Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-01-12 / 3. szám
V. évfolyam. Veszprém, 1902. Január 12. 3-ik szám. Előfizetési ár: Egész évre . 12 K. (6.—) Fél évre . . 6 „ (3.—) Negyed évre . 3 „ (1.50) Egyes szám ára 24 fillér. VESZPRÉMI FÜGGETLEN ÚJSÁG. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág utcza 103. szám, fogad el. Felelős szerkesztő : VÁRKONVI DEZSŐ. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket csak ismert kézből fogadunk el. Miért nem imák a budapesti lapok? Veszprém, 1902. január 11. E czimen a „Székesfehérvár és Vidéke“ nyílt levelet intézett Rákosi Jenőhöz és Vészi Józsefhez, a melyben nyíltan felveti a kérdést, hogy mig kisebb vidéki pénzintézetek bukásáról egész oldalakat Írnak a budapesti lapok, miért nem imák egy szót sem a budapesti Iparbank sok milliós válságáról ? Teljesen méltányoljuk a kérdést, s mert Rákosi Jenőék a „Nyílt levél “-re még csak nem is válaszoltak, egyetértünk t. laptársunkkal abban, hogy a dolgot a vidéki sajtónak kell kézbevennie. Mivel pedig laptársunk egyik munkatársát küldte ki az ügy tanulmányozására, imhol közöljük annak lapjához intézett jelentését egész terjedelmében. A „Székesfehérvár és Vidéke“ értesülése a következő: Arról a nagy pénzügyi botrányról, a melyet lapunk legutóbbi számában, egy Vészi József és Rákosi Jenőhöz intézett nyílt levél formájában szóvá tettünk, a budapesti sajtó most sem tartja időszerűnek szólani. Nehogy az láttassák, mintha erre a megátalkodott hallgatásra, magán érdekükön kívül egyébb jogczimük is volna, de főleg, hogy a magyar sajtó kötelességéért helyt álljunk: magunkra vállaltuk a fővárosi sajtó feladatát. Kiküldött tudósítónkkal utánna járattunk ennek az egész országot közelről érintő és sok millióra menő pénzügyi botránynak s lapunkban ismertetni fogjuk azt. Hogy egyetlen vidéki lap akcziójának ilyen országos ügyben nem lehet meg a kellő sikere, azt mi igen jól tudjuk s természetesnek fogja találni mindenki, a ki ismeri a vidéki sajtó működési körét s helyhez kötöttségét. Ámde mi nem csak ezzel, hanem az egyetemes vidéki sajtó ideális gondolkodásával is tisztában vagyunk. Sok minden rossz tulajdonságot foghatnak reá, még többet fognak is a vidéki sajtóra, de azt senki nem mondhatja, hogy nem érdektelenül, hogy nem ideális szempontból teljesítené nehéz és háládatlan kötelességét. A vidéki sajtó munkásai, a néptanítókkal együtt, igazán zsákhordó napszámosai a nemzetnek. Rangunk miatt kollégák, nincs okunk, panaszkodni: velük jó társaságban vagyunk. Jó czim ez annak, a kinek úgyis alig van más jövedelme az újságírásból, mint a mit lelkiismerete nyújt neki. A kinek nem lépcső az újságírás, hanem egy talpalatnyi szikla, a melyen megállhat, hogy kötelességét teljesíthesse. Ezekhez a kollegákhoz, a vidéki sajtóhoz fordulunk. A mi szavunk gyönge ahhoz, hogy megküzdjön azzal az érdek szövetséggel, a mely a főváros kiadóhivatalaiban együtt ül. Hanem a vidéki sajtó összességének, vagy egy tekintélyes részének is, olyan erős a szava, a mely meg tud küzdeni a megfizetettséggel. Tegyük szóvá mi, a vidéki sajtó ezt a sok milliós botrányt. Úgyis a vidéki pénzintézetek és magánosok pénze siratja a „Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank“ tönkre jutását. A vidéki sajtó ezúttal fogja megmutatni, hogy noha Magyarországon — elég egészségtelenül — a fővárosi sajtó úgyszólván absorbeálja a vidéki zsurnalisztikát: ennek ethikai alapja révén, a szűkös viszonyok közt is olyan nagy az ereje, a mely megtud küzdeni a becstelenséggel. Száraz tény a következő. A Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank-nak részvényeit A „Veszprémi Ellenőr“ tárczája. A magyar gyűlölő. Irta : P—y I—n. Sokszor tapasztalhatjuk az életben, hogy egyes emberekre kikiáltanak valamit, a mivel a többieket, vagy ezeknek nagy részét elriasztják ják attól. Ezek az elriasztottak tulajdonképpen nem is tudják, hogy az igy kipéczézett embertársuk mit vétett, de hát haladnak az árral. Azt meg teljesen lehetetlen megtudni, hogy ki eresztette ki azt a szót, a mely csakhamar lavinává növekedve, elnyeléssel fenyegeti azt az embert, a ki mindezekről mit sem tud, s bámulva látja, hogy vagy félnek tőle, vagy irigyelik, vagy haragudnak rá, de hogy miért, arról fogalma sincs. De sőt azt sem tudja meg, hogy ki haragszik rá, mert a kivel beszél, az siet kinyilatkoztatni, hogy neki semmi kifogása nincs a tisztelt polgártárs ellen, de aztán siet is haza, nehogy nagy barátkozást süssenek ki köztük. Különösen jaj volt ez abban az időben, midőn a nagy szabadságharcz alig egy évtizeddel múlt el. P. városába ez időbe került valahonnan a Szepességről Ottermayer Rudolf. Vett magának egy hatalmas belsőséget, a melynek kertje a túlsó utczákig nyúlt, mig a többi belsőségek kertjei az ő kertjének közepénél találkoztak. Az ódon házat kijavíttatta, s ott csendesen de kényelemben élt szép, viruló leánykájával Eliz- zel, a ki ez időben 16 éves volt. Szép, szőke leányka volt, karcsú ideges termettel, sötét szemei csillogva néztek a vele beszélőre, kis ajkain többnyire kedves mosolygással. Hogy ne is tűnt volna fel e szép leányka? Már az első évben kimentek a jogász-majálisra, a hol Ottermayer nem győzött csodálkozni, hogy mit mutogatja be magát ez a sok diák és boszan- kodott, hogy kis Elizkéje alig volt mellette, mert folyton játék és tánczba sodorták. Végre is feltűnő bosszúsággal vitte haza Elizt, az öreg nagynénivel együtt. Ezután nem sokára hire ment, hogy az öreg Ottermayer a magyarok ellen harczolt és mindent szeret, csak azt nem, a mi magyar. Pedig hát elég jómódú volt az öreg, hogy ha annyira nem szerette a magyarokat, hogy némethonba telepedjék meg, de hát ezt nem találták elég mentségnek, vagy azt sem, hogy az öreg alig akart másként, mint magyarul beszélni, bár bizonyos volt ám, hogy az árva magyar nyelvet alaposan kiforgatta. Eliz pedig úgy beszélt magyarul, mint senki e világon. Legalább nagyon sok jogász találta úgy. Egy alkalommal egy Peterdi Kálmán nevű jogász, jó módú szülők gyermeke, nem bírta elviselni azt a bizonytalanságot, hogy váljon Eliz alkalmi udvarlásait szívesen veszi-e, feketébe öltözve megjelent Ottermayer lakásán és ünnepélyesen megkérte Elizke kezét. — Hát aztán micsoda állása van öcsém uramnak, — kérdezte az öreg az ő kizavart magyar beszédével. — Jogász. — Diák? — Az. Az öreg nagy szemeket meresztett. — Tehát még olyan semmi, a miből minden lehet. — Úgy mondják! — felelt a fiatal ember. Az öreg végignézett a szép, erőteljes ifjú emberen. Elismert szolid kivitelben s legolcsóbb áron B UTÓ R 9 . . > ' csakVEISZ LIPOT bútor-raktárában kapható, Veszprém, főtér.
