Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-08-14 / 34. szám
34-ik szám Magánvitáknak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretében liely nem adatik. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságok iránt bizonyíték szereztetett be. — Bérmentetlen, vagy német czim- zetii leveleket a szerkesztőség nem fogad el. A szerkesztőségi iroda: Horgos-ntcza 105. sz. a. — Ide czimzendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. VII. évfolyam. 18§1. Veszprém, alig. 14. Megjelen e lap a „HIVATALOS ÉBTESÍTŐ‘‘-vel együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben külön lap adatik ki. — Előfizetési ár mindkét lapra: negyedévre 1 frt 50 kr.; félévre 3 frt; egész évre 6 frt. Egyes példányok ára 15 kr. Hirdetések dija: egy hasábos petitsor tere 0 kr.; nyilttérben 20 kr. ; minden beigtatásért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő. Kiadóhivatal: Krausz A. könyvkereskedése Veszprémben. Ide küldendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet s reclamátió. közgazdasági-, tárnadalmi-, helyi- ss általános érdelíü megyei hivatalos heti közlöny. A Tallián-kút ügye. Veszprém, augusztus 14. A Tallián-kút tigye kezd bedugulni. Pár nap előtt a vállalkozó arra a szomorúságra virradt, hogy a kút- furatásra hagyományozott 6000 frt. elíogyott s ő keresztbe teheti az ásót- kapát. Lesznek, akik félválról veszik ezt az ügyet; egy kúttal több vagy kevesebb — azért bizony nem fáj a fejük. Hanem meggondolt ember, aki a város gazdászati jövőjével is számot vet, annak máskint kell gondolkozni. Ez a kút vásárügyünknek s igy egyik legfőbb létérdekünknek emeltyűje. Addig, mig a város vásárterének kútja nincs, rendezett vásártérről, piaczrendészetről szó sem lehet. Ezért nem szabad a Tallián-kútügyet nem- bánomsággal venni s kárba veszni hagyni a már ráfordított tetemes ösz- szeget. Mi úgy értesülünk, hogy ezer forintnál jóval kevesebb volna már csak szükséges a kellő munkálatok befejezésére; a mennyiben a kút immár bő vizeret biztosít s némi furatás, meg oldalerősítés után átadható lenne a használatnak. Ha ez úgy van, akkor e város közönségének nem szabad szűkmarkúnak lenni s a hiányzó pár száz forintot oda kell pótolnia. Mert nem arról van szó, hogy az a 4—5 vásártéri ház kapjon vizet, hanem a megye összes vásárra járó népe. Föltesszük városi képviseletünk derék tagjairól, hogy igazat adnak nekünk s sürgős intézkedést fogana- tosítandnak a megszűnt munkálatok befejezhetésére. Mert, ha e kút nem fejeztettet- hetnék be s be kellene temetni a hatezer forintot — akkor ugyan ne várjunk többé jótékony, közczélú hagyományt; nem vagyunk érdemesek a jobbak nagylelkűségére. Hiszszük, hogy ez nem igy lesz. Polgárságunk mindig megtudta óvni érdekeit s úgy leszen, — hogy hű marad ősi hírnevéhez! = Veszprém, 1881. aug. 14. (Hazai szemle.) Lendvayné Fáucsi Ilona a budapesti nemzeti színház ismert művésznője Keszthelyen vendégszenpel. — Kalakua király Budapestet is meglátogatja, sőt ott-tartóz- kodási idejére már lakást is bérelt. — 151 jelentés érkezett — mint tudósítanak a debreczeni kiállításra. — Báníi Hunyadon gyermekjáték készítő műhelyt akar a kormány állítani. — Román nyelven is megjelennek Kossuth apánk iratai. — A király Mis- kolczról Mezőkövesdre megy. — Egy pohár sörrel kínálta meg Kalakua király Berlinben a magyar czigáuy prímást. — 79,558.530 irtot vett be tavai a monarchia fogyasztási adó fejében. — Minden 22 emberre esik egy zsidó polgár magyarországban. — Egy óriás medve barangol ez idő szerint Mu- rányvár közelében a murányvári vendégek nagy félelmére. — 10 ház égett le folyó hó 3-án Érsekújvárod. — A világosi hazaárulás napján, e hó 13-án Nagyváradon a nemzet vértanujaiért gyászisteni tisztelet tartatik. — Színházat építenek Czegléden. — Az ösz- szes magyarországi vasút-állomásokon lelkes ovatiokban fognak részesülni a derék fiumeiek. — 1515 évbeli magyar nyomtatványokat találtak Krakkó városában. — Mai nap reggeli 9 órakor nyittatik meg az országos női ipar-kiállítás. — Az uj üstökös^ néhány nap múlva már látható lesz. — 250 fürt van egy a bazeni kapuczinusok kertjében lévő szőllőtőkén. — Leégett a temesvári borszeszgyár, a kár félmillió frt. — Koburg Fülöp berczeg, Koburg Ágost utódja elrendelte, hogy családja birtokain a hivatalos ügykezelési nyelv ezután magyar legyen és ne német. Országutaink befásításához. Veszprém, aug. 13. A „Veszprém* f. évi 31-ik számában az „országutaink befásításáról* hozott czikkben nagyon szépen és helyesen van elmondva, hogy „szép ország ez a Magyarország, olyan szép ország, amilyen kevés, igen kevés vau a kerek világon* stb. Nem csak szép mind az, ami nevezett czikkben meg van Írva, hanem igaz is annak minden egyes mondata, minden egyes szava. Kívánatos és nagyon óhajtandó, hogy nemcsak országos utaink, hanem az azoktól távolabb fekvő községből községbe vezető mellék utak is — sőt még a községeket egymástól elvá lasztó határvonalak és a legelőknek szélei is belegyenek mielőbb hasznos fákkal ültetve, mert annak haszna, mint az említett czikk helyesen mondja, mindenféle szempontból véve óriási nagy. De nem arról akarunk egyedül szólni, miként fásítsuk be a hazánkban még számtalan mértföldekre terjedő kopár országutainkat, — mert bizton hisszük, hogy az illető hatóság előbb-utóbb megtalálandja a czél kivitelére vezető helyes eszközöket, melyeket alkalmazva áldott szép hazánk olyan lesz mind a milyen a fönnen eldicsért Németalföld, mely boldog ország útszéli fa-árnyaiban megpihen az eltikkadt utas és melynek gyümölcseivel lehűti égető szomját a messze földről érkezett vándor, — hanem városunk környékein levő egyes helyeire óhajtanánk felhívni a hatóság becses figyelmét! Ha városunk valamely lakósa huzamosb ideig Pécsett, Fehérvárott, Győrött, Pápán vagy más városban tartózkodott és ha főleg nyári időben nevezett városok egyikéből visszatér, nagyon visszatetsző érzést gerjeszt benne a kopárság, mely városunkat távolabbról tekintve, körülveszi. Igaz, hogy városunk körül fekvő dombok és hegyek oldalai jobbára sziklásak és kopárak, — de ha hitelt adhatunk a hagyományoknak, úgy várunkat egykor óriás őserdők vették körül és a sziklák tetején és repedéseiben nem csekély nagyságú és mennyiségű fák díszelegtek, a milyeneket nem ritkán láthatunk még ma is a regényes Kárpátok sziklás ormain. És ha a természet egykor városunk körül egymaga oly csodás eredményt hozott íétre, nem lehetne-e annak segítségével és közreműködésével emberi szorgalom és számítás mellett azt részben ismét valósítani? Nem úgy értjük, hogy a régen semmiségbe tűnt őserdőket csodás titokszerűségeivel varázsoljuk vissza, hanem, hogy a lehetőség határai közt fásítsuk be városunk körül mindazon helyeket, melyek erre leginkább alkalmasak és melyeknek beültetése által annak kellemesb, vonzóbb külsőt szerezzünk. Ilyen helyek volnának az országutakon kívül 1-ször a gulya és siutérdomb, a temetőhegynek a sédvölgy felé eső részei, a várostól jutas felé vonuló hegyek és domboknak a szántóföldek alatt levő üres helyei és ezeken kívül mindazou kisebb helyek, a hol valamely fa vegetálhat, 2 szór a sódvölgyében p. o. a siutérkúttól fölfelé az első malomig; a fejesvölgyben a forráson fölül eső kőhídig; a Bete- kintstől üt mentében a kiskúti csárdáig — sőt még azon túl is. A sédvíz partjain a felső határtól az alsóig az ilyen helyeken amúgy is jól díszleni szokott nyárfákat lehetne ültetni. A többi helyeket milyen fákkal kellene beültetni, arra nézve valamely szakértő volna meghallgatandó és tanácsa követendő. Végre bátrak vagyunk még a helyi hatóság érdeklődő figyelmét felhívni arra nézve: vájjon nem volna-e czélszerű, hogy a Bete- kintstől a kiskúti csárdáig terjedő út jobb felől eső domb oldalát szőllőskertekké alakíttatnának át? A nevezett lejtő délre feküdvén és az éjszaki széltől annyira-amenuyire ment lévén, nevezett czélra igen alkalmasnak látszik. — Ezen terület 3—4-száz négyszögölnyi ré- szenkint eladatván, koránérő fajszőllőkkel volna a „veszprEM" T Arczaj a. A legnagyobb talány! Ha nézed a virágzó életet, Mely a tavasznak bájos gyermeke, Ha hallgatva a csalogány dalát, Szivedbe kél egy édes bús rege; — Mondd meg nekem, mit érzel jé barát ? Mondd el nekem mit zeng a csalogány ? Te nem felelsz ; . . . mert nagyon jól tudod, Hogy ez talány. Ha látod a rózsát kifesleni, Melyen a harmat gyémántcseppje ég, A melyet rá szép nyári hajnalon Lehelt szerelmi zálogul az ég. Mondd meg nekem, e harmat mit beszél, Midőn a napnak forró sugarán Illattá lesz, — s az égbe visszatér ? Ez is talány. Ha a forrásnak üde partjain El-elnózed a csobogó habot, S illattól terhes enyhe fuvalom Folyja körül barázdált homlokod ; Mondd meg nekem e szellő mit beszél, A csevegő habnak susog talán Egy elfeledett régi dalt ? — Ez még Nagyobb talány. Ha biborajku ártatlan, szelíd Gyermekleánynak álmát meglesed, Midőn kezét imára kulcsolá És üdvözölt mosolylyal néz feléd. S a szende arcz oly sztizi pirra gyűl, Mint tiszta hó az ömlött vér után. Mond meg miért dobbant meg a szived ! Szintén talány. De mindezeknél még talányosabb, A titkos, édes, első szerelem, A melynek ezredrésze csak való, A többi álom, ildet, sejtelem, Talány a köny, mely nő szemébe gyűl A boldogságnak fényes hajnalán, És a mosoly, mely bánatot takar Örök talány. Akarsz nagyobb talányról hallani ? Hallgasd meg akkor bús szivem dalát! A mely remél, — holott a tomboló Vihar széttépte végső horgonyát. — És élni ámbár rég nincs már oka, Mégis rohan az árnyképek után. A nagy világon ez a balga szív Bizonyára a legnagyobb talány! HOCK JÁNOS. Adatok a „szerelem bolondjai dhoz, vagyis : VAKARY KRISTÓF ÉLMÉNYEI elbeszélve önmaga által. (Humoresk.) Irta: London. III. Olyan szükséges volt nekem lassanként az a panoráma, mint a mindennapi kenyér — tán meghaltam volna nélküle. Ismertem is rövid idő múlva annak a négy kerekű állományúak minden titkait, akár csak abban nevelkedtem volna fel. Messziről meg tudtam mutatni, hogy melyik ablakon át kell betekinteni a chinai császár hálószobájába, melyiken át leshetők ki a purgatorium- nak minden titkai, vagy honnan láthatni Doctor Tanner urat, a mint rettenetesen koplal, — sőt a solferinói, mágentai s más ilyen nagyobb ütközetek minden egyes katonáját úgy ismertem már, mintha a mi faluukbeli lett volna. Természetes, hogy ily körülmények között a házi, családi viszonyok sem maradhattak előttem sokáig titokban. A ki pedig azokba részletesen beavatott, az maga a szép kis Viki volt. így nevezték ugyanis rövidítve az én imádott Vic- toriámat. Ő maga volt az, a ki elbeszélte nekem, hogy ő szüleit nem is ismerte, mert nagyon korán árvaságra jutott, és bizonyára régen elveszett volna, haazőjóNancsiTant-ja meg nem könyörül rajta és örökbe nem fogadja. Ez a Nancsi Tant pedig, a kinek védő szárnyai alatt Victória állott, nem, csak az egész ambulatorius spectaculumuak tulajdonosnője volt, hanem — a mint egyszer Victoria biztosított róla — igen sok arany és ezüsttel is rendelkezett, mely kincseket azonban. — mint mondá — nagyon elrejtegette s Vikinek is csak akkor mutatta meg, ha igen jó kedvében volt. Ez az állapota azonban a tisztes asszonyságnak vajhmi ritka lehetett, mert daczára annak, hogy néháuy év előtt, születése napjának épen hetvenedik évfordulóján nyelvét megütötte a guta, mégis reggeltől napestig lármázott. Igaz ugyan, hogy ezen társalgása igen alkalmas volt a kívül álló közönségben azon hitet támasztani, bogy a bejáratnál elhelyezett majmon kívül oda bent még néhány papagály is képviseli a tropicus égalj állatvilágát — de ő ezzel iegkevésbbé sem törődött. Pedig hát, Viki állítása szerint, a ki egyedül értette a társaságból ezen rikácsoló nyelvezetet, — ilyenkor a beszédes matróna, Mukit, azt a szolga külsejű fiatal embert intette rendre és munkásságra, a ki első napon oly gyanakvólag szemlélgetett. Ez a dologkerülő suhancz ugyanis egész napon át nem tett egyebet, mint nevetett és — ismét nevetett. Valóságos „nevető ember* volt ez, a kit Hugo Victor bátran alkalmazhatott volna regényében. Nála a nevetés, úgy látszott, betegséggé fajult és sajátságosán, rendszerint az én jelenlétemben érte el tetőpontját, úgy hogy nem egyszer láttam őt formális nevető — görcsben szenvedni. Az eddig említett három személyen kívül még két élő lény volt a panoráma lakója. Az egyik, a már jól ismert majom, a kinek jó indulatát idővel elég szerencsés voltam kinyerhetni, minthogy az általam Vikinek hordott czukorkákból nem egyszer jutott neki is, — a másik pedig, egy szintén lelánczolt óriási Uj-Foundlandi eb. Ez a legokosabban viselte magát. Egész nap aludt. Ilyen társaságban töltöttem el már a második hete naponként néhány órát, a midőn felbátorítva Victoriának irányomban tanúsított s napról napra fokozódó nyájassága és
