Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-08-21 / 35. szám
az őszre családjával együtt hazajön. — Meghalt Kovácsics Ilka a nemzeti színház tehetséges tagja. — Uj levelezd lapok hozatnak be magyar, franczia és német szöveggel 1 drb ára 6 kr. — Andrássy grófnő alaptalannak jelzi a hírt, hogy leánya Bismark herczeggel élj egyeztetett volna. — Átúszni akarja egy angol (Mr. Viliam Gosting) a Balatont. Az úszást Siófoknál kezdi és Fürednél végzi. — A fővárosi ügyvédek egy szövetkezetét szerveznek, melynek czélja lenne a sorsjegy elárusítók üzelmei ellensúlyozni. Kirabolták Czekzén a községi péuztárt. — 40,000 ezer tárgy van kiállítva az országos nőipar kiállításon, kiállítók száma 6000. Tűz volt Kisbéren, négy igen becses ló bentégett. — Meghalt Lakatos Ottó az aradi minoriták főnöke áldozársága 50-edik évében. — Kossuth Lajos nevenapját ez évben is ország-szerte megünnepelik. — A székes- fehérváriakat a fiumeiek viszoutlátogatásra hívták meg. — „Szeretve mind a vérpadig* ez. 5 kötetes regényen dolgozik Jókai Bala- tonftíreden. A mii szeptember elején jelenik meg. — Stefánia, a királyfi felesége a pozsonyi .Rudolf egyletnek* egy zászlószalagot ajándékozott. — 300 jelentkező közül csak 30-at vettek fel a budapesti hadapród iskolába. — 25 éves jubileumát ünnepeli Pápán Spácz Ignácz néptanító, jövő hó 11-én. — Ugrón Gábor a Bartha-féle sajtóperben felmentetett. — Az új üstökös már látható a .Gönczöl szekere* irányában. A VIDÉK. Teós. 1881. aug. 14-én. (A „Veszprém“ szerkesztőjéhez.) Alig nehány nappal ezelőtt, a csekély reménytől visszatartóztatott kétségbeesés hangját lehetett hallani nálunk minden élő lény ajakáról. S valóban, méltán, mert ha néztük a forró nap hevétől megaszott mezei vetemé- nyeinket, fájdalom sajtolta könnyek tólultak szemeinkbe s önkénytelenül kiáltottunk fel a szentírás szavával: .Uram, hiába munkálkodtunk!“ Komor gondolatok foglalkozlaták, a földmívest, mert táplált reményeit megtörve látta visszahullani lábaihoz. Nem-e megható látvány is az: midőn végig menve a gabona földeken, lábaink a megszáradott növényzeten mint sima jégen siklanak el. Marháink nem találva táplálékot éhök, még kevésbé enyhítő és frisítő forrást szomjuk czillapítására, bőgve futottak az erdők még lombos fái alá, hol — amazok hiányában szenvedve, — legalább itt a nap égető sugarai ellen védhessék magukat. Árnyat keresett minden, még a vígan zengedező csalogány sem hallatta bájo3 énekét, sűrű bokrok közé húzódva, várta a forróság enyhülését. De nem akarván ezen általános leírással hosszasabban időzni, áttérek inkább arra, ami vidékünkről mondható, mert bizony a tikkasztóhőséggel járó szárazságot majd talán mindenütt érezték hazánkban; de kétszeresen éreztette az dúló hatalmát, ami kis helységünk határával, mely a tenger színe felett — hiteles adatok után mondva — 1825. magason fekszik. Kétszeresen szorultnak mondhattuk az itteni állapotot, mivel kisebb szárazságban is hamar érezzük a víznek hiányát, így köny- nyen elgondolható, hogy most a 7 heti forrószolga volt, a ki engem ily gyengéd módon akait felébreszteni. Minek utánna pedig pálinkától illatozó bajuszát annak rendje és módja szerint végig simítva ’esés jó reggelt kívánt volna, annak utánna örömét fejezte ki a fölött, hogy három napi hiába való hajszolás után végre valahára sikerült neki becses személyemet feltalálhatni, és ezzel hivatalos komolysággal kézbesített egy iratot, melyet az ő szakavatott szemei is, mint mondá ,furcsádnak találtak. A kézbesített végzést csakugyan furcsának találtam magam is. Olyan furcsának, hogy olvasása után — óvatosan vissza feküdtem ágyamba és jól betakarózva, orvost hivattam, s csak miután ez beható vizsgálat után becsület szavával biztosított, hogy semmiféle érzéki káprázatok, hallucinatiók vagy egyéb agybántalmakban nem szenvedek, mertem elhinni annak a különös irománynak tartalmát. Ez pedig sem több sem kevesebb nem volt mint egyik bécsi bíróságnak hivatalos értesítése, mely szerint a Bécsben ekkor és ekkor végrendelet hátrahagyásával elhalálozott nagynéném hagyatékából engem illető tizenöt ezer forintot egy bizonyos meghatározott idő alatt felvenni, külömbeni hátrányos következmények terhe alatt el ne mulasszam! Valóban, ha regényben olvasná az ember el sem hinné, hogy még ilyen tréfákat is megenged magának Fortuna istenasszony ő nagysága. Nekem a ki néhány órával előbb még azon törtem fejemet, hogy miképen lehetne egy a túlvilágra szólló olcsó menetjegyre szert Ságban mennyire felütötte itt az ádáz fejét. Vannak ugyan most már községünkben kutak s azok tzámát folyvást szaporítják, ahol csak megengedik az ásást a túlvastag kőtáblík, de azok majdnem mind megadták magukat az ádáz ellennek: úgy annyira, hogy már általános kezdett lenni a víz hiánya miatti panasz. Elképzelhető, hogy mily rémülettel tölté ez el a lakosokat, de a rémület csak akkor érte e! tetőpontját, midőn a tikkasztó forróság és ta Ián a jó víz hiánya miatt is, az úgynevezett kolera jelei is mutatkoztak több emberen. Már mintegy el voltunk készülve a legiszonyúbb ember pusztító betegség kitörésére, a mely gondolat megfagyasztja az emberben a vért. De végre elhaltak ajkainkról a rémület hangjai. A nap forró sugarait megtörték az észak felől tornyosuló fellegek; mint a jótékony esőnek előhírnökei emelték fel fejüket a láthatáron és a hőmérő 25—29 fokról, ma 10-re szállott le. Az ég csatornái 47 napig tartó pihenésük után ismét megeredtek s jótékony csendes eső áztatja a tátongó földrepedéseket s az elaszott mezőt. Hanem a szárazság ejtett sebet most már csak részben képes gyógyítani, mert tavaszi veteményeink, — kivéve a burgonyát melyből most még kielégítő termést várhatunk, — teljesen oda vannak. Az úgynevezett gömbölyű borsó, mely ugyancsak európai hírnevűvé lett s nálunk a legfőbb termény, melyből egyedül képes a gazda az egész évi költségeit fődözni, az most mint felszárított takarmány fehérük a telekben s ami csekély,, szem találtatik is rajta, az sem egészséges. Őszi veteményeik is a forró nap hevétől való gyors érés következtében összeesve, nagyon gyéren fizetnek. Ezen sanyarú helyzetünkben, ha rágondolunk a sok mindenféle kiadásra, bizonnyal eszünkbe jutnak a fent elmondott szt. írásbeli mondatnak szavai; „Uram hiába munkálkodtunk.“ S valóban, mert midőn minden ilyféle dolgunkkal tisztában leszünk, arra a magtár letéve kis terhét, egészen tavaszi időszakhoz illő állapotba tér vissza, azaz háromnegyed évvel előre menve, minket ott hagy küzdeni az ínséggel és nyomorral. Setét árnyakkal színezettnek fogod mondani tisztelt olvasóm a fentebbi sorokban ecsetelt vidékünk tájképét. De setétnek csak mi mondhatjuk azt valóban, akik a Bakony ezen vidékének csekély termő képességű részét lakjuk s ez idő szerint még magunkénak mondhatjuk. De hiszem, hogy lesz idő, midőn kedves emlékű népköltőnk szava szerint: Akaratommal sem tud lenni ily fekete, Gondolatimnak menete. Adja az ég, hogy ne is várasson azaz idő oly sokáig magára! Fogadja tek. Szerkesztő úr stb. Diether. Csóth, 1881. aug. 18. (A „Veszprém“ szerkesztőjéhez.) Hála és dicsőség a menybéli hatalmasságoknak az aratást szerencsésen bevégeztük. — Az eredményre nézve azt mondhatjuk, hogy sem széna sem szalma; csak olyan közepes. Burgonya, tengeri és egyébb kapás növényeinket az eddigi hosszas szárazság már is annyira megrongálta, hogy a bekövetkezett kedvező időjárás mellett is csak a lapályosabb tenni, mert tizenöt krajczárral sem rendelkeztem, most azon kellett gondolkodnom, hogy melyik vonattal menjek Bécsbe, hogy ott az engem illető tizenötezer forintot felvegyem. Első pillanatokban nagy hajlandóságot éreztem magamban bukfenczeket hányni, hanem a bölcs mérséklet, dicséretemre’ legyen mondva, még sem hagyott el, mert habár boldogult nagynéném életében oly keveset törődött velem, hogy jóformán nem is ismertük egymást, mégis azon kitűnő jóindulata, hogy nemcsak oly gazdagon emlékezett meg rólam, hanem még ráadásul épen a kritikus napokban szíveskedett ez árnyék világból elköltözködni, mindenesetre megérdemelt annyi kegyeletet, hogy ilynemű nyilvánítását a megindulásnak kerüljem s e helyett csendes köny- nyezéssel adjak érzelmeimnek kifolyást. Sikerült tehát az elmés asszonyságnak mégis módját ejteni, hogy halála hírére megsirassam én is ! Minek utánna pedig könnyeim sürü zápora után kedélyem borongós egén a fellegek szétoszlottak s lön borúra derű: első dolgom volt a történtekről az én kis Vikimet értesíteni, mely értesítés folyamán azután mézédes szavakban nyert kifejezést mindkettőnknek azon egybehangzó hite és reménye, hogy további boldogságunk immár csak Nancsi Tant beleegyezésétől függ, kitől Bécsből leendő vissza érkezésem után Victoria kezét ünnepélyesen megkérni határozott szándékom volt. Szobaadó uram pedig, ki az eddigi „tén- sur* czimezésemet .nagyságos urra“ emelni korszerű és illő dolognak találta, a legnagyobb készséggel és pontossággal szerezte meg székelyeken várhatunk némi termést; a dombos és hegyes helyeken pedig úgy szólván épen semmit. — Gyümölcsből kielégítő, úgyszólván szép termésünk van, a szőllő is szépen mutatkozik. Szénából jó közép termésünk volt, de sarjunkra nézve a kilátás nagyon szomorú. Legelőnk, vetett takarmányaik az eddigi óriási hőségtől leperzselve, elszáradva vannak; minek következtében már is kénytelenek vagyunk a téli takarmányhoz nvúlni. Ilyenek ami körülményeink és ily körülmények közt méltán aggodalommal nézünk a jövőbe, félve várjuk a zimankos telet Fogadja tek. Szerkesztő úr stb. _____ r. /. He rend, 1881 aug. 17. (A „Veszprém“ szerkesztőjéhez.) Engedje meg tek. szerkesztő úr, hogy egy a községeket súlyosan terhelő ügyre, a toloncz-ügyre hívjam fel b. lapjában a hatóság figyelmét. Vaunak községek, melyek annyira túl vannak terhelve tolonczokkal, hogy azt már lehetetlen panasz és szó nélkül hagyni. — Ezen községek azok, melyek a pósta út vonalán feküsznek. Az olyan községek, melyek nem az említett helyen vannak mit sem tudnak ezen kelletlen vendégek által okozott ezerféle kellemetlenségről és bajról. Nem úgy azonban az oly helyen fekvő községek, mint ami községünk is! Neküuk kötelességünk a (légy számra szaporodó) tolon- ezokat élelemmel ellátni, kocsin tovább szállítani ; pedig hát ez évenként nem épen csekély költségbe kerül. Eltűrhetik, elviselhetik a tolonczolás költségeit az oly községek, mely községeknek magán jövedelmök van, de azt nem teheti az olyféle község mint a mienk, mert nekünk jövedelmünk nincs. — Jövedelmünk nincs, ennélfogva mit kell cselekednünk? Azt, hogy az adóval már úgy is agyon gyötört szegény nép nyakába minden forint után 25 kr. községi pótadót kell vetnünk. Hát igazság-e ez ? Én azt mondom hogy nem! Bizony-bizony megérdemli ez ügy, hogy a hatóság figyelmére méltatná és valami más módot találna ennek czélszerűbb módosítására. Nem vagyok illetékes, tanácsot sem akarok adni senkinek, hanem egyéni nézetemnek kifejezést adhatok. Ha a vagyontalan, kórházban ápolt egyének által okozott költséget községeik viselni, megtéríteni tartoznak; miért ne lenne megtéríthető a tolonezozási költség is az illető községek által? Ennélfogva tanácsos volna az is, hogy a tolonezoknak ne élelmi szer, hanem bizonyos, meghatározott összeg adatnék, melyen tetszésük szerint vásárolhatnák meg élelmi szereiket. Ezen összeg azután a toloncz könyvébe íratnék és az elszámolás is így könnyebben megtörténhetnék. Ezt akartam, csak ez ügyben elmondani, hiszem, hogy kimondott szavaim nem lesznek a pusztában kiáltó elhangzott szavai, hiszem, hogy viszkangra fognak találni. Hogy úgy legyen, adja Isten. Fogadja tek. Szerkesztő úr stb. Fejes Dániel. momra az úti költséget, úgy hogy néhány nap múlva miután a rokoni kegyelet hálaadóját az elköltözött nagynéni sírjánál leróttam s mellesleg pénzemet is felvettem — örömtől dobogó kebellel siettem hazafelé, égve a vágytól az én kis Vikimet mielőbb mint ,kis feleségemet* ölelhetni! Ekkor azonban, midőn már az előttem feltáruló csendes kikötőbe véltem hányatott hajómat vezérelhetni, még egy vészteli viharral kellett megküzdenem. Megérkezésemkor ugyanis Victoria végtelen szomorúan, kisirt szemekkel fogadott, mely körülményből rosszat setve nem volt nyugtom inig bánatának okát meg nem tudtam. Ez pedig mint azt a kesergő gerlicze zokogva fedezte fel előttem, nem volt más, mint Nancsi Tantnak azon kijelentése, hogy az általunk tervezett házassághoz beleegyezését semmi esetre sem adja, mert Vikit még nagyon fiatalnak tartá, de meg különben Í9 mást szemelt ki számára férjül, nem tudom én miféle hires kötóltánczost, a kinek évenként csaknem annyi jövedelme van mint nekem — vagyonom! s a ki Vikibe fülig szerelmes ! Erre azután egymás nyakába borulva mindketten keserves könnyekre fakadtunk s tán ez lett volna éltem utolsó órája, ha Vic- tória érzelmeitől elragadtatva e magasztos pillanatban szent fogadást nem tesz, hogy ő csak engem szeret s neki kívülem senki nem kell e nagy világon, s ha máskép nem lehetséges neki nőmmé lenni — kész velem megszökni, de engem többé el nem hagy! S mindezt oly forrón, oly szenvedélylyel adta elő, HÍREIN K; Veszprém, 1881. aug. 21-én. *Molnár Aladár meghalt. — A hír, mely halálát tudatja, nem jött váratlanul. Az ország közvéleménye, mely igaz részvéttel kisérte betegségének nyugtalanító fázisát, rég nem bízott már felgyógyulásában. Maga, a szegény beteg is lemoudott minden reményéről,” de azért nem akart megválni a haza földétől, itthon akaria bevárni a halált. Barátai nagy nehezen tudták rábírd, hogy kövesse az orvosok tanácsát, s a stájer fürdőben keresse gyógyulását. Hasztalan kereste ! A derék hazafi, a mindenkitől szeretett férfiú, a nagyeszű tudós kiterítve fekszik -Idegen ég alatt. Halála alig pótolható veszteséget jelent. Meg fogja ezt sínyleui a magyar ianügy, az irodalom, a parlamentarizmus egyaránt. Hazánk közoktatásügyének nem volt nálánál hivatot- tabb apostola. Irodalmunkat is csak nem rég gyarapítá olyan munkával, mely emlékezetét hosszú időn át meg fogja őrizni. A mostanában lezajlott választások alatt kitért a harcz elől. Nem fogadta el a nagyvázsonyiak felajánlott mandátumát, melyet három országgyűlésen viselt, nem fogadta el, mert már akkor sem bízott felgyógyulásában. Holtteste nem marad idegen földön; úgy kívánta élte utolsó per- ezében, hogy B.-Fiireden tegyék nyugalomra. Emlékezete áldott s buzdító legyen örökké! *A király születése napján, múlt csütörtökön városunkan a szokásos ágyúzás és a főtemplomban a szokásos isteni tisztelet megtartatott. *A veszprémi általános ipartársulat, melynek élén városi iparosaink egyik derék veteránja, Gödé Ferencz úr áll, jelenleg is megmutatta életre valóságát, az által, hogy magát, a folyó hó 20-án tartandó debreczeui, 4-ik országos, iparos-ifjúsági vándorgyűlésén, az egylet két tagja, úgymint: Benkő István és Szilágyi Mihály által képviselteti. E gyűlésen tudvalevőleg igen fontos, hazai iparügyeinket érintő tanácskozások vannak napirendre kitűzve. — Ezen alkalommal el nem mulaszthatjuk fölemlíteni azt, hogy igen kívánatos volna városunk iparosaira nézve, hogy ha közülök minél nagyobb számmal mennének e vándorgyűlésre, saját érdekeik előmozdítása végett. A veszprémi iparos ifjúságot az egylet elnöke Krausz József és Heller úrak képviselik a vándorgyűlésen. A veszprémi iparos olvasó kört pedig Balogh Károly úr képviseli. — Mely czélból a fentebb nevezett urak, folyó hó 18-án indultak el városunkból. *Pápay Viktor rajztanár és jeles festőnkről olvassuk, hogy Mármaros-sziget temploma számára nagy egyházi képet festett, mely a „Szentháromságot* ábrázolja. — Érdekes, hogy a művész a megrendelők óhajtására az atya isten alakjához néhai Man főispán, s Krisztuséhoz annak fiát a szintén elhunyt Izidort választá mintául. A templom látogatok ráismernek a két hű képmásra. *Szerencsétlenség. Kiss Ferencz sólyi molnármester 6 éves kis fia a malomban játszadozott. — Egyszer azonban a gépezett egyik részéhez nyúlt, az a kis fiút elkapta és annnyira összezúzta, hogy életéhez kevés a remény. *Magyarosodási mozgalom indult meg városunkban azon czélból, hogy az elhagyott, és már csaknem elfeledt magyar viselet újra behozassek. — A mozgalom olyan szép ezélú, hogy ha főbenjáró bűntett volna is az a lány- szöktetés — még akkor sem tétováztam volna egy pillanatig sem — s így nem csoda ha könnyeinket letörölve édes susogással azonnal tárgyalás alá vettük a szökés idejét, módját, szóval minden számba veendő körülményt és pedig annyival sürgősebben, mert mint Viktória igen alaposan jegyzé meg, pár nap múlva különben is megkezdi társaságuk az úti készülődéseket s így az ekkor beállandó zavar a legalkalmasabb lesz tervünk ügyes keresztül vitelére. A megszökés tehát elvben közös megegyezéssel. el lön határozva. Mind a mellett ily nagy horderejű és nem minden veszély nélküli lépést mégis óhajtottam volna, ha csak lehetséges elkerülni s azért jónak láttam Nancsi Tant kőszíve ellen még egy támadást, és pedig egyesült erővel megkisérleni, s minthogy erre rövid rábeszélés után Viktória is ráállott, ennélfogva szerencsét próbáltunk. Ha azonban vállalat valaha rosszul ütött ki, úgy azt erről méltán el lehet mondani. Amint ugyan is előre történt megbeszélésünk folytán, én a Viki által nekem kiosztott szerepet játszandó, térdre borultam a tisztes asszonyság előtt és kezeit csókjaimmal halmoztam, Viki pedig elkezte érzelmeinket az általa oly jól értett néma nyelven vagyis jelek általi beszéddel tolmácsolni, ekkor e szívhez szólló jelenet — miért miért sem, ezt Viktória tudhatja legjobban — oly rettentő, s általam semmiképen nem óhajtott hatást gyakorolt Nancsi Tantra, hogy egy hatalmas ká- rogás után, érezve a közelgő veszedelmet
