Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-04-27 / 17. szám
V. évfolyam. Veszprém, 190a. április vj. 17-ik szám. Előfizetési ár: Égisz évre 12 K. (6 —) Fél évre. . 6 B (3—) jíegyed évre 3 „ (150) VESZPRÉMI Egyes szám ára 24 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények k«iittli*glisi küldendők Kéziratokat nem adunk ■JXL vissza. FÜGGETLEN ÚJSÁG. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág utcza /03. szám. fogad el. Felelős szerkesztő: VÁRKONYI DEZSŐ. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér Bérmentetlen leveleket csak Ismert ksibKl fogadunk el. Gimnáziumunk. Veszprém, 1902. április 27. (Zs. J.) A kultúra iránti érzéknek alig lehet kétségbevonhatatlanabb bizonyítéka annál az áldozatnál, amit kulturális czélokra hozunk. A müveit világ államai vetekednek egymással, hogy minél több és nagyobb áldozatot hozhassanak a kultúra oltárára. S ez igy van a felekezeteknél, városoknál, sőt egyeseknél is. Hazánk akárhány szegény városa mesés áldozatokat hoz kulturális czélokra és százezer forintot meghaladó költséggel épit és rendez be iskolákat és adja át azokat rendeltetésüknek, akár állami, akár felekezeti jellegűek is azok. S ez igy van jól, mert az iskola bármilyen jellegű legyen is, azért mégis alapjában egy czélt szolgál: a haza jövendő polgárait vezeti be a müveit életbe. A kultúra önzetlen és elfogulatlan barátjait méltán fogta el bámulattal vegyes sajnálkozás azok láttára és hallatára, amik legutóbb városunkban a gimnáziumi torna- csarnok ügyének tárgyalása alkalmával előfordultak. Nagy fokú fogalomzavar, A „Veszprémi Ellenőr“ tárczáji Járom útját az életnek. yárom útját as életnek Fásultan, betegen. Sajog sebe a szivemnek, Köny ül a szementen. Eszembe jut gyönyörével A rég letűnt multam, Virágoktól, hogy a réten Szeretni tanultam Eszembe jut, mikor szived Szerelemben égett, S te voltál esengő hived Sámára az élet. Most is csak a múlt ád vigaszt, A múlt, egyebem nincs, Küzdők tovább, hiszen igaz: Hánynak — emléke sines / y. B. szükkebltlség és a huszadik századba nem illő vallási elfogultság azok a tünetek, melyek az ügy tárgyalása alkalmával felmerültek. A fogalomzavar kétségtelen jele az, hogy városunk atyáinak legnagyobb része a gimnázium czéljaira hozott minden áldozatot a „piaristákénak adott ajándéknak tekinti. Mintha bizony nem a város közös kulturális czéljaira volna adva az a bizonyos régi kaszárnya-épület, hanenr talán örök tulajdonul kerülne a „piaristák“ kezébe! Ilyen zavaros fogalmakkal milyen bajos lehet bármely ügyet, főleg ilyen kulturális természetű ügyet ^tárgyalni! A szükeblüség legbiztosabb tünete az, hogy mig más városok, sőt szegény nagyközségek erejüket fölülmúló áldozatokat hoznak a tanügynek, addig Veszprém r. t. város atyái közt heves vita tárgyát képezheti az a kérdés, vájjon egy ötezer forint értékű telket ingyen, vagy féláron engedjenek-e át a gimnázium czéljaira? A szomszéd megyebeli Szegzárd nagyközség akkor épitett és szerelt fel több mint százezer forint költséggel gimnáziumi épületet és adta át az államnak, mikor jövedelmező szőlőterületét a filoxera-vész teljesen tönkretette. A jobbára parasztokból álló képviselőtestület, ezt mind szó nélkül megszavazta és. még nem is hány- torgatták ezt a valóban nemes és erejüket meghaladó áldozatot! Vallási elfogultság érzett ki sokaknak beszédéből és csak az hiányzott, hogy nyíltan ki nem mondották, hogy nem hajlandók ama bizonyos áldozat megtételére csak azért, mert a piaristák egyúttal katholikus papok és igy az intézet jellege is az, mert hiszen az ő vezetésük alatt áll az. Ez, mint emlitettem, nem illik a huszadik századba, amikor lépten-nyomon vallási türelmet hangoztatunk, de sajnos! Csak hangoztatunk, mert a gyakorlatban nem igen érvényesítjük. Szeretném látni azt az embert, aki bármily csekély vádat is fel tudna hozni az ellen, mintha* gimnáziumunkban a paritás elve minden felekezetid nem tartatnék meg egyformán. Ezt azok tudják legjobban, akik mint nem-katholikusok voltak az intézet növendékei. De sajnos! Közülük sokan elfeledik a multat és felekezeti szükkeblüséget Összeesküvés XVIII. Lajos franczia király alatt. — Történeti elbeszélés. — XVIII. Lajos ma ismét Francziáország királya volt. Igazán és szőszerint ma; tán csak tegnap óta, tán csak holnapig, Ki mondhatta volna meg ? Francziaország a dupla tokáju, pot- rohos és nemez-czipőt viselő köszvényes Bourbon alatt olyan volt, mint a barometer-házikó két időjelző bábjával; az egyik időjelzőt — a körülményekhez képest — a »nagy Napóleonnak vagy a korzikai kalandorának, a másikat — ugyancsak a körülményekhez képest — »XVIII. Lajos*-nak vágy a »kövér renyhédnek nevezték. Ma Austerlitz napja ragyogott — ekkor a nagy Napóleon állott pompás dicsfényben az időjelző-házikó előtt és a „kövér renyhe* meghúzódott benn a házikóban, egészen hátul és nem mert moczczani se ; másnap waterloi eső zuhant az égbőf és XVIII. Lajos kövéren, egész szélességében állott künn, mig a „korzikai kalandor“ benn a házikóban durczáskodott. A világ pedig szakadatlanul figyelemmel kisérte a két időjelző-bábot, ez volt foglalkozása, hacsak véletlenül nem játszott összeesküvést. Mert az akkori időben kedves szórakozása volt ifjúnak, öregnek az összeesküvés. Mondhatni kártyajátéka volt az életnek; amolyan szórakozás, mint minden más, csak a tétje volt néha meglehetősen magas — az életet koczkáztatták. Kinek-kinek megvolt a maga kis Összeskü- vése. A polgármesterné royalista érzelmű volt s titkos levelezést folytatott a délvidékkel, a kereskedő napoleonista volt s ha este betért a vendéglőbe, jóbarátjának, a vendéglősnek fügét mutatott, ami annyit jelentett, hogy »Éljen a császár!* (Napoleon.) Yonne megyének egy kis városkájában éppen úgy csináltak politikát, mint egész Francziaországban. De csak szép csendesen. Magányos, elrejtett, a világtól elhagyatott kis városka volt, békés polgárokkal és rossz világítással. Politizáltak itt, de kedélyesen, csak újságolvasás közben. Ha az újság hirül adta, hogy a nagy császár lépett ki az időjelző-házikóból, katoiiai hangulat szállta meg őket, s ha jelentette, hogy XVIII. Lajos Párisban van, igen loyálisak voltak. Ma tehát, mint emlitettük, a tuillerákban időzött XVIII. Lajos, a méltóság, unalom és nemez-czipők konglomerátuma és egész Lermins (igy hivták a városkát) royalista volt. »Ha reánk ismernének !* mondá egy fiatal ember öreg úrhoz a »Szélkakas*-hoz czimzett szálloda egyik csinosan berendezett szobájában. »Ha megtudnák, tábornok, hogy nem vagyunk mérnökök, hanem légyottunk van itt a császár
