Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1906-10-28 / 4. szám
4. szám I. évfolyam. Veszprém, 1908. október 28. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egy évre. . . 12 K. Fel évre . . 6 „ Negyed évre . 3 „ Amerikába 1 évre 16 _ Kiadóhivatal: Veszprém, Virág-u. 98., ahová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Szerkesztőség: Veszprém, Virág-u. 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza, névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. Felelős szerkesztő: HUPKA GYÖRGY. „Suhog a szél Késmárk főlőtt.. Mintha a szivünk összes idegei megrendülnének, midőn a tárogató panaszos, bús szavának viszhangja éri. — Mintha a lelkünk vágyódásai csipkebokorként égnének bennünk, midőn a letűnt kor ideáljának szent hamvai közelednek hazája véráztatta földéhez. Hogy ott aludhassa örök álmát a sokat szenvedett fejdelem porhüvelye, kinek nagy lelke is bizonyára csak akkor találja meg az örök nyugodalmat. Igen! Lázban ég a vérünk az arcunk! A büszkeség és bánat a múltak dicsőségei, a múltak veszteségén visszás érzelemben támad reánk, hogy a nagy bujdosó immár megtér imádott hazájába. Nem tudjuk hódítóként jön-e? mint Csaba vezér halott vitézei a tejut fényességében, hogy a gyengékben, a kishitüek- ben, a silányakban felrázza a szent haza szeretetére már alig fogékony lelkűket? Hogy megtanítsák őket, a megszentelt hamvak, mikép a hazáért és szabadságért semmi áldozat sem sok? A mérföldekre terjedő vagyon, a fejedelmi kincstár, uralkodói hatalom, dicsőség és személyes szabadság feláldozása sem? Hogy ellenben a haza rovásására, a személyes jólétért egyetlen szócska kimondása is sok. Vagy jön mint egy martír, aki nem igényel egyebet a kegyeletes emlékezetnél s nem ró reánk mást, mint a lelki ismeretnek furdalását? Aki ő volt s ami ő volt e hazának, az nem lesz többé soha senki. Vannak, lesznek nagy emberek, nagy fejedelmek is. — De íí-ik Rákóczy Ferenc nem lesz se a magyarnak, se más nemzetnek soha. Nem égy ember volt ő. — Bár mint ilyen is óriás a történelem nagy alakjai között. — Hanem a nemzet szent jogainak, igazának, jogos aspiratióinak szemé- lyesiíője, megtestesülése. — A népek sorsát intéző felsőbb hatalmak küldötte, a végzet nagy és nemes eszköze, aki elvezérOudő volt néoét a szent szabadság Kánaánjába. — hogy visszaadja a nemzetet önmagának ; hogy nagygyá, szabaddá, boldoggá tegye. Hogy erényei és hibái mellett is büszkén hívhassa ki a kritikát: „Ez az én népem! Tiszteljétek Nem úgy lett. Másként lett. Nem ő miatta s nem azon hatalmak miatt akik által eíküldetett.— Az ő ereje megtört a visszavonás, az árulás gonoszságain. — S az égi hatalmak nem tettek csudát azért a nemzetért, mely azt nem is érdemelte meg. ü, a nagy, a szent, aki nemzete aspiratióinak inkább feláldozta magát, sem- , hogy. azt a. szót kimondja amivel önmagát megmenthette volna, elment élőhalottnak idegen ország tengerpartjára ártatlanul. — A nemzet pedig itt maradt élőhalottnak, a saját fiai bűne miatt. A rodostói élőhalottat a halál váltotta meg lelke szenvedéseitől. — A nemzet lelkének szenvedései, — az önvád és szégyenérzet — azonban nem szűnhetnek meg, mig becsületes magyar él e földön. Íme most megjön! Eljön. Haza! Hozzánk! Az öntudat hatalma nemzeténél, a kiengesztelődés nemes érzete a volt ellenféllel, a kegyelet virágaival hinti be koporsójának útját. S ez a tanulság a gyászpompa fáklya füstje közé, belopja a jobb jövő napsugarának egy fényvonalát; sziveinkbe a reménységnek éltető szikráját. A bizalmat, a hitet, hogy a hamvaiban megtért fejedelem sírkövénél nemcsak a fájdalomnak és fájó emlékezetnek könnyűit fogjuk hullatni, hanem az ő törekvései megvalósulásának boldog érzetében az örömnek könnyeit is. Úgy áldja meg a magyarok Istene azokat, akik erre hivatvák, amint ezt hazaszeretetük, bölcsességük és kötelességük szerint megvalósítják. (Jgy legyen. Halottak napján. Az enyészet örök törvényének fuvallata érzik. — Az enyészet törvénye rettenes törvény. — A halál gondolata retenetes gondolat. A tudat, hogy minden ami él, mozog és örvend az életadó nap melegének ; ami tervez, munkálkodik a kifürkészhetetlen jövő napjain, léteiének első percétől fogva a megsemmisülés csiráját hordja magában, — ez a tudat örök átka a nagyratörő lélek lendületének, melylyel számot vetni csak a filozóf, azt legyőzni csak a vallásos ember képes. Az én-nek eljövendő enyészetébe mégis bele tud a lélek nyugodni. — A világrendet kormányzó bölcsesség kegyelmesen rendezte be azt úgy, hogy az élő szervezet lassanként, részenként veszti el energiáját. Lassanként, de biztosan lazulnak azok a szálak, melyek ezt az élethez kötik úgy, hogy végre a kifáradt rest önként vágyik a megérdemelt nyugalom után. Nem úgy azokra nézve, akik a mi szivünknek imádott bálványai! Akikért a hitben, akik áital élünk! Akiknek élete százszorta drágább előttünk a mi életünknél! Oh! Ha a rombolás szellemével irgalmat nem ismerő keze ezeket szakítja le szivünkről, akkor az ész engesztelő szava elnémul, a lélek megalázkodása megszűnik s csak az érzelem vad fellázadása uralja egész valónkat. — Csak a szív idegei vergődnek a kin vonaglásaiban, mig nem a tehetetlenség eszeveszettségében megostromolja az eget, megátkozza az örök hatalmat s boszut áll önmagán. Akiket az átok már sújtott: tudják, hogy igy van. Ne szégyelje azt senki. Ne titkolja senki. A szeretet Istene megbocsátja azt a szeretetnek. Mert hiszen mégis csak a benne vetett hit képes enyhítést adni a lélek sebeire. — Enyhülést, de gyógyulást nem. Azt nem ad. Nem is adhat. Velünk hordjuk azokat nyitva, gyógyu- latlanul. Felszakadnak, véreznek azok a legkisebb érintésre, emlékezésre. És azért mégis emlékezünk. — Mert mint a testi kínnak is van egy bizonyos foka, mikor az már kéj, azonképoen a lelki kínnak is. S ez is jobb mint a feledés sivársága. — Akik nem emlékeznek, nem is szerettek igazán. Tehát emlékezünk és szenvedünk. Felkeressük a halottak békés, csendes országába AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES SZU HASHAJTOSZERC
