Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-04-27 / 17. szám
2. oldal. tanúsítanak azon intézet iránt, mely egykor anyai szeretettel ölelte keblére őket. Bizony, bizony, nem elég folyton türelmet, elfogultságot, felvilágosodottságot emlegetni, hanem jobb azt inkább gyakorlatban érvényesíteni, mint csupán elméletben hódolni neki. Takarékpénztáraink reformja. Irta Hor&nezky Lajos orsz. képviselő. (Folyt, és vége.) • ni. Hogy azonban a betevő közönségben az igy megvalósítandó reform életbeléptetése által gyökeret ne verjen az a köny- nyebb felfogás, hogy betétje a biztosítéki alap megalkotása folytán semmiféle veszélynek nem lévén kitéve, betéti elhelyezésénél közömbösnek tartsa a szolidabb és reálisabb alapokon nyugvó pénzintézetek megválasztását, nehogy ez utóbbiak kárát lássák ezen intézkedésnek, kimondandónak vélném azt, hogy esetleges veszteségek alkalmából a biztositó alapból visszatérített betétekből egy csekély százalék, (3—5 százalék), a biztosító alap javára levonatik illetve visszatartatik. Főbb vonásokban igy képzelném a reform legfőbb feladatát megoldani, midőn a biztositóalap megteremtésével kapcsolatosan az ellenőrzés kérdését is megoldva látnám. A reformnak ily szellemben való keresztülvitele hazai pénzintézeteink anyagi ügykezelését, szabad üzleti tevékenységét semmiben sem érintené, sőt azok között az eddig nem létezett összetartásnak azt a módját teremtené meg, mely alkalmas volna a bűnös manipuláló, vagy szakértelem nélkül vezetett pénzintézetek káros üzelmeinek állandó ellensúlyozására. Előnye i volna továbbá e reforrftnak az is, hogy annak keresztülvitelével az állami beavatkozás kérdése (mely különben is a szerencsétlen megoldás volna), elesik, továbbá hogy annak megvalósítása csekély, számba nem vehető áldozattal járna pénzintézeteink részéről. Mert ama nagy előny nyel szemben, melylyel hazai intézeteink birnak más országok takarékpénztárai fölött s mely előnyöket a megoldandó reform továbbra sem korlátozná, igen csekélynek mondható a reform keresztülvitelével pénzintézeteink részéről hozandó emez áldozat akkor, midőn az államnak feltétlen joga volna azoknak működését a szorosabb értelemben vett takarékpénztári intézmény elveinek megfelelő szűk korlátok közé szorítania s üzleti tevékenységüket alaposan megnyirbálni. De különben is merem állítani azt, hogy az áldozat, melyet a tervbe vett biztositó-alap megteremtésével hazai pénzintézeteink hoznának, egészen minimális, mert hiszen a biztositó-alapba befizetett hozzájárulási összeg csakis abban az esetben veszne el reájuk nézve, ha az esetlegesen bekövetkezhető katasztrófák folytán az alap kimerittetnék, ami azonban majdnem a lehetetlenséggel határos amaz ellenőrzési rendszerrel szemben, mely a kölcsönös biztositó-alap létrejöttével intézeteink között állandóvá fejlődnék. Minden félreértés kikerülése végett szükségesnek tartom azonban megjegyezni azt, hogy a biztositó-alap egyedül és kizárólag az elveszett betétek megtérítésére szolgálna, abból az elveszett betétek ösz- szege csakis akkor térítendő meg, ha a szerencsétlenül járt pénzintézet vagyona a betéti összegre nézve fedezetet nem VESZPRÉMI ELLENŐR 1902. április 27. nyújtana; egyúttal kimondanám azt is hogy a takarékbetéteknek más egyéb hitelezőkkel szemben elsőbbség biztosittassék mely kívánsággal különben már találkoztunk Nagy Ferencz államtitkár urnák a takarékpénztári reformkérdésben tett nyilatkozatai között. Természetes, hogy a reform keresztülvitele alkalmából még számos oly más egyéb mellékkérdés lesz megoldandó, melyekre ezúttal — tekintettel főleg különben is hosszadalmas fejtegetésemre — kitérni nem akarok, mert elégnek tartok tam ez idő szerint a főbb elveket megjelölni, melyek a reform keresztülvitelére irányadóul szolgálnának. Szükségesnek tartom azonban még egy, a reformmal kapcsolatos fontosabb momentumra kitérni, midőn a tartalék- alapokra vonatkozólag óhajtanék még nehány megjegyzést tenni. A megvalósítandó reform keretében szükségesnek tartanám kimondani azt is, hogy minden pénzintézet tartalékalap létesítésére köteleztessék, mely alap az évi nyereség egy bizonyos százalékával (legalább 5 százalékával) gyarapitandó lenné Az igy képzett tartalékalapok első sorban állampapírokban, vagy az állam által garantált papírokban, másodsorban pedig záloglevelekben, vagy más egyéb a törvény által meghatározott biztosabb értékekben lennének elhelyezendők és állampénztári őrizetben, vagy pedig közjegyzői, vagy hatósági zár alat tvolnának tartandók s azok minden más hitelezővel szemben első sorban is a takarékbetétek biztosítására szolgálnának. A szervezendő tartalékalapoknak tényleges értékekben való elhelyezését és szigorú zár alatt való kezelését szükségeshíveivel, hogy a császárt Elbából Párisba vezessük s elvigyük neki ama sok ezer hívének listáját, kik partraszállása alkalmával felfognak kelni, hogy köréje csoportosuljanak — el volnának veszve!“ Az öreg tábornok a hosszú sárga kabáttal, a hatalmas bajuszszal és katonai feszességgel megkötött nyakkendővel, parancsoló hangjával nyugodtan mondá: „Elveszve ? Nem hiszem ! ön nagyon ujdonat uj összeesküvő, monsieur d' Aubiral Is „Csak nyolcz napja, hogy visszatértem Londonba.“ „Levéllel az atyjától, régi fegyvertársamtól, aki önt azzal küldte hozzám : „Fiam itt kereskedő volt, csináljál belőle hazafit !* — S hogy ezt megkezdje, azonnal ilyen veszélyes összeesküvésbe bonyolitott, tábornok ! sóhajtott föl az anyámasszonyfia, „aminél fejét és nyakát veszélyezteti az ember !• A tábornok nevetett. — Ostobaság! — Tábornok, ha megtalálják ama hivek lajstromát, kiket Elbába kell vezetnie ? — Nos? — El vagyunk veszve ! — ön mai Francziaországunkat, XVIII. Lajos Francziaországát nem ösmeri, fiatal barátom ! E pillanatban léptek hallatszottak a lépcsőn ; sokan lehettek, tompa moraj, zugás és puskák zörrenésének zaja hallatszott. A fiatal ember elhalványodott. — El vagyunk árulva 1 — hebegte. Úgy is volt. A városka törvényemberei és a katonai karhatalom volt künn, hogy az idegent elfogják. Megtudták, hogy az idegen a császárnak egyik hőse barátja és hogy azért utazik Francziaországban, hogy megmondhassa Napóleonnak Elbában: „Jöjj, egész Francziaor- szág vár!* Lefoglalták a tábornok málháit s levittek az udvarba, ahol a polgármester ki akarta hallgatni. mert a polgármesteri hivatalt éppen ez időben meszelték. Békókat tettek az összeesküvő kezeire és lábaira s a rozoga lépcsőn úgy vezették le mint az áldozati bárányt a vesztőhelyre. A vendéglős és lánykája a lépcső alján állottak, lesve, hogy a polgármestertől az idegen számlájának kiegyenlitését követeljék, ha az összeesküvőt főbe lövik. A tábornok fiatal kisérője mindezt végigszemlélte az első emeletről s elájult. Minden el volt veszve. * Mikor ismét magához tért, ugyanabban a szobában, a pamlagon feküdt s a tábornok jókedvűen az asztal mellett ült és leveleket irt, vörös bort ivott, meg a császárság egy kedvencz dalát dúdolta. — Tábornok ur! kiáltott fel a fiatal ember ámulva, nem hihetvén szemeinek. — Nos, fiacskám ? kérdezé a tábornok felpillantva. — Nem lőtték főbe ? — Amint láthatja nem. — S miért nem ? — Mert abban a pillanatban, amikor a polgármester kihallgatásomhoz akart fogni, gyalogposta azt a hirt hozta, hogy a császár Elbában kikötött. Ismét Francziaország császárja! — Hála Istennek ! Ha azonban ez a gyalogposta huszonnégy órával elkésett volna, tábornok, ha a császárt egy kis nátha visszatartotta volna — ön most hulla lenne! — Korántsem ! — Hát a papírjai ? — Azokat már mind elolvasták, még hu* előtt kihallgatáshoz kerültem. S tudja, mit suttogott fülembe a zsandár,aki elfogott? „Tábornok ur* — mondá — „a legmélyebb tisztelettel viseltetem a császár iránt! “ És a biró ezt súgta: Nem tehetek róla! ha a császár ismét hatalomra kerül, kérem, mondja meg neki, hogy önnek hajaszálát se engedem meggörbíteni. Ha főbe akarnák lőni, a puskákból kiszedem a golyókat, az őrmester rokonom! És a polgármester, mielőtt poziturába vetette volna magát a kihallgatáshoz, halk hangon tudtomra adta: „Ma este nyolcz órakor meg fogom vizsgálui börtöne ajtaját
