Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-31 / 35. szám
^ U. Jyfolyam. Veszprém, 1907. augusztus 31. «Ü*>. v.Ka,irtíi' MEGJELELIK MODEÍÍ SZOMBATOD OÉLUTÁJÍ. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára " 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98 , a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. Az ördög bibliája. Lépten-nyomon olvassuk s egyre sűrűbben, hogy pisztolydurranás, Dunába ugrás, Amerikába szökés temet el valóságban vagy erkölcsileg egy-egy emberéletet a kártya miatt. A bűn tanyájává lesz ez az ország egészen, politikailag és társadalmilag. Az egész vidék meg van mételyezve a kártyaszenvedély miatt, ekszisztenciák, családok mennek tönkre, az ország szive, Budapest pedig, — honnan az egészséges vérkeringésnek kellene az egész országra kiindulnia, — valóságos pestis-járványban szenved. Micsoda ördögi irónia nevezte el játéknak a kártyát, az egyetlen dolgot, ami sivár korszakunkban komor tragédiák magva lehet; az egyetlen munkát, amit még lelkes buzgósággal, egész odaadással űznek; az egyetlen eszmét, amelyért még megtudnak halni nálunk és amely még össze tudja vonzani rang- és osztálykülönbség nélkül az embereket a zöld asztal mellé! Játék ? Játék immár nálunk minden, de a kártya nem az: a kártya az élet. Játék a politikai közélet; játék a hivatal és a hivatás: játék a családi élet és az egész élet; játék a holnapi betevő falat és a holnaputáni házbér. Mind e másutt komolyba vett fogalmak nálunk a kártyaszerencse hullámain ringatóznak; hol elsülyednek, hol újra kibukkannak. A víznek nincs gerendája, de a mi társadalmunknak sincsen. Amiben dolgozunk a mára, ábrándozunk a holnapra, nem kőépület, csak — kártyavár. Nem kell most már titokban emlegetett kávéházak rejtett fülkéibe ravasz csellel besurrannunk, hogy ezt a hangulatokat megszerezzük. Most már arany- betűs fölirás invitál bennünket a belügy- miniszterileg engedélyezett társaskörbe és kaszinóba. Kacagni való komédia! Nagytekintélyű férfiak hosszú fekete kabáttal, hosz- szu képpel és hosszú szónoklattal kifejtik, hogy a kerület polgárságának közös fészekre van szüksége, amelyben társadalmi hitvallásának kultuszát űzhesse. Paragrafusokra szedik az uj kaszinó programm- ját és minden paragrafus az emberi kultúra egy-egy nemes törekvése. A belügyminiszter jóváhagyja az alapszabályokat, bankettel nyitják meg a polgárság legújabb fészkét, a hosszuképü urak poétikus tósztokat mondanak egymásra, az elnököt olajba festik és faira akasztják, hogy legyen az utókornak is örök példaadója. Azok a miniszteri leg jóváhagyott alapszabályok örök felejtésre lomtárba tétetnek. Helyettük ott állanak az előtérben, a tagok egységes tiszteletében a — kártya-alapszabályok. Ami tiz évvel ezelőtt kivételes, speciális volt, az ma már közhely a vidéki városokban. Mindenütt játszanak, mindenki játszik. Az ügyvéd idegesen várja, hogy kihirdessék az Ítéletet, a politikus gyorsan befejezi a szónoklatát, az író türelmetlenül bonyolítja le nőve 11 a hőse ügyeit, az orvos vágyva lesi a páciens utolsó sóhaját, a színész kapkodva dobálja le jelmezét, hogy szaladjon oda, ahol a reménység, a kárhozat, a gazdagság, a pusztulás virágzik. A képviselő tiszta hévvel védi a közügyét, ha jól járt a kártya tegnap este és petyhüdten beadja a derekát, ha pehje volt a kártya- asztalnál. Követeljük sürgősen, hogy törvény- hozás utján tiltsák be az országban a hazárdjátékot. Tiltsák el kávéházban, kaszinóban, priváfheíyen, vagy akár családi körben is. Törvény utján mondassák ki, hogy a festett kártyalap bűnös alap arra, hogy mások pénzének ura lehessen az ember. Humánus vállalkozás. A „ Veszprémmegyei Takarékpértziár Részvénytársaság“ a maga nemében páratlanul álió üzletág meghonosítására vállalkozóit. Ez az úgynevezett „Takarékbiztositás.“ Lényeges pedig az, hogy bárkinek mód nyiíik arra, hogy csekély heti befizetés ellenében, számottevő összeget takaríthasson meg, s igy esetleg jövőbeli jólétének alapját megvesse, másrészt pedig, hogy elhalálozás esetére, hozzáitat tozóinak megélhetését biztosíthassa. A Veszprémmegyei Takarékpénztár Részvénytársaság ezen uj vállalkozását kimerítően ismerteti abban a kis füzetben, melyet Rendszeres takarékosság címmel az elmúlt héten kiadott, s melyből a következőket ismertetjük: TÁRCA. Típusok. Muskátli ur. Borosta-állu, vörösképü, csontos öreg ur. Felöltőjét panyókára vetve hordja, de járása lassú különben. Félve nyitotta ki a tavaszkor a sörház kis benyílóján a függönyözött üvegajtót s bizalmatlanul dugta be rajt a fejét. Mindenesetre abban volt, hogy ittbent hemzseg a vendég s nem talál majd üres széket egyet sem. A kellemes csalódás kiült az ábrázatára, felöltőt, nagykarimáju kalapot a fogasra akasztva, elhelyezkedett az asztalomnál. — Ha megengedi uraságod. Odaát szoktam az ebédlőben, de lehetetlen kiállani. Borzasztó nagy a füst . . . Muskátli Mihály vagyok, irattárkezelő tiszt . . . Hogyan tetszik parancsolni? Virágos név? Egy kicsit virágos, hehehe. De kérem semmi ipszilon a végén. Semmi ip- szilon. Csak egyszerű i. Csak tegnapelőtt szidtam össze érte odakint a fináncokat. Valahára végre nagy kínosan megküldötték a drágasági pótlékunkat s a fizető-ivemre Muskátlyt írtak, ipszüonnal! Nem vagyok barátja az erőszakos magyarosításnak. Nem szégyellem az apám becsületes nevét viselni. Igazam van-e vagy sem? (Mi van vacsora pincér! Maradjunk a pörköltnél. Helyes. Birkapörkölt galuskával. Nem kell belőle sok. De jó legyen. Ha olyant hoz, mint a tegnapi gulyás volt, akkor be se hozza, egyék meg maguk. Mondja meg, hogy nem kell sok.) Kivált este nem eszem sokat. Hatvanhárom esztendős ember vagyok. Az én koromban a gyomrot már kímélni kell. Különben se vagyok barátja a nagyevésnek. Igazam van-e vagy sem ? Éppen alkalmas kis helyiség. S eddig nem tudtam. Odaát szoktam az ebédlőben, de nem lehet kiállani. Iszonyú nagy füst! Cigaretta- füst! Odaát vannak az ifiurak, a színésznőket várják és iszonytatóan füstölnek. Hát hiszen jól van, a füstöléssel éppen nem törődnéem sokat, magam is szoktam dohányozni, de legalább a rendes helyét ne foglalnák el az embernek. Itt van ez a kis gömbölyű asztal a sarokban. Itt az én helyem. Tányér, asztalkendő elkészítve rajta, tppen oda kell neki telepedni! S ezeknek a pincéreknek hiába beszél az ember. Hányszor a szájokba rágom, hogyan, miképp csináljanak ... ne eresszenek oda senkit. Hiába. Még ha borravalót nem adnék. De adok a kutyaháziaknak, a fizetőnek is, meg a gyujtótartóba is beleteszem mindig a két obu- lusomat ... Na hanem a pörkölt, az határozottan rossz. Kevés is. Rossz is. És még meglehetős konyhának tartják ezt itt . . . Odakint jártam a szabadban. Rajt már a tavasz lehelete a természeten. A smaragdzöld rozsvetésen. A fa koronáján a lilaszin árnyékoláson. A nyírfa kérem merő zöld már. Ma hallottam az első fülemülét. Fecskét, azt már egyheíe láttam Eső kellene uram! Esőre szomias a föld. Csöndes, tartós eső. Utána meleg. És egyszerre kibontva a most még csak kicsillanó tavasz . . . (Hallja! Alusznak ott a konyhán ? Vagy mit csinálnak ? Ez az ur kalbászt rendelt. Hozzák-e már egyszer !) Csodálom uraságodnak a türelmét. Magam is megettem volna egypárt, de ilyenformán semmi kedvem sincs hozzá . . . Szintén odakint tetszett járni ? Látta kérem azt a vandalizmust? Ezek bizony mindjárt készek vele: fogják az éles fejszét, öregiiirészt, k döntik a fát akár rügyezés közben. Uram ! Kiirtani egy szuszra, kezdve alulról, föl a csúcsig a; egész erdőt! Hogy fenyővel ültetik be. No hiszen majd fütyül nektek a fenyő. Hát fenyőnek való talaj ez? Ott a példa a kis fenyves a domboldalban : ötven esztendős és mily csenevész. De a legjobb auspicium mellett is csak szuk- cesszive volna szabad irtani. Hát ameddig ez a fenyőfa akkorára fölcseperedik, hogy árnyékot ad és illatával a levegőt megfűszerezi, amikor különben mi már nem leszünk, — legalább én nem — hát addig — hogy úgy fejezzem ki magamat — mi koplaljunk? Nekem, akit a magas kormány ide helyezett irattárosnak s aki egész nap az akták porát nyelem, amiért minden garasnyi fizetésemet a városban hagyom, jussom van az erdő levegőjéhez! (Jön-é már
