fizetését a nyugoti államok tanítóiéval egyhangzásba hozzák, egyszóval: a fizetésünk eléri az európai színvonalat. Én azonban azt hiszem, hogy ettől a színvonaltól oly mesz- sze esünk, akárcsak Makó Jeruzsálemtől. Mondhat nekem nagyot akár Jókai, hogy Magyar- országot másodszor a tanítók hódítják meg, vagy idézzék nagy Bismarck mondását, vagy a legutóbbi japán szálló igét, hogy a japán tanítók verték meg a nagy orosz hadsereget. A modern kor szereti elhitetni, hogy mi is ci- vilizálódunk, haladunk, fejlődünk s mind ez a tanítók munkája, de én mégis csak azt mondom, hogy kár akkor a tanítót lebecsülni, középkorban hagyni, ha tisztességes fizetését kéri. Hogy középkorban vagyunk, letagadni nem lehet, mert fizetéseinket még most is csirkében, faggyúban, gabonában szolgáltatja be a nép, akárcsak Zuluországban. Hogy ez igy van, lássuk csak mit is beszél egy felekezeti (szerintük hitvallásos) öreg tanító barátom: „Falumban 900 r. kath. lélek lakik s ezeknek énekelek, gyermekeiket tanítom, oktatom, nevelem, hogy úgy az államnak, községemnek, valamint szentegyházainnak hasznos polgárai legyenek. Fizetésem ezért 80 félmérő rozs és Vármegyénk életéből. — Irta: Krix-Krax. — XVIII. A Ferenc napot mindig megünnepelték Vörösberényben. A többször említett jóbarát soha sem maradt el. Valamelyik évfordulón szintén oda igyekezett. Ez pedig néhány nappal előbb, mert Veszprémben dolga lévén, reggel behajtott ide, hogy este Vörösberénybe menjen. Dolgait végezvén a Stingliben ebédelt., a mostani Korona-ban. Vele volt hires Kinky nevű vizslája, melyet születése előtt 25 aranyon vett gróf Lamberg fő vadászától. Kitűnő állat volt. Okos, értelmes, tanulékony. Kis hijja volt, hogy beszélni nem tudott. Talán érdekelni fogja a vadász sport kedvelőit, ha majd később egyet- mást elmondok róla. Tehát a nevezett volt kir. fiskális ur, különben, nagybirtokos a Stingliben ebédelt. Két más úrral került egy asztalhoz, akikkel egy * szép fekete cseh vizsla volt. Olyan kisebb rangú falusi uraknak látszottak. Az egyik — a kutya tulajdonosa — mód felett dicsérte a kutyáját s produkálta a másiknak. Setzöl-tette Hüttig-ö 1 tette, apportiroztatta; végre egy nyers tojást' gurított el neki, amit a kutya szépen, épen meghozott a gazdájához. Szóba ereszkedett a Kinky tulajdonosával is. Dicsérte a kutya szépségét és kérdezte, hogy mit tud? Szófogadó? Engedelmes-e? Ezen a réven aztán discursus fejlődött ki az urak között. A fekete kutya tulajdonosa bemutatkozott. Angazsálta a másikat, hogy men52 és fél krajcár lélekpénz. (A többiről majd alább beszélek.) Özvegyek, agglegények azonban ennek csak felét fizetik. Ezenkívül kapok még az ismétlősöktől 15 frtot. A gyermekek által naponként hozott egy-egy darab fácskából az én lakásomat is füthetem, ha telik. Van ezen kívül 5 hold szántóföldem, 12 és fél hold erdőm. Az erdőm után fizetek 24 korona erdő- sáncoltatást, rám eső erdőgondnoki, erdőőri fizetéseket s ezen felül kötelességemmé van téve a kopár területek erdősítése, mindezekért pedig megállapított üzem szerint egy darab fát kivágnom nem szabad, itt már meg kell elégednem az erdő tiszta, madárdalos és virágillatos levegőjével. Lakásom is van : földes szoba, nyitott konyha; dijlevél szerinti értéke évi 20 korona. Hogy milyen, képzelni lehet. Az ahhoz értő emberek dijlevelembe Írták, tehát igy is kellett annak lennie, hogy mindezeknek pénzértéke megér 400 forintot, a mostani 800 koronát, sőt annál többet is. Ha most már azt mondja nagy miniszterünk, közvélemény, hogy minden tanító fizetését európai színvonalra kell emelni: itt egy feladat vár megfejtésre, hogy hogyan is lesz ebből az 1893-ban rendezett fizetésből 1907. évben valóban rendezett fizetés ? * Decemberben foglaltam el állásomat 4 osztályú jeles középiskolai bizonyítvánnyal és kitűnő állami tanítói oklevéllel, vagyis 8 évet fáradtam és költöttem érte. Fizetésemhez decembertől augusztusig nem juthattam, mert a népnek magának sem volt s szállóigévé lett, hogy: a falu mesterét eltartja a felesége. Vártam reménykedve, mig végre eljött a várva-várt augusztus vége; kezdtek fizetgetni szakadatlanul karácsonyig. S aztán félórával később, vagy egyszerre ketten, délben, este az ő nekik mindegy volt. Mit tehettem, én adtam a szerényét, a mindennel megelégedőt. Kijövök az iskolából, átveszem a fizetséget, félbe hagyom a tanítást. A gazdát leültetem, dicsérem a gabonáját s ő elkezdi az ő szerénységével, hogy igy meghűlt, de jó is volna egy kis pohárka pálinka, mit tehet az ember, előveszem a hatoskámat s egyik jenek el bűvészeti előadásra, mely ma este lesz. Ő ugyan már látott különbeket, olyanokat, akik a kést, villát lenyelték. De azért csak elmegy. Megszólal erre a szomszédos asztalnál egy fekete kabátos ur: — Kérem: a kést és villát lenyelte ? De uram, ez lehetetlen! — Már pedig én láttam a saját szemeimmel, mondja a feketekutyás sértődötten. — Bocsánat 1 Nem kételkedem. De mégis 1 Kést, villát lenyelni! Hogyan lehet az? — S azzal veszi a kését és villáját s bedugja a saját szájába. — Meg van! mondja a feketekabátos! De rettenetesen szúr! Kérek egy pohár bort. Rosszul vagyok. Az elhült falusi ur sietve nyújt neki bort, mire amaz jobban lesz és az asztalterítő alól előveszi a kést és villát. — Lássa uraságod, mondja mosolyogva, mig a másik nyitott szájjal bámult reá. — Ez nem művészet. Én majd jobb dolgokat fogok mutatni, ha estére szerencsém lesz, mert én vagyok az a bűvész, aki ma előadást tart. El is mentek. Ügyes dolgokat csinált a bűvész. Másnap a reggelinél találkozik vele a kir. fiskális, akit nevezzünk röviden X urnák s kérdi tőle, nem volna-e hajlandó vidékre elmenni vele egy előkelő uriházhoz s ott egy kis juxot csinálni? A bűvész természetesen vállalkozott. Tájékoztatta magát az úri ház szokásairól és délután compareálva egy bőrönddel, X úrral kimentek Vörösberénybe, báró Fiáthoz. X ur, a bűvészt, aki különben egészen iskolás fiút elküldöm a boltba pálinkáért. Előjön aztán az asztalfiókból a kenyér is, de még egy kis élvezetről sem feledkezik meg a gazda, egy kis négyes dohányból is kedvet mutat rágyújtani. Azt is kap. Szerintem most már rendben van a dolog, a bugyellárisból is előkerül az 52 és fél krajcár, Vagy ennek fele; most már egy kis Írást is adok annak bizonyságára, hogy most már valóban nem tartozik. Szépen kezdem kikisérni az ajtóig a fizetőt, de vesztemre teszem, mert a fán még látható egy-két körte, alma, szilva, ami; a falu suhancai meghagytak, hát bizony az atyánkfiának, vagy az én anyámaszonyomnak (a fiatalja még rosszabb) arra is kívánsága van. Hát adok neki. Érti a módját, az egy-két szemből félköténnyel lesz. Szomorúbb az incasso az özvegyeknél és szegényebb fajtánál. Fekete kendőbe szoktak jönni ezek. Elpanaszolja valamennyi, hogy mily nehéz az élet, csak annak van a föld kerekségén igazán jó dolga, a kit a falu fizet, mert azt nem veri el se jég, se tűz. Még a rozsot csak valahogy garmadába öntik, hanem jönnek azután a bujdosó krajcárok. Annyi sopán- kodás, panasz, a hány krajcáros, vagy filléres van egy koronában. A földemet a hívek szántják, azok takarítják le. Ez még csak az élet kálváriája, a nagy kivándorlás miatt, de meg a nép a robottól már el is szokott. Egy-két liter pálinka ilyenkor meg se kottyan, végül is csak arra ébredek, hogy 3—4 hétig tart az itatás és aratás és házról-házra való szaladgálás. Jobb erről nem is beszélni. * Azóta haladt a világ. Japánok megverték az oroszokat, a koalíció pedig a szabadelvűeket. A fiatal tanítóból többszörös családapa lett, 5 fiú és egy leánykával áldotta meg a jó Isten. De sajnos, a tanítói fizetések 1893-tól nem eme- lődtek egy krajcárral sem, pedig mindennek dupla árát kell fizetni. A gyermekek kitanultak már a falusi iskolából, vidéki városkába mentek tanulni. Szegényeknek most már egy kissé jobb distingvált, külsővel birt, gróf Monte Christónak mutatta be, megsúgván a házi urnák, hogy ez csak álnév, mely alatt egy főnemes lengyel menekült rejtőzik. Az időben sok volt ilyen. A báró szívesen fogadta. Szivaroztak, beszélgettek, végre a háziúr egy hármas tarokk pártáiét proponált. A vendég szívesen vállalkozott. Játszottak, játszottak; a vendég mindig kontrázott és mindig nyert. A házigazda kezdett ideges lenni. Egyszer a báró kimond 11 tarokkot, tous-les-trois-t, pagát ultimot-t. Gróf Monte Christo mindent megkontráz. — Ah ! mondja a háziúr, ezt a contrát, el fogja veszteni a gróf! s kihívja a Skizt. A másik kettő ad reá egy-egy tarokkot. Utána kihívja a XXI-et. Gróf Monte Christo elüti a Skizzel. — De kérem, szól báró Fiáth, hiszen a Skiz nálam volt és mutatja az első ütést. — Bocsánat, báró ur, mondja gróf Monte Christo, de nekem mind Skizem van. És felmutatja a kezében levő tiz db Skizt. A báró csodálkozva tekintett X urra s midőn azt kacagni látta, azonnal tisztában volt a helyzettel. A leleplezés megtörtént. A báró nagyon örült. Vacsoránál még Monte Christóként szerepelt a bűvész. Vacsora után elővette a tudományát és kellemesen elszórakoztatta a gyermekeket. Báró Fiáth nagy vadászember volt, nem különben fentemlitett barátai is. Vörösberényben űzték e nemes sportot kis vadra, később, midőn a báró Akára tette át lakását, nagy vadra, a körülfekvő nagy és szép erdőségben. Azonkívül
