Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1882-12-31 / 54. szám
Till, évfolyam. 1£S2 54-fk szám. Veizprém, «lecz. 31. Megjelen e lap a „HIVATALOS ÉRTESÍTÖ‘‘-vel együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben kü’ lBnlap adatik ki. — Előfizetési ir mindkét lapra : negyedévre 1 frt 50 kr.; félévre 3 frt; egész évre ß frt. Egyes példányok ára 15 kr. — Hirdetések dija: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; nyiittérben 20 kr.; minden beigtatásért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő. Kiadóhivatal: Krausz A. könyvkereskedése Veszprémben. Ide küldendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet s reclamátió. VESZPRÉM közgazdasági*, társadalmi*, helyi* s általános érdekli MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Magánvitáknak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságok iránt bizonyíték szereztetett be. — Eérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el. Szerkesztőségi iroda: Vár 1. sz. a. — Ide czimzendö a lap szellemi részét illető minden közlemény. Előfizetési felhívás! A „Veszprém“ i beálló új évvel létezésének és működésénak kilenczetíik évfolyamába lép. Ezen kilencz évfolyi ,mból most fogom én a hetediket szerkeszt ői. A nagyérdemű közöiség elöi;t áll tehát oly szerkesztői múltam, amelyből megiíél- heti lapomnak árny- és fényoldalát. Mindig tisztában voltam feladatommal és daczára óriási hivatalos elfoglaltságomnak soha meg nem feledkeztem arról, amivel mind megyénk jól felfogott érdekeinek, mind városunk reputátiójának tartozom. Le s fel hullámzottak személyem körül a múlt évek eseményei és szilárd meggyőződéssé érlelték bennem azon tudatot, hogy annak, aki a közügyét önzetlenül és odaadólag akarja szolgálni, nem szabad hol mi apró gyarlóság-szülte tekintetekre figyelemmel lenni. E tapasztalattal, e meggyőződéssel állok ma a nagyérdemű közönség elé, hogy szives rokonszenvét és pártolását a jövőre is kikérjem. Nehéz megpróbáltatások várnak a magyarra. Künn világháború készül, mely hivatva van Európa térképét megváltoztatni. E háborúban nekünk magyaroknak oroszlánrészünk lesz, hisz máris hazánk határait nyaldossák a hadi készülődések hullámai. Benn nemzetiségi, vallási, faji meghasonlások dúlnak; ezek mellett a pauperismus egyre terjed és fogékony lesz társadalomfelforgató eszmék befogadására és megvalósítására. Az állam, a kormány, a parlament sokkal inkább el lesz foglalva a világeseményekkel, mint hogy a felmerülő bajok orvoslásával foglalkozhatnék. Magunkra maradunk és magunknak kell magunk helyzetéről gondoskodni, magunknak kell anyagi, szellemi és erkölcsi javulásunkat munkálni, munkálni férfiakhoz illő kitartással és szorgalommal, hogy az események készületlenül ne találjanak. Ily komoly és aggasztó viszonyok közt ki sülyedhetne közölünk annyira, hogy a meghasonlás Uszkét, a különben is ezer sebből vérző lakosság közé dobná? A „Veszprém“ tárczája. Újévi merengés. i. Midőn ütött a bús éjféli óra, Letűnt az ó, feltűnt az uj idő. Az uj év, mely legyen gazdag, dicső, Mi a múltban rósz volt, fordítsa jóra. Legyünk, ha jé, ha rósz, mindenre készen Magunkba bízva várjuk, ami jő, Segélyt Istentől vár, s nyer a hivő, így indul küzdve bátran és merészen. Vigyázzunk és legyünk mindenkor ébren, Sötét felhők borongnak fent az égen, Ez uj év még válságos is lehet; Az Aetna zúg, a jégvilág tüzakna Kitörhet mindegyik tavaszra vagy ma, Készen találja a hős nemzetet, II. Mit hoz nekünk ez év ? nem tudjuk azt ma; De annyit mégis bízvást mondhatok, Hogy ebben is lesznek jó s rósz napok. Halottra is kong a torony harangja. Keresztet hoz nagy urnák csokra mellé, Makacs kis nőt, ez lesz másik kereszt, Hoz létre jót, magasztost s érdekest, Jsj nincs Arany, ki ezt megénekelné. Lesz hűtlen és hü lány, mint szinte férfi, Lesz ember, aki öl, csal, rút, gálád, Lesz, aki boldogít népet, hazát; — Csak a jók méltók számos óvet érni! Derüljön boldog uj év e hazára, Kalász, borággal zöldeljen határa! Szüos Dániel. Vagy ki volna az, aki ily nemzetellenes merénylőre csak egy perczig is hallgatna? Eli azon leszek, hogy lapom a tisztelt közönséget e nagy és terhes feladatában támogassa az által, hogy helyes és józan elveket hirdessen, azoknak kivitelében a czélszerü eszközökre utaljon, a netán bekövetkezhető veszélyre figyelmeztessen, az egyben-másban elért kedvező sikert közzétegye, hogy hasonlóra másokat is buzdítson. Midőn mindezt e haldokló év végnapjaiban újra ígérni kötelességemnek ismerem, kérem úgy megyénk, mint városunk összes lakosait és főkép a községeket, hogy »Veszprém“ és „Hivatalos Értesítő “-re előfizetni szíveskedjenek. Boldog ünnepeket kívánva tisztelt olvasóimnak vagyok V eszprém, 1882. évi deczember hó 30-án. alázatos szolgájok LÉVAY IMRE, a „Veszprém“ és „Hivatalos Értesítő“ felelős szerkesztője és kiadója. A „Veszprém“ és „Hivatalos Értesítő*-re előfizethetni: Negyedévre ............................1 frt 50 kr. Fé lévre.....................................3 „ — , Eg észévre.................................6 „ — , Veszprém város jövője. Az év utolsó napja elég alkalmas arra, hogy komolyan gondolkozzunk városunk jövője fölött. Ha múltúnkat tekintjük, be kell vallanunk, hogy városunk nem fogta fel, tulajdonképi hivatását sem mint város általában, sem mint a megye fővárosa különösen^ Mint városnak kötelessége lett volna gondoskodni, hogy az idők haladását komolyan figyelembe vegye és a lakosoknak utat, módot nyújtott volna, hogy a megélhetés, sőt a vagyoni jólét tisztességesen eszközölhető lett volna. Jövedelmi forrásokról kellett volna gondoskodni, de a helyett az utóbbi évek szép sora nyomorúságos pártoskodás, kicsinyes, nevetséges huzavonák és szánandó sopánkodások közt telt A great*wiiigelbury*i párbaj. irta: Boz Dickens. Angol eredetiből fordította Bállá Mihály. Great Wingelbury, e kis város, éppen negyvenkét és három negyed mértfőldnyire esik a Hyde-Park sarkától. Van egy hosszú, reudetlen, csendes főutczája, egy nagy, fekete bötüs fehér órája a kicsiny, vörösre festett városházán — egy vásártere — egy fogháza — egy nyilvános terme — egy temploma — egy hídja — egy kápolnája — egy könyvtára — egy korcsmája — egy szivattyús kútja — és egy postahivatala. A hagyomány beszél egy .Little — (Kis.) — Wingelbury “-ről is, mely valami két mértölduyire esett a városkától; és eme hagyománynak, természetesen megvan az igaz alapja. Ugyanis valamikor egy négyszög alakú piszkos papirtömeg volt látható a great wingelburyi postahivatal ablakában, melyen meglátszott, hogy levelet akartak belőle csinálni; czime olvashatlan volt, melyből egy élénk képzelő tehetség némi „Little*-hez hasonlót vélt kibőtüz- getni. Végre elporlasztotta az idő vasíoga, a nélkül, hogy valaki czimzettjeként jelentkezett volna. — A néphit hajlandó e nevet ama kis zugra ruházni, mely egy hosszú, sáros melléüutcza végén fekszik és csupán egy bognár, négy koldus és egy sermérő által vau begyarmatositva; de mi ezt nem fogad juk el, már csak azért sem, mivel a gyarmatosok mind azt állítják, hogy e helynek sona sem is volt neve. A nagy vendéglőt, ott a főutcza közepén, a nagy órájú kis épület átellenében, „Wingelbury Arms“-nak (W. czunerének) nevezik. Kz egyszersmind pista- és adóhivatal; hivatalos helye a „Kékpárt* és a jury üléseinek; gyülhelye a wingelburyi kék pártiak „Gentlemens Whist 01ub‘-jének (igy el úgy, hogy ma ott vagyunk, hogy se pénz, se posztó és még hozzá sok tekintetben kisvárosiasan nevetségesek is vagyunk. Nem volt meddő a közelmúlt fel-fel- rázó eszmékben; de nem álltuk-e a leg- üdvösebb indítványnak is csupa ellenmon- dási viszketegből útját? Lehurrogtunk minden nemes törekvést, volt legyen az a legönzetlenebb, a legtisztább jellemű egyén által téve csak azért, hogy az ne valósuljon. Nem örvendtünk-e titkon, mikor munkabíró, befolyásos, a közügyét odaadólag munkáló férfiak doháltattak meg sárral. Valóban városunknak oly múltja van a közelben, amelyet e város utónemzedéke szégyenpirral fog végiglapozni és jobb szeretné, ha azt Klió nem véste volna fel a történelem lapjaira 1 Ha mát mint város nem voltunk képesek minmagunkat helyesen megismerni, vajon mint megye központja, fővárosa, megtettük-e azt, amit tőlünk a megye joggal megkívánhatott volna? — Épen nem és erre felelnek a tények. A legnyomorultabb községben aránylag több, jobb társasélet van, mint városunkban. Mi örülünk, ha vendéget nem láthatunk ; mig más város kapuit kitárja, minden követ megmozgat, hogy mentül több idegent édesgessen határába, hisz az idegenek zöme forgalmat, életet, pezsgő életet teremt és lendít iparon, kereskedelmen, szóval a tisztességesebb megélhetés tényezőivel ismertet meg bennünket. Mily kínos nyavalygásba kerül itt valami jótékony előadást, estélyt vagy tánczmulatságot összeerőszakolni, hogy az eredmény, a siker a középszerűséget megüsse, azt csak az tudja, aki városi életünk minden fázisát elfogulatlan figyelemmel kíséri. Hanem azért uton-utfélen hallható a széllelbélelt, világvárost negélyző pittyett szájú panasz, hogy fád város, nem nyújt semmi szórakozást, sat. sat. Bizony, bizony szánalmasan szegény város ez a mi szegény Veszprém városunk !!! Talán ideje volna már ezen áléi faágból felocsúdni? Talán ideje volna már belátni, hogy ezen az utón, amelyet most nevezik, megkülömböztetés végett a wingelburyi „Buffok“ „Gentlemeuis Whist Club‘-jétől, mely máshol tanyázik.) Ha szemfényvesztő, viaszbáb mutogató, vagy vándorzenész jön Wingelbury-be, számos falragasz hirdeti, hogy „Mr. ez meg ez, — bizalommal Great Wingelbury város nemes közön sége iránt, mely a művészetek pártolásában már oly sok érdemet szerzett magának, — költségeket nem sajnálva, • bérbe vette a Wingelbury Arms díszes és tágas termeit.* — A ház valóban tágas és nyers tégla s faragott kő utczasora elég csinos látványt nyújt. Ilyen a „Wingelbury Arms* és ilyen volt elbeszélésünk idejében is, néhány perczczel a londoni postakocsi megérkezte előtt. A postakocsi megérkezett és belőle egy nő szállott ki. „Huszonötödik szobát a lady-nek,* kiáltá a fogadósáé. „Tamás!“ — Igenis!* „Levél a tizenkilenczes urnák; az „Oroszlán* szolgája hozta. Válaszra nem várt.* „Levél jött, kérem alásan,* mondá Tamás és létévé a levelet a tizenkilenczedik szám asztalára. „Nekem?* kérdé ez, az ablakból visszafordulva, honnan az imént leirt jelenetet nézé. „Igenis,* — (pinczérek mindig jelekkel éa fél mondatokban beszélnek) — „igenis — szolga* ,Oroszlán*-ból, sir — missis mondja, tizenkilenczes számnak; — Trott Sándor esqu-sir? — Névjegye, gondolom az ajtón, sir.“ „Nevem Trott,* válaszoló 19, a levelet felbontva. „Elmehet, pinczér.“ Ez felhúzza a függönyt és ismét leereszti, — jóra való pinczér mindig talál tenni valót, mielőtt kimegy a szobából, — rendbe szedi a poharakat, porol oly helyen, a hol nincs is por, dörzsöli kezeit, — csöndesen az ajtóig hátrál és távozik. taposunk, nem jutunk el sem a tisztességes existentia, sem az irigylendő jó hírnév és becsületesség révpartjához? Talán ideje volna már belátni, hogy még nincs nekünk annyi tevékeny, munkás, önzetlen polgárunk, hogy egymás után odadobhassuk őket a kaján meggyaláztatásnak, mint tettük eddig? Még néhány óra és megkondul az éjfél, mely a folyó évet a múltnak, a jövőt a jelennek átadja! A múlton már nem változtatunk, az sem hibáival, sem erényeivel nem lesz többé más, mint ami valóban; de a jövő, az még a mienk, az még hatalmunkban van, tőlünk függ, hogy hasznunkra váljék, de az is rajtunk áll, hogy annak kárát valljuk. Fel tehát, ne csüggedjünk! A jövő a mienk, de azt csak munkával, ernyedetlen kitartással, férfias küzdelemmel, józan Ítélettel lehet olyanná tennünk, hogy az boldogítson, boldogság nélkül pedig szá- nandóbb az élet a pokolnál. De azzal is legyünk tisztában, hogy munka nélkül mit- sem fogunk elérni, helyettünk senki sem fog munkálkodni. Mondjunk le arról, a nevetséges rósz szokásunkról, hogy mindig másoktól várjuk helyzetünk javulását. Aki sokat remél, sokat csalódik. Magunk tegyünk, magunk munkálkodjunk és kigyük meg, hogy munkánknak magunk is fogjuk gyümölcsét szedni. Boldog új évet kívánunk! Mi tyság a nagy világban? QA háborús hírek a „Nord. Ztg“ megnyugtató kijelentésére, hogy az orosz-, német és osztrák-magyar államok kormányai között a régi jó békés viszony teljes épségben van meg, egy időre elnémultak. A lapok Giers olaszországi utjával foglalkoznak. A muszka hadi-készülődések mégis izgalomban tartják a berlini befolyásos köröket, kik meg vannak arról győződve, hogy Giers orosz állam- kanczellár csakugyan egy Ausztria-Magyarország ellen irányuló orosz hadműveletre akarta Bismarkot megnyerni, mi azonban neki oly kevéssé sikerült, mint Bécsben a muszka-szövetség kinálgatása. Oroszországban a hangulat igen harczias; a nehéz lovasság könnyű lovas dragonyos ezredekké alakíttatott át. A határmegszállás okául egész naivitással a ragályos raarhabetegségék becsempészésének meggátlását adják indokul. Oroszország hadereje 2.302,000 ember, 428,850 ló és 3772 ágyú. AbA levél tartalma, ha nem is egészen váratlan, de mindenesetre fölötte kellemetlen volt. Trott Sándor letette azt és ismét kezébe vette; aztán fel-alá járt a szabadban, sőt — elég szerencsétlenül, — meg is kisérté valami dalt elfütyölni. De nem ment. Végül egy székre veté magát és hangosan elolvasó a következő levelet: „Kék Oroszlán és gyomor melegítő, Great Wingelbury. Szerdán reggel. Sir. — Mihelyt szándékának nyomára jöttem, elhagytam irodánkat és követtem önt. Ismerem utjának czélját; — nem fogja azt elérni. E helységben nincs barátom, kinek titoktartásában megbízhatnám. De ez nem gátoland bosz- 8zum végrehajtásában. Nem fogom engedni, hogy Brown Emilia ki légyen téve egy gaz ficzkó pénz- sovár tolakodásának, kit Ő gyűlöl és mindenki megvet; még kevésbbé fogom egy hitvány esernyőcsináló aljas szándékait gyárán eltűrni. Sir. A great wingelburyi templomtól egy gyalogút vezet a réteken keresztül, egy St if fun’s Acre nevű, magánytérhez. (Mr. Trott elborzadt.) Holnap reggel, húsz perczczel hat óra előtt ott várni fogok önre. Ha pedig hiába vártam, lesz szerencsém, önt egy kutyakorbácscsal felkeresni. Horace Hunter. P. S. A főutczán egy puskacsináló lakik. Ha besötétedett, akkor már nem lehet nála puskaport kapni. — Hinni akarom, hogy megértett. PP. S. Helyesen teendi, ha találkozásunk előtt megreggeliz. Csak fölösleges költségbe verné magát.* „Milyen elszánt, hidegvérű egy ficzkó! Tudtam előre, hogy ez lesz a vége!“ — tőrt ki a megrémült Trott. „Jól mondtam az öregnek, midőn ez expeditióra küldött, hogy ez a Hunter üldözni fog, mint a bolygó zsidó. Elég baj már az
