Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-08-07 / 33. szám
VII« évfolyam. ISSI. 33-ik széni. Veszprém, aug. 7. liözgfazdasägi-, társadalmi*, helyi- s altalános érdekű megyei hivatalos heti közlöny. ............................................................................................................................................................................................................................................................ Az oldott kéve regéje. Veszprém, augusztus 7. Aratunk. Ki búzát, ki rozsot, ki takarmányt, ki mást. De a konkolyból kijut min- denikünknek bőven. Mert mindenikünk úgy arat, amint — vetett. * * * És hangzik majd újra a panasz. A kiknek van sok pénzük, panaszkodni fognak, hogy nincs értéke, bogy jól és biztosan nem lehet kamatoztatni ; akiknek van fekvőségük, az a bajuk, hogy a termény félig kelen- dŐB s egészbeu sok az adó; akiknek hivataluk van, azok nyakig a munkában bőven s beszélik, hogy üres a zsebük f enék ig; akiknek iparuk van s iparkodnának, nem tudnak pénzükhöz jutni; akiknek kereskedésük van, azok keresnek s mitse találnak; a munkás forró, tikkasztó augusztusi napokon át izzad a begyeken s lehető, hogy mire hazaér, lefoglalták az izzadságos kezkenőjét is; akiknek pedig pénzük se, munkájuk se s a hitelen rágódnak: szidják a „nyomorúságos világot“ hogy — oda a becsület! Bizony igaz nagyon, hogy valóban szegények vagyunk. S ez ami szegénységünk minden bajainknak a kútforrása. Ha mindenikünk egyenkint, amint ezt a veszprémi züllödt társadalmat összevéve képezzük, jóllétben, — ha kevés bajjal is — de gondtalanul élhetnénk: akkor kevesebb volna a szenvedély, semmis vagy csendesebb az indulat s olyan szépen megférnénk „egy akolban,“ hogy — akár pásztorunk se kéne! * * * Tessék elhinni, hogy épen úgy élünk összevéve, mint valami szánalomra méltó család, amelyet az adósságok terhe nyom, amelyet a pletyka üldöz, amelynek a fentartója kétségbeejtő gondokkal küzd, mely nyomorában, Ínségében minden jóllakott emberre irigy, minden szomszédja szemében szálkát keres ... és él, vegetál, mint aki Istenről, emberről, önmagáról megfeledkezett! .... Aki pedig embertársairól, aki pedig önmagáról megfeledkezik, arról megfeledkezik az Isten is. .... Amint megfeledkezett rólunk. Valamint, hogy mindannyiunknak panasza van — uti figurae docent! * * * Aratunk. Ki búzát, ki rozsot, ki takarmányt, ki mást. De a konkolyból kijut mindeni- künknek bőven! r Es csodálkozunk, hogy ebből annyi van, mikor nem is vetettünk. De bizony vetettük. Gondtalan jártunk a barázdák között (társadalmunk egyes rétegeiben), volt bennünk sok önfeledtség, azt a többi jó maggal, szép szóval kiszórtuk az igénytelennek látszó göröngyök közzé .... aztán most még csodálkozunk, hogy hombárunkba annyi öntudatos konkoly került. Mint ahogy csodálkozhatik a fényes pihü tyúk, ha rücskös réczefikat költött. . . . ♦ * * A társadalmi korszellem is arat. S jóval, roszszal, tiszta búza- és konkolylyal vegyesen összearatott bennünket egy laza társadalmi kévébe! Együtt vagyunk. De ennek az együvé tartozásnak, ennek a sorsadta kapcsolatnak bizony egyikünk sem örül. Az üresfejtí kimagaslik, a teltszemtí lekonyul, a konkoly pedig szépen meghúzódik az alján s marja az üres- és telt fejűt egyaránt. — — Az uzsora, az irigység, a szegénység levegője pedig lassú szélből orkánná fejlődik ezalatt s szétfújja a laza kévét. . . . Mint ahogy a költő mondja — s s amilyen sorsú ma a nemzetünk: — — — — — mint oldott kéve — — — — — Pusztulunk, veszünk ! K. T.- Veszprém, 1881. augusztus 7. ( Hazai szemle.) — Uj lap indult meg Sz.- Fehérvárrott „Fejérvári Szemle“ czím alatt. — „Utazók egylete“ alakul Budapesten. — Föconsulátust állít Szerbia Budapesten. — Orozva meglövetett Dr. Rózsai Mór főorvos Budapesten. — Uj fürdő nyittatott B.- Pesten. — Elégett 52 ház Fájsz nevű községben. — Gyümölcs kiállítás lesz október elején a „Köztelken.“ — Német színtársulatnak adatott ki a soproni színház. — Egy csókot és 15 irtot kap az, ki vissza szolgáltatja egy budapesti szép leáuy elvesztett tár- czáját. — 10 nap lesz a király Miskolczon, a lakbér összeg e tíz napra 8400 irtot tesz ki. — 500-at halad meg a hévvizi fürdő- vendégek száma. — Fölemelték Sopronban a sör árát, ezért a jó Soproniak strikkelnek és nem isznak árpalevet' — Képes levelező lapokat is felvesznek ezután a postán. — Hó esett a múlt hó utolján a Kárpátokban. — Egy nihilista ifjút a budapesti rendőrség mint írják, felsőbb meghagyásból fogva tart. — Statáriomot hirdettek ki Aradmegye egész területén. — Porig égett a lugosi tüzér kaszárnya. — Emléktáblát állítanak Szeg- szárdon Garay János volt jeles költőnk születési házára. — A üumeiek Budapestre kirándulást rendeznek, hogy nyílt zálogát tegyék le Magyarországhoz való tartozásuknak a hor- vátok ellenében. — Keresztény hitre tért egy szép székesfehérvári zsidó leány, a kereszt- ség után azonnal esküvőjét tartotta egy magyar fiatal emberrel. — Uj kiadást rendeznek sajtó alá Petőfy S. költeményeiből. Egy példány ára 1 frt 50 kr. lesz. — Augusztus 28-án lesz a pápai színházi sorsjegyek húzása. — Pinczérnöt nem szabad tartani Kolozsvárott sem a vendéglőkben, sem pedig kávéházakban. — Leégett Az első temesvári szeszgyár és szeszfinomító társulat. A kár 600,000 frt. — Kilépett a katonai kötelékből Phillippovich Ferencz báró. — Kitűnt, hogy Székesfehérvárott nem a kolera, hanem más járvány dühöug. — Több függetlenségi lap indul meg az ősszel hazánkban. — Városunk közelében most tartatnak a honvédlovassági hadgyakorlatok. A századok Márkón, Rátóthon és Kádártán vannak elszállásolva. A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Minden óra.... Minden óra, minden pillanat Már úgy érzem megszámlálva van. Szinte hallom amint a göröngy Koporsómon tompán elzuhan. Én e hangtól már nem borzadok, Lelkem megbarátkozott vele, Édes lesz pihenni kebleden Nyugalomnak csendes, szent helye ! A halált hőbb vágygyal várom én Mint tikkadt virány a harmatot, Mely kinyitja szivem börtönét, Hol eddig a „fájdalom“ lakott: S rá lehelve csókja balzsamát Elsimítja azt a mély sebet; Mely az élet zord tusaiban Annyit vérzet, annyit szenvedett. .. Int az óra. — Jöjj szelíd halál Bingasson el néma éjjeled. Amelynek zavartalan honát Földi zaj ! többé föl nem vered. És ne gondoljon rám senki majd. Feledjen el aki csak szeret... Ne látogasd meg sirom soha ! Könnyeiddel óh emlékezet. SOÓS LAJOS. Adatok a „szerelem bolondjaidhoz, vagyis t VAKARY KRISTÓF ÉLMÉNYEI elbeszélve önmaga által. (Humoresk.) Irta: London. II. Addig tehát, mig szobaadó uram tizen- egy gyermekeinek egyikét, az általam fizetett tiz forintos felváltása végett a szomszédoknál szaladgáltatta könyvet vettem ^kezembe. Nem tudom, a szokatlan érzés okozta-e? vagy annak elgondolás, hogy azon állítólagos pamlag, melyre leheveredtem, formájáról Ítélve, egykoron szegény elhibázott termetű Aesopus-é lehetett? de annyi bizonyos, hogy ezen ünnepélyes pillanatban valami sajátságot neme az ihletteljes borzongásnak futotta át egész testemet, mely mennyei érzésből csak a porlepte könyvből szerte szét riasztott pókoknak legközvetlenebb érintkezése hozott ismét a földre. A szó szoros értelmében a földre, mert már ekkor a végelgyengülésben szenvedő díván sem volt többé kanapé! No de ez mellékes. Főfigyelmemet a kezembe került könyv vette igénybe! Jókainak „szerelem bolondjai“ czimű regénye volt ........ So hasem tartoztam annak előtte azokhoz, a kik a sejtelem, előítélet, előérzet s nem tudom még miféle titokszerű érzeteknek valami jelentőséget tulajdonítanak, de ha a sors által épen e napon úgy szóllván kezembe játszott munkára és a csakhamar utánna bekövetkezett saját keserves élményeimre gondolok egy cseppet sem csodálkozom rajt, hogy ma már csupa babonás félelemből sem jobb, sem bal lábammal, hanem előre nyújtott két kezemre támaszkodva kelek fel reggelenként. Ebben a bizonyára igen sokak által ismert regényben ugyanis, a mint azt rövid, olvasás után kivettem, arról van szó, hogy valahol, nem tudom én hol? egy csupa „szerelem bolondjai-“ból álló clubb alakult, mely, bogy irány-eszméjének propagandát csináljon, díjat tűzött ki a szerelem legnagyobb bolondja számára. Az ennek .folytán beérkezett számos pályamunkák legjelesebbjeit adja elő azután az érdekes mű. Épen csak annyi időm volt, hogy az első pályamű bősének kinek egy király tigris volt vetélytársa szerfölött bolondul végződő szerelmi drámáját elolvasva, elképzelhettem magamnak a többi pályázó élményeit a midőn a tízessel elküldött vice-antiquarius pihegve tért vissza az elemeire felbontott bankóval s miután annak egyik felét lakbér fejében, gazdám — oh! a kegyetlen — a másikat pedig csekély személyem dugta zsebre: nem tudom melyik európai nagyhatalom birt volna vissza tartani attól, hogy a városligetbe siessek, élvezendő a gyönyörű, veröfényes délutánt! Elmenetelem előtt még gondosan félre tettem az olvasni kezdett regényt, hogy adandó alkalommal azt tovább olvassam, mert csak kiváncsi voltam megtudni hogy vájjon az ember, ezen Isten képmására teremtett ésszel és szabad akarattal felruházott lény milyen bolondságokat képes elkövetni, ha szerelmes? Oh! pedig, ha a sors minden kívánságomat oly pontosan sietett volna teljesíteni, mint a hogy e részbeni kíváncsiságomat kielégítette, akkor ez idő szerint bizonyára nem véglegesen szabadságolt joggyakornok, hanem legalább is nyugalmazott országbíró volnék. III. Kint valék tehát a szabad, a viruló természetben. A derült kék ég, a zöldelő virányok, madárdal és lombsusogás, mindezek elfeled- teték velem ezer féle bajaimat. Hosszú idő óta először ismét embernek, ismét boldognak éreztem magamat s boldogságomat a biztos szállásnak, tömött tárczának s az immár remélhető előléptetésnek édes érzetei csak fokozták úgy annyira, hogy egy pillanatban úgy tetszett, mintha nemcsak kibékülve önmagámmal, kibékülve az egész világgal, de mintha — hallatlan vakmerőség egy ilyen alantas közegtől — bizonyos nemével a büszke öntudatnak, valóságos grandezzával lépkedtem volna a liget utain, a midőn egyik forduló pontnál egy ritka szép piczinyke kutya vonta magára figyelmemet a mint rózsaszín szalagon csüngő csengőcskéjét csörgetve egyenesen felém tartott. Mondhatom pompás kis eb volt, valóban kedves kis teremtés, melyet tovább is gyönyörrel szemléltem volna, mert nagy kedvelője vagyok az állatoknak, de ... jaj! rémülettel kellett íelismernem, hogy — szabóm kutyája! Ezen tulajdonsága a barátságos kis állatnak mindenki másra nézve teljesen közönyös
