Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1906-11-04 / 5. szám
2 VESZPRÉMI ELLENŐR 1906. novemberi Rákóczi-ünnep lefolyása városunkban. A nagy jelentőségű eseményhez méltóan ünnepelte meg városunk polgársága Rákóczi és bujdosó társai megszentelt hamvainak hazahozatalát. — Már szombaton zászlódiszt öltött a város, s különösen kitűnt a városháza s a megye székháza, melyek számos nemzeti és Rákóczi színeiből összeállított zászlóval voltak feldiszitve. Vasárnap délelőtt az ág. ev. és ref.Jemp- lomban volt isteni tisztelet. Hétfőn már fél 9 órakor gyászmise volt a piarista templomban, melyen résztvett a fő- gimnáziumi tanuló ifjúság. — Ugyancsak ezen időben gyülekeztek a városházán a helybeli társaskörök zászlóik alatt, s 9 órakor felvonultak a székesegyházba, melyet nagyszámú közönség, az összes hivatalok, s tantestületek tagjai zsúfolásig megtöltöttek, úgy, hogy igen sokan a templomból kiszorultak. Megjelentek tűzoltóink zászlóval és zenekarukkal. A gyász isteni tiszteletet Jánosi Ágoston dulmi püspök c. apát tartotta az összes helybeli klérus jelenlétében. Az egyházi zenekar Mátrai László vezetése alatt Kempter gyászmiséjét adta elő kitűnő betanulással és gyönyörű összhanggal. A gyászmise végeztével a nagyszámú közönség levonult a megyeházára. Ä menetet a fögimnáziumi tanuló ifjúság nyitotta meg, zászlójuk clölviíele mellett. A megyeházát már ezelőtt több száz főre rugó hölgyközönség tartotta megszállva, kik türelmetlenül várták a diszterem megnyitását. — Végre megnyíltak a terem aj- tai, s pár pillanat alatt megtelt a diszterem. Mire a székesegyházból levonult ünneplő közönség a megyeházára érkezett, már csak kevesen bírtak bejutni. A főgimnáziumi tanulók a kisterem felől mégis bejuthattak, s a karzat alatt elhelyezett emelvény körül helyezkedtek el, zászlótartójuk pedig a hatalmas selyem nemzeti zászlóval az ott felállított és délszaki növényekkel körülvett Rákóczi kép mellé állott. Negyed tizenegykor Szeglethy polgármester az emelvényre lépett, megnyitó beszédét megtartandó. Előbb azonban egy sürgős táviratot olvasott, melyet dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő küldött Kassáról, hol mint a megye által kiküldött bizottság tagja tartózkodott. A távirat igy szól : Szeglethy polgármester Veszprém. Nagyfejedelmünket dicsőséges útjában Kassára kisértem, városunk közönsége hazafias ünnepélyében ezért csak lélekben veszek részt. Isten áldása legyen hazánkon. Óvári képviselő. Ezután megtartotta megnyitó beszédét, mely hazafias és költői lendületekben gazdag kis remekműnek volt mondható. Nagyon hatásos apropos volt, midőn Szeglethy polgármester beszédje közepett, ép mikor e szavakat mondotta : Végre ütött a szabadulás órája. Fiaker állt meg a ház előtt; a kulcs fordult a zárban, s a Tante Wiklerestül, Capucho- nostúl állott előttünk! — De ugyan Mama! — De édes Tante! Mire való volt ez a szobafogság ? Úgy? Hogy az urfi és a kisasszony, kettesben, gardedám nélkül elmenjenek sétálni ? No persze! A jó lélek csak ettől tartott. Kadét. Vármegyénk életéből. Irta: Krix-Krax. V. A hölgyekről tettem a minap említést és félek, hogy megjegyzéseimmel a neheztelésüket vontam magamra. — Attól pedig az Isten mentsen meg. — Mert amennyire nem félek senki fiától aki az én nememből való, ép any- nyira tartok a hölgyek haragjától. — S hogy hibámat helyrehozzam, s a hölgyközönséget némileg kiengeszteljem kötelesség és igazság szerint kijelentem, hogy valamint most, úgy akkor is szépek és kedvesek voltak Veszprém hölgyei. — A szépek között is legszebbek voltak azonban azok — számszerűit négyen — akiket a hölgyek iránt igazi középkori lovaghoz illő érzelmekkel viseltető főispán, „a város legszebb négyesének“ nevezett. Nem négyesfogatott értett, hanem ,,kvarteti“-et. „az ország bélyegével nyomták rájuk a hazaárulás bélyegét“, — felharsant az utcán a Rákóczi induló, s hatalmas akkordjai a díszterembe behullámzottak. — Ezután az ünnepi műsor következett Cornelius székesegyházi zeneművésznek ez alkalamra irt „Megnyitó“-jával, melyet a főgimn. tanulók zenekara adott elő. A műsor részletei gyönyörűek voltak, s előadásuk is egytől-egyig kitünően sikerült, s nagy tetszésben részesültek. Bőven kijutott az elismerésből és tapsból Békeffy P., Szathmáry L., Hili S. Vili. o. Mis- ley K. III. o., Horváth I. JJ. o. és Boda I. II. o. tanulóknak, kik szavalataikkal valóban elbájolták a hallgatóságot. Kellemes meglepetéssel és nagy műélvezettel szolgált a hallgatóságnak a rendezőség, midőn a műsoron kívül, Ambrus VIII. o. tanulót a zongorához szólította. Ambrus óriás tek- nikával adott elő, s ragyogtatía művészetét. Az ünnepélynek kimagasló pontja volt Varga Ferencz kegyesrendi tanárnak „Rákóci emlékezete“-cimii felolvasása és Csukovits Sándor kegyesrendi tanár hazafias szabad előadása. Mindkét tanárt percekig tartó éljenzéssel jutalmazta a közönség. A Hymnusz eléneklése után Takách főgimnáziumi igazgató meleg szavakban mondott köszönetét az ünneplő közönségnek s bezárta a kedves és lélekemelő ünnepélyt, melyért hálával cs elismeréssel adózik mindenki a hazafias és derék főgimnáziumi tanári karnak kiknek kezében városunk és megyénk ifjúsága a hazafias erényekben és tudományokban oly sikeresen halad. Köszönet és hála illeti a kedves és törekvő ifjakat is; kik a legszebb reményekre jogosítanak fel bennünket. Az ünnepély háromnegyed 12 órakor ért véget s tartama alatt az összes üzletek zárva voltak. Miniszteri rendeletre hétfőn a megyei hivatalokban munkaszünet volt. Az angol kisasszonyok intézetében is nagyobb szabású Rákóczi ünnepély volt hétfőn délelőtt, melyen nagyszámú és előkelő legnagyobbrészt nőközönség vett részt. A műsor igen szép s előadásában kitűnő volt. Ismertetjük: 1. Hymnusz. Előadta a tanitónő-képző énekkara. 2. Ünnepi beszéd. Tartotta Szántó László képzőintézeti igazgató. 3. A Magyarok Nagyasszonyához. Énekelték a bentlakó növendékek. 4. Szabadsághős felett. Irta: Illyés Bálint, szavalta Havas Mariska. 5. Édes szülő anyám. Énekelték a képző növendékei. 6. Zrínyi Ilona búcsúja. Szavalta: Király S. 7. Gyönge violának . . . Énekelték a képző növendékei. Mert benső barátságban lévén egymással, mindig együtt voltak láthatók; utcán, színházban, bálteremben, s azon jótékony egyesület összejövetelein, melynek az egyik hölgy vezetése alatt ma is érzik áldásos működését a veszprémi szegények. Bizony ! akkor még a hölgyek barátsága is szilárdabb alapokon állott! És a velük való társalgásnál is egészen más hang volt divatba, mint most.- Dicséretére válik ez azoknak, kik ezt megkövetelték, s azoknak is, akik e követelésnek eleget tettek. — Azért mulatságos epizódokban akkor sem volt fogyatkozás. — Megtörtént egyszer, hogy egy szép urhölgy tréfásan mondotta egy fiatal törvényszéki hivatalnoknak, aki igen jóravaló, de végtelenül naiv fiú volt, hogy ha az, amit a fiatal ember áliií, igaz, ő, az urhölgy — odaadja ezt a saját fülét; — s reá mutatott a függővel diszitett rózsaszín cseppségre. Mire a fiatalember egész komolyan tiltakozott. „Óh kérem ! Nem kívánok én olyan nagyot /“ Azok közül a szép urhölgyek közül ma már csak egy úrasszony maradt köztiszteletünk tárgyaként közöttünk, aki kedves, szép jövőnek eléje néző gyermekeiben és a jótékonyságban találta fel azt a boldogságot, amit a sors, férje elvesztésével elvett tőle ; s akinek úgy hódolnak most lelki nemességéért, mint hajdan szépségéért és kedvességéért. Ezek azonban csak az úrnők valának, a férjek büszkeségei. A leányok között első sorban meg kell említenem a szép és nagyművelt- ségti Fiáth baronesseket. A1 kenek hol egyikét, 8. Rákóczi lobogója. Meloráma. írták: Szepessy L., Kántor S. Élőadták: Hencz E., Simon M. 9. Kurucdalok. Zongorázta: Gróf Zichy Margit és Miléna növendékek. 10. Rákóczi induló. Zongorán előadták: Dezső Aliz és Tendy Emma növendékek. * Rákóczi ünnepségek voltak az elemi izrael, polgári, és az állami iskolákban is. Kereskedőink a tekintetben is kitettek magukért, hogy kirakataikat nemzeti színekkel és Rákóczi képekkel díszítették. Városunk tehát nemes méltósággal és diszszel ünnepelte meg a nagy napot, s hogy mégis az örömbe üröm is vegyült, annak oka, hogy sajnálattal nélkülöztük az ünnepélyben magyar királyi honvédeinket, kiknek nem engedtetett meg hivatalosan ünnepelni. Igazságtalan terhek. Az állami élet fejlődése, s ezzel együtt járó helyi fejlődés, mindinkább fokozottabb mérvben veszi igénybe az állampolgárok anyagi áldozatait. Különösen áll ez a rendezett tanácsú városokra, mert egyrészről az állami feladatok jórészét átruházott hatáskörben végzik, másrészről sok olyan intézményt kénytelenek fentartani, melyek nemcsak szorosan a város polgáréi, de a város messze környéke, — más községek javára, hasznára válik. Á fejlődés pedig feltartóztatlanul megy tovább. Újabb állami, társadalmi, helyi feladatok kerülnek felszínre; a haladó élet újabb igényeket támaszt; bebizonyithatólag a fejlődés a városok nagyobbodása felé vezet — minek folyománya lesz, — hogy a városok, különösen a kedvezőtlenebb helyi és gazdasági fekvésüek, — idő folyamán, feladatuk teljesítésében, mind- kább több és több anyagi gonddal küzdenek, s a pótadót mindinkább igénybe veszik. Más jövödelmi forrás nem áll rendelkezésre. A községi ingatlanok jövedelme mindenütt igen kis részét teszik a bevételeknek. Az iparvállalatoknak városi kezelésbe vétele nehézkes, s nem vált be sehol sem, s a helyes irányzat mellett csak vállalatot tarthat fenn a város, melyből a polgároknak hasznuk van, annélkíil, hogy a város, mint vállalathozó, jö- vödeiemre tehetne szert. Nem marad tehát más hátra, mint a városoknak állami feladatok teljesítéséért magától az államtól kérni megfelelő állami ellenszolgáltatást. Az állami adók kezelése, a közbiztonsági szolgálat, mind olyan állami feladat, mely a városokat sújtja, — ellenérték nélkül. hol másikát lehetett naponta látni, amint kedves anyjukat, az öreg kegyelmes asszonyt támogatták, midőn az, lábbaja dacára, botra támaszkodva sétátt az angolkisasszonyok templomába, ájtatosságát végezni. Aztán a szép és kedves Wurda Műit, később Szabó Imrénét. Mindenki tiszteletének tárgyát képezi még ma is. A klasszikus szépségű Böhm Claudénet. Az akkori székesegyházi karnagy büszke leányát, később Tamássy Józsefnek nejét, akinek vejére, Rapaich Rudolf miniszteri hivatalnokra, egy szép, kedves fiúra, az úgynevezett darabont korszakban, erővel reá akarták fogni, hogy fő- ispánságban utazik Veszprémben. Az öreg Böhm volt a veszprémi takarék- pénztár igazgatója, s úgy emlékszem, — egyik alapitója. Igen gazdag ember lett. Sokan csu- dálkoztak rajta, hogy miként gyarapodhatott meg ennyire, abban a szerény állásban, amelyet elfoglalt ? Akkor mondotta Cholnoky László az a megjegyzést, hogy „ezen nincs semmi csudálni való, hiszen az öreg Böhm nem költ semmire, csak tubákra, — azt meg úgy lopja a Wurdától! “ De hát, ha én valamennyi szép asszonyról és leányról akarnék írni, akik akkor Veszprém ékességei voltak, akkor az én tárca-csevegésem Ítéletnapig sem érne véget, amire pedig a nyájas olvasóközönség, bizonyára már eddig is ráunt. " Bocsánatot kérek tehát az akkori hölgyvilág még élő tagjaitól, ha avatatlan toliammal,
