Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1883 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1883-06-17 / 24. szám

Í1 t Előfizetési ára: Egész évre 14 frt. Fél évre 7 fit. Negyed évre 3 frt 50 kr. Egy hóra 1 frt 20 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kér. kalap-uteza 16. szám. A „Budapesti Hírlap“ nem pártlap. Pártja — olvasóinak kiterjedt köre. Szolgálatokat nem kiván se kormánynak, se jobb, se balpártnak tenni, csupán a közönségnek és, a mi ugyanaz, az országnak. Mibö'l állanak ezek a szolgálatok? Első sorban abból, hogy mindenről a mi az országon belül vagy kívül akár politikai, akár társadalmi, akár művészi, akár tudományos téren fölmerül: híven, pontosan, gyorsan, röviden, de mégis kimerítően és részrehajlás nélkül értesítse közönségét. E tekintetben egy hazai lap sem múlja felül a „BUDAPESTI H1RLAP“-ot. Vannak a nagyobb és drágább lapok, melyek terjedelmesebben tudósítanak, de nincs, mely pontosabban és pártatlanabbnl adná értesítéseit. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ olvasó közönségén és Íróin kívül nincsen senkinek e kerek földön lekötelezve, se osztálynak, se pártnak, se kormánynak, se nyil­vános vagy magán társaságoknak: a „BUDAPESTI HÍRLAP“ a legfüggetlenebb lap Magyarország fővárosában, a hol az egyik lap a pénzvilágnak, a másik egy-egy hatalmas vasútnak s más ily vállalatoknak, a harmadik a kormánynak, a negyedik a zsidóknak, az ötödik egy-egy felekezetnek, a hatodik a szabadkőműveseknek, a hetedik nyolczadik egy-egy pártnak a jármát viseli. A „BUDAPESTI HlRLAP“-nak C3ak egy hatalmasság parancsol, az diktálja vezérczikkeit, az szabja meg magatartását, s e hatalmasság: á nagy közönség és az ország azonos érdeke. Ennek tesz szolgálatot, a ki a „BUDAPESTI HIRLAP“-ot pártolja. Nekünk nincs kitől féljünk, nincs kitől reméljünk, kivéve olvasó közönségünket, a mely ítél szavaink és cselekedeteink felett. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ rendes tartalma a következő : VII. Közgazdaság. I. Politikai és társadalmi vezércikkek. II. Tudományos, ismeretterjesztő ás mulattató tárcák, mindennap rendesen kettő. III. Az apró politikai hírek, a fővárosi ügyek, az egyesületek, a művészetek rovata. IV. A fontosabb események bővebb leírása külön cikkekben. V. Távirati tudósítások VI. Napi események rovata. Ezenkívül a mellékleten rendesen egy-egy vezércikk a társadalom valamely osz­tályának érdekeiről, országgyűlési tudósítások, tárcza, törvényszék, vidéki hírrovat, önálló ismeretterjesztő, szórakoztató cikkek, tudósítások a divatról, hasznos tudni­valókról és állandóan egy-egy regény. P I 1 5EfiTE51ESH5rES1£SiE5clSH£rESH5B5i5HSHSSSBSSffH5H5ZSrHS,E5E?2 5HSZ57S25HSHSH15TESE 5ESH! EZEEfES? í 5E5B5B5H5B5TBSE5,E5I!5E5B5H5rB£rB5r2525el525,2S25E5r25BEn25E5iE5i!5B5252n5E5M25 {ff «iE udapesti H irla p“ rendes Írói : S Csukásai József szerkesztő, b. Haas Ivor, gr. Teleki Sándor ezredes, Bákosi Jenő, Balogh Pál, Benedek Elek, Herényi László, Kacziány ni Lléza, Bákosi Viktor, Szokolay Kornél, dr. Volf Vilmos. jn v^2sasasHS2S25asasasasasasA5asA52SHSzsasHS2sasasasASA5asEsasasasüiias2iasasasasasESEsa5asasaäas Hsasa52SHsaszs2sa5a5asasHS3sasasasE5a52S2SiS!5HsasHSBsasasHSHS2SES2sa5asHsasa^/ Rendkívüli alkalmakkor lapunk rendes terjedelme, a mely 12 oldalnyi, hol egy fél, hol egy egész ívvel kibővül. Nagyobb ünnepekre ünnepi számokat adunk ki a feldolgozott hír­lapi napi anyag mellett becses és érdekes tartalommal. Kiváló események sziuhelyére külön tudósítókat küldünk, akik ügyességök és megbízhatóságuk által egyaránt lekötelezik a közönséget és a szerkesztőséget. Bécsben, Berlinben, Párizsban, Londonban rendes tudósítóink vannak, a kik közvetlen benyomásaik alapján adnak hirt arról, a mi e világvárosok lakóit foglalkoztatja. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ a legolcsóbb politikai, szépirodaim', társadalmi és gazdasági napilap. , ELŐFIZETÉSI Félévre 7 frt. — Évnegyedre 3 írt 50 krajcár. — Egy hóra 1 frt 20 krajcár. I I 1 1 I m Az előfizetés legegyszerűbben postautalványnyal teljesíthető e címen: »BUDAPESTI HIBLAP(Í Budapest; kalap-uteza lö-ik izám alatt* Tisztelettel ajánljuk a „BUDAPESTI HIRL AP“-ot, első és rendithellen hirdetőjét a magyar nemzeti állam érdekeinek, a t. magyar közönség lekötelező figyelmébe. Csukássi József, Rákosi Jenő, 115 3—1 a .Budapesti Hírlap“ kiadó-tulajdonosai. ZvEiAtatvárL^számolszical szívesen szolgál a iciad.óni'vatal. Kiadó lakás. A Kadelburger-fóle házban 2 szoba, konyha, élelemtár, fakamra, padlás és pinczéből álló földszinti lakás ÜT minden érában kiadandó. ~WE Bővebb felvilágosítást a háztulajdonos- nénál nyerhetni. 108 3-3 97 10 - 3 EGGER díjjal kitüntetett, bepróbált gyógyszerészi különlegességei. Egger Sodapasztillái; ÍÍ2Í£KÍS ' ség, gyomorégés, gyomorhurut, továbbá hugykö és túlságos nyálkaképzödés ellen. Ezen pasztiuák kel­lemes ízűek és nehezen emészthető étkeket könnyen feloldó hatásuk e minőségben utőlérhetlen. Tehát a test erősítésének és táplálásának elősegítésére a legjobbb szer. Egy eredeti doboz ára, használati uta­sítással együtt: 30 kr. Egger mellpasztillái, «.fwä­rut, rekedtség, torokbajok, nyálkásodás ellenében, sőt tüdövésznél is kitiinő hatásúak. Egy eredeti do­boz ára 25 és 30 kr. Kellemesen hűsítő, üdí­tő és egy­úttal nyál­kaoldó szer. Gégebántalmak, a légzöszeirvek kiszára­dása ellen o ,czukörk4k bámulatos eredaiéuyuyel használhatók. Énekesek, tanítók, biráls, ügyvédek s általában mindazok, kik hivatásuknál fogva jsokat és hosszasan beszélni kénytelenek, ne muliaszszálc el ezen kellemes izií, hatásos és olcsó czukork.ák használását. Egy eredeti doboz ára l5i kr. Veszprémben kaphatók: Fereaczy K. és Szente K. urak gyógyszertáraiban « J. [j 1881-ik évben 295.000 palaczk, 1882-ik évben 550.000 palaczk lett elszállítva. Q p <D > <D C0 QJ I— CD E .$2 "S C0 cd co o C7) CG isi CO > 09 CO 00 o 'CO 2_ CD i A muliai ÁGMEN-lorrás hazánk egyik legszénsavdűsabb BAYAVYVYII1 kitűnő szolgálatot tesz főleg az emésztési zavaroknál s a gyo­mornak az idegrendszer bántalmain alapuló bajaiban. Általában a viz mind azon kóroknál kiváló figyelmet érdemel, melyekben a szervi élet támogatása és az idegrendszer működésének föl­fokozása kívánatos. Borral használva már is kiterjedt kedveltségiek örvend. Fris töltésben mindenkor kapható ttrr EDESKUTYL m. kir. udvari szállítónál W Budapesten, Erzsébettéren, Úgyszintén minden gyógyszertárben, fűszerkereskedésben és 63. sz. 12-9. vendéglőben. 22-6 CO­CO CD 55" 2 CD T CD* CO CD < CD i A legkitűnőbb ci^arette-papir LE HOUBLON franczia gyártmány. Utánzások ellen figyelmeztetünk! I Ezen cigarette-papir csak úgy a valódi, | \ ha minden egyes lapon „Le Houblon‘‘( \van sajtolva és minden doboz az itt/ f alább látható védjegygyei van ellátva. . Prop™ du Brei.'et □ 1881-ik évben 295.000 palaczk, 1882-ik évben 550.000 palaczk lett elszállítva, Q CAWLEY & HENRY,süeiEijsFibrikäatOL, PARIS BS»a*Rmtg«£ Árverési hirdetmény. 2884. sz. A veszprémi kir. törvényszék mint tkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Csolnoky Ist­ván végrehajtatónak Horváth Rozália özv. Kappan Jdzsefné végrehajtást szenvedő elleni ügyében 300 frt és jár. iránti követelése behajtása végett, a vesz­prémi kir. tvszék területén Nemes-Pécsely község­ben levő s a nemes-pécselyi 174. számú tjkönyvbeu A+2 sor sz. a. felvett 650 ft megállapított ki­kiáltási áru 1883. évi augusztus 22-ik napján d. e. 9 órakor Nemes-Pécselyeu a községházánál meg­tartandó nyilvános árverésen a kikiáltási áron alul is a legtöbbet ígérőnek eladatni fog. A venni szándékozók kötelesek a kikiáltási ár egy tizedrészének megfelelő összeget bánatpénzül a kiküldött kezeihez letenni. Veszprémi kir. törvszék mint tkönyvi hatóság 1883. május 1-én tartott üléséből. Éveli, 117 1 — 1 H. kir. törvszéki jegyző Veszprémben, 1883 Nyomatott s laptulajdonos ÉLrausz Armin könyvnyomdájában. ÉÉ _WM .

Next

/
Thumbnails
Contents