Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)

1882-11-19 / 48. szám

VIII. évfolyam. I§88. 4§-ik izám. Veszprém* nov. 19. Megjelen e lap a „HIVATALOS ÉBTESÍTŐ"-vel együtt minden vasárnap reg­gel. Rendkívüli esetekben Jtü- lönlap adatik ki. — Előflietési Ír mindkét lapra : negyedévre 1 írt 5ü kr. ; félévre 3 frt; egész, évre R frt. Egyes példá­nyok ára 15 kr. — Hirdetések dija: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; nyilttérben 20 kr. ; min­den beigtatásért. külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő. Kiadóhivatal: Krausz A. könyvkereskedése Veszprém­ben. Ide küldendő minden elő­fizetés, hirdetés, melléklet s reelamátió. VESZPRÉM ír közgazdasági*, társadalmi*, helyi* s általános érdekii MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Magánvitáknak s szemé­lyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. —. Névtelen közlemények csak akkor vé­tethetnek figyelembe, ha való­diságuk iránt bizonyíték sze­rettetett be. — Bérinentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el. Szerkesztőségi iroda: Vár i. sz. a. — Ide czimzendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. A pálinka és a korcsma-uzsora. Ha egy csata után a csatatéren szét­néz az ember, borzasztó kép táru'. elé. Itt egy szegény katona vére összefolyik htí lovának a vérével; amott ember —, itt állathörgés. Ott egy elszakított kéz, tovább egy kar, fej, 'vagy láb, itt egy rakás halott. Amott dirib-darab, tört-zúzott tár­gyak Ö88ze-vissza, amint a csata iszonyú véletlene és dühe hányta-vetette. Elpusztí­tott falvak, feldúlt városok, füstölgő romok egészítik ki a halál e képének idegrázó vonásait. Borzasztó, iszonyú kép! És mégis el tudjuk viselni, mert hisz annak a háború­nak a szelleme valami olyanféle, amit nem tudunk felfogni, ami az emberiség fölött lebeg, lebeg irgalom- és könyörtelenül. Belenyugszunk! Még borzasztóbb, még iszonyúbb ké­pet tár elénk az a csatatér, amelyen a pálinka-ivá8 öllöklő angyala suhogtatja népünk fölött a halálos gyilkot, amelylyel nem egy pár ezer embert, hanem egy egész nemzedéket sorvaszt el, öl el, nem egyszerre, hanem lassan, cseppenkint véve el tőle a vért, hogy utóvégre árnyékká zsugorodik és lézeng inkább, mint él. A pálinka-ivás erkölcs- és egészség­rontó hatásáról mi már nem egyszer, sem nem kétszer, hanem számtalanszor szóltunk lapunkban. Hogy most megint visszatérünk e hálátlan themára, oka abban rejlik, hogy most már a kormány is kezd e tárgygyal nemcsak foglalkozni, hanem annak aggasztó elharapódzása ellen erélyesen síkra is kelni. Nem nagy tudomány kell ahhoz, hogy belássuk, miszeriut a mértéktelen evés és ivás az, ami magyar népünket tönkre teszi annyira, hogy maholuap új nemzedé­ket nem is lesz képes létrehozni, maga pedig elsenyved, mint a tüdővészes, aki tüdejét darabokban hányja ki. A „Veszprém“ tárczája. O SZSZEL. Vadul sivít az őszi szél, Oh mily kihalt a táj! Oh szép tavasz hova tűnél ? . . Múltad nekem be fáj. . . . Kopár mezőn járok-kelek, Széltől űzött haraszt Sorsomra int s könvcseppeket Szemeimből fakaszt ... S könyüim mig lepergenek Vigaszt ad egy tudat Bútól csigázott szivemnek És az meg nem szakad. Szabott sorsunk az már nekünk, Hogy emberek vagyunk : Csalódunk és csak szenvedünk .... . . . Megássuk önsírunk. DEÉRFALVY QYÖZÖ. Csak a Panni néni tudta, vagy Hogyan lettem nővérem férjévé! Kedves emlékek fűznek engem K . . . . i faluhoz, azért esik jól lelkemnek, valahányszor ottani élményeimről egyet-mást ismét előtérbe hozhatok. Bocsássa meg a t. olvasó, hogy épen vén asszony históriájával lépek e kedves lap szel­Nem vagyunk minmagunkhoz követ- kezetlenek, mikor népünket evésben és ivásban mértéktelennek mondjuk akkor, mikor ismét arról panaszkodunk, hogy alig van betevő falat kenyere. Mértéktelen a mi népünk mind az evésben, mind és pedig különösen az ivásbau akkor, mikor csak hozzáférhet. Iszik a magyar akkor, mikor víg, de iszik akkor is, mikor bús. Könnyű tehát a magyart az ivásra bírni, hisz ter­mészete vonzza már és a magyar úgy, de úgy szereti, ha hiják, csalogatják. Czégért látok lógicsányi, Be kén térni pityizányi! Kifejez mindent, kifejezi a magyart árny- és íényoldalával, úgy, amint van és amilyen. A magyarnak csak alkalom kell és lépen ragad. Na, hogy alkalom legyen, arról gon­doskodnak a korcsmárosok, (a kiknek jó­része, különösen a falvakon, rendszeresen űzi a népnek erőszakkal való korcsmáz- tatását és ennek mákvirág-hajtása a korcs­mauzsora pedig gyűjti a nép vagyonát a korcsmáros birtokába. A társadalom eljutott oda, ahol e tárgy fölött többé nem panaszkodni, nem lamentálni, hanem dönteni kell, dönteni úgy, hogy az a gordiusi csomó kettévágásához hasonló legyen. Elős{ör meg kell kevesbíteni a korcs­mák számát. Ha minden harmadik liáz korcsma, akkor bármily üdvös intézkedés, bármily czélszerü törvény alkottatik is a pálinka- ivás ellen, hiábavaló lesz. A magyar ember­nek bő alkalma kínálkozik búját, baját borba, pálinkába fojtani és vele együtt abba fojtja vagyonát is. Másodszor a korcsma-nyitási engedély körül szigorú legyen a{ eljárás; ne adas­sák a{ meg minden lótó-futó idegen embernek. lerai munkásai közé, de tulajdonítsa ezen ballépé­semet azon megdönthetien igazságnak, hogy ,min- den kezdet nehéz* eo ipso én sem hirdethetem nagy garral szép asszonyokróli mondandóimat, mert bizony-bizony ezek még több bajt sózhatnának a nyakamba, mint holmi jámbor Panni nénik. K . . . i falu, melynek tíz éven át általános tiszteletnek örvendő jegyzője valók, eredeti typikus alakjai közé tartozik még tán ma is a vén Panni néni, aki, amint türelmes olvasóim elbeszélésem fonalából értesülnek, nekem határozott ellensé­gemmé szegődött. Az eset, melyet ismertetni szándékozom, a következő : Gyönyörű nyári reggel vala, a nap sugarai vígan sütkéreztek, vakító fényt lövelve mindenfelé, midőn nővéremmel, — ki némileg megrongált egészségének helyreállítása végett kereste fel a falusi üde-levegőt, — első sétámat meglettem. Akaratiaméi is el kellett haladnunk Panni néni roskadozó félben levő palotája előtt, melynek egyik düledezett ablak-deszkájára hajolva, szemlélte annak ősrégi mutatótáblája, a kecses tulajdonosnő a tahi­nak különböző hajlékait és igy Árgus-szemei elől mi sem térhetünk ki. Alig pillantotta meg alak­jainak előre suhanó árnyékát, már is magához in­tett, gyöngysor fogainak helyét a távolról bájtala- núl csillogtatva. Nehogy Panni néni átka folytán a sátán karjai közé kerüljünk, intésének eleget téve, hozzá közeledtünk, hogy alávessük magun­kat ínycsiklandozó kérdezősködési mániájának. Már a távolból repült felénk a bókok egész halmaza, az üdvözlő szavak özöne, melyeknek ér­telmét csakis akkor voltunk képesek megmagya­rázni, midőn Panni néni hosszú lére eresztett okoskodásából végre az lyukadt ki, hogy hát ő Ma nap valami közönséges az, ha egy-egy rovott múltú ember elillan vala­honnan és idegen helyen letelepszik, hogy mindjárt tárt karokkal fogadtatik. Ha vala­hol, bizonynyal a korcsmárosoknál kellene erre tekintettel lenni, akiknek kezükben vau az a csalétek, amelylyel különösen a magyar embert horogra lehet kapni. Harmadszor törültessék el minden korcsma-u^sora, illetőleg mondassák ki, hogy korcsma-tartozást nem ismer a törvény. Igaz, e pont nehéz lesz a kivitelre. De beállott már, hogy szükség törvényt bont. Szükségből nem fog ártani, ha ehhez a mentő eszközhöz is nyúlunk, mint amely csakugyan gyökeres kúra lenne a dupla­kréta ellen. Negyedszer az italok minősége ne hagyassák egészen a korcsmárosok szabad kénye-kedvére és tág lelkiismeretére, hanem polgári biztosok időről időre lepjék meg a korcsmák fogyasztó közönségét és ennek a kezében vizsgálják meg a már kiszolgál­tatott italt. Mi dobbal szoktunk verebet fogni. A vizsgálatok, különösen ahol nagyon gyanúsan mennek a dolgok, majdnem mindig előre tudvák és igy könnyen ki­játszatnak. Nagy városok példájára polgári biztosok, zsebükben a hivatalos felhatal- mazványnyal, szép csendesen észrevétlenül vegyüljenek a fogyasztók közé és ekkor mást tapasztalnak, mint mikor egész hiva­talos apparátussal vizitálnak. A fenti pontok magukban véve nem sokat fognak érni, ha az erkölcs érzete az adó és vevő közönségből kihalt. Nép­erkölcsre van felette szükség. Ez azon titkos erő, mely akkor is megóvja az embert a bűntől, mikor azt titokban követ­hetné el. Ezen erkölcsi érzetet kell kormány­nak, társadalomnak egyaránt ápolni, mert talu félistensége, a nyomatlan újságok legkere­settebbje, tudja azt, hogy én a napokban Hymen lánczaiba akasztottam magam és anélkül, hogy a falu uépét ez örvendetes és nevezetes esemény megismertetésére érdemesnek ítéltem volna, máris kiválasztott életpárommal egyetemesen teszem első sétámat. Panni néni ugyanis felettébb ügyes volt az olyan hírek gyártásában, melyek mind az ő fárad- hatlan agyának voltak compositiói és nem volt az­tán olyan herkópáter, kivel újdonságait meghazud­tolni engedte volna. Kora reggeltől késő estig folyton újságolt, megállítva az ablaka melletti el­haladót, lett légyen az bárki is és jaj volt annak, ki az ő parancsának hódolni nem akarva, epés tor­kának lett csiszolója. Én persze nem akartam Panni néni áldo­zata lenni, azért a dolgot nem hagytam annyiban, hanem erősen tiltakozva a gyanúsítás ellen, azt akartam bizonyítgatni, hogy nem nőm, hanem nő­vérem áll Panni néni méltóságos ránczokkal zo- mánczozott képe előtt. De Panni néni nem engedett szóhoz jutni, hanem a legilletéktelenebb titulusokkal ruházott fel, mintegy meggyőzni akarva arról, mennyire megczáfolhatlan az ő kimeríthetlen fantasmagóriája és mennyire kell rettegni annak, ki azon itélőszék elé kerül, melynek ő egyedüli corpus jurisficzkója. En, aki soh'sem szoktam a magam árnyékától, még kevésbbé mások szájaskodásától visszaborzadni, megsokalva a véghetetlen leczkéztetóst és kitérve a faluban divó szokás elől, melynek alapján ugyanis a Panni néni személye szent és sérthe­tetlen volt, az ellenem intézett csapásokat azoknak rendje és módja szerint visszavágtam és — óh borzasztó önmegfeledkezés, — Panni nénit ott enélkül az ember nem ember, hanem szörny- állat, amint azt ép napjainkban van alkal­munk a szelíd és vad btínbandák tagjai­ban láthatni. Mi újság a nagy világban? A magyar országgyűlésen törvényjavaslatot íognak benyújtani a vörös kereszt-egylet sorsje­gyeinek adómentessége érdekében. Mezei, Pauler minisztert a tisza-eszlári ügyben meginterpellálta. Ugyanez ügy adott alkalmat Kossuthnak egy le­vélre, melyben a keresztények és zsidók összehá­zasodását ajánlja. A levél nyilván közzé nem tett részletei hazánk anyagi emelésének módozatait illetik. Németországban a nov. 15-én megnyitott porosz tartományi gyűlésen Vilmos császár trón­beszéde szintén az anyagi ügyekre, névleg a mun­kások osztály-adójának megszüntetésére s egyálta­lában Németország gazdasági belső megerősödésére hívta fel a törvényhozás figyelmét. Jellemző ‘Bis­marck mondása: mely szerint több gondot adnak neki egy pomeraniai dsidás csontjai, mint a Bal­kán-félsziget apró-cseprő népeinek torzsalkodásai. A montenegrói menekültek éheznek, nem tudnak hova lenni. Spalatóban az olasz párt több ízben tüntetett az osztrákok ellen, mig Skutariból az a hír jár, hogy az Albánok kérm fogják monar­chiánkat hazájuk megszállására (??) Szerbiában még most sincs minisztérium. A király a radikálisok ve­zérét Pasics urat hívta magához, adná elő pártja programmját és magatartását, ha esetleg a minisz­tériumba hívatnék. A kormánypárton levő haladók és Risztics hívei a szabadelvűek fusiójából semmi sem lett. Angliában a vitazár törvényjavaslatát 44 szó­többséggel elfogadták. A törvény a képviselők bőbe­szédűsége ellen hozatott. A többségnek joga van a túlságosan elhúzódó vitának azzal véget vetni, hogy a sokat karatyoló képviselőktől megvonja ászét. A »Times* czimű lap összeférhetetlennek tartja e tör­vényt az angol alkotmányos szellemmel. lrlandban Lawson dublini biró ellen Delanay Patrich merényletet követett el. A merénylő a féni- szövetkezetnek tagja. Különben ács s rovott előéletű egyén. Francziaorszdgban a radikalismus üli diada­lát. A kamara az egyházat üldözi, az anarchista­banda pedig a polgári elemet. Mondják Krapotkin herczeg vezeti a franczia s általában az európai fel- forgató-egyesületeket. Azért ki akarják tiltani Savoya- ból, a hová Svajczból kiüzötten, néhány hónap óta letelepedett. A monarchisták, állítólag Orleans Ró- bért chartresi herczeget, ki jelenleg a 12. lovasszá­zadnál ezredes, szemelték ki arra, hogy az esetleg kitörendő munkás zavarokban fegyveresen lépjen közbe, s a különben is király-párti hadsereggel a köztársaság helyébe királyságot ültessen. Az egyptomi hagytam a faképuél s igy tért engedtem az agy- velő-müködés kedvezőtlen folytatásának. Nem is kellett egyéb e rettenetes lépés­nél, mert Panni néni mértföldekre hányta utánam az átkokat, úgy hogy folyton attól kellett tarta­nom, hogy a sok szitok közül, néhány ugyancsak a fülem tövire tapad, mely félelmem azonban, mint később meggyőződtem volt, az alaptalanság üregéből merítvék. Az átkok szokatlan lobbanása, a szemek nem mindenuapias villogása, a kezek ritka módoni evicz- kélóse, a vénség terhe alatt összezsugorodott lá­bacskák csak némelykor érvényesített rugdalózása, hangja foszlányainak úgyszólván zokogássá átfaju- lása, magától érthetőleg a falu népe nagy részé­nek figyelmét kellett, hogy magára vonja. A cso­dálkozás és megütközés különféle neme, a kérde- zősködések egész zápora, zsibvásárrá változtatta a Panni néni palotája előtti tért. A harag, a íalu fejét is egyetlen már szám­talan óv óta pránumeráit hírlapját, annyira leszo­rította a dikcziózás teréről, a düh annyira elfoj­totta a kitörni készülő vulkánt, hogy már-már a legválságosabb pillanatok bekövetkezésétől tartot­tak. A nép rimánkodott, mert Panni nénit min­den szigora daczára, a falunak nagyja-apraja már azért is szerette, mert ő lehelt a majdnem néma falusi egyhangúságba nem egyszer pajzán derült­séget és ha akkor valaki elárulni képes lett volna, menthetlenűl, linchelés kiszemeltje leszek. Régi, habár nem is tudós által megörökített közmondás, hogy „csalánba nem üt a menykő,“ azért Panni néninek sem ártott meg, de még egy fikarenyit sem a nagy izgatottság, melybe az én kicsapongásom sülyesztette, hanem lassankint meg­szabadult azon kiálihatatlan kínoktól, melyek öt ittT Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents