Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-09-26 / 39. szám
VI. évfolyam. 1880. 39-ik szám. Veszprém, Szeptember 26. ——58 A é$ „HW. Értesítő" megjeleli minden Y«Ärn*p. —— Előfizetési dij: gész évre 6 frt — kr. ji Fél évre 3 frt — kr. |j Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 1Ű5 kr. O', KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS (a VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. s* OJ Szerkesztőség és kiadó- : hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kSnytkeríikodéie Veitprimtsi. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor G kr. NYILTTER petitsoronkint 15 kr., s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. ro =QJ& Előfizetési felhívás! Lapunk október 1-én új évnegyedbe lép. Tisztelt olvasóink felmentenek az alól, hogy magunkat hosszasabban ajánlgassuk. Mi másokat nem szavaik, hanem tetteik után szeretünk megítélni és így azt óhajtjuk, hogy minket is e szerint Ítéljen meg mindenki. Több évi működésünk meggyőzhetett mindenkit arról, hogy toliunkat mindig csak megyénk és a társadalom közügyének érdekében veszsziik kezünkbe; a személyeskedés tőlünk távul van, valamint az is, hogy mindenféle kósza hírek közlése által a társas élet hullámait felkorbácsoljuk, csak azért, hogy érdekesnek látszassák lapunk. A közeljövő egész özönét fogja felszínre hozni a társadalmi kérdések- és mozgalmaknak, mi azon leszünk, hogy ezekkel szemben meggyőződésünket, nyíltan, szabadon kimondhassuk és olvasóinkat kellőleg tájékozhassuk. Hogy ezt elérhessük, anyagi úgy, mint erkölcsi támogatását kérjük a nagyérdemű közönségnek. A, „Veszprém“ és „Hivatalos Értesítő “-re előfizethetni: Egész évre . . . G frt - kr. Félévre ....................3 írt — kr. Ne gyedévre ... 1 frt 50 krral. Veszprém, 1880. szept. 25-én. LÉYAY IMRE, szerkesztő és kiadó. A magyarság küzdelme. Egy alföldi nagy korcsma állása alatt történt. Éjjelre beszállt oda több talyigás tót, néhány uémet és egy magyar kocsis. A tótok talyigájok mellett körbe lekuporodtak a földre, tüzet raktak és ott diskurálgattak. Egy darabig a többi kocsis is ott állt mellettük és szaporította annak módja szerint a szót. Később azonban, midőn már nagy éj lett, a kocsisok, ki az istállóba, ki a kocsisaroglyába, lefeküdtek aludni. A tótok ott maradtak és tovább pötyögtek. Nincs kellemetlenebb, mint mikor az embert első álmából felverik. A tót atyafiak egyre dúrúzsoltak; a szendergő kocsisok közül hol ezt, hol amazt zavarták fel. A német kocsisok, egyik a másik után, oda-oda szóltak, hogy hallgassanak már el és hagyják őket aludni. Egy perezre elhallgattak az atyafiak, de biz azután megint csak beleestek a régi nótába és tovább tré- cseltek, a szép szó nem sokat használt. A magyar kocsis sem igen tudott a soroglyában aludni, sürgőit forgott, mint a malacz a nyárson; utóvégre, midőu már több volt kettőnél, kapta I magát, szép csendesen lecsúszott a j kocsiról, leoldta itató vedrét, megme- ; rítette vízzel és észrevétlenül felvitte a saroglyába és midőn az atyafiak javában diskurálgattak, nyakuk közé öntötte az egész veder vizet. A kúra használt, a tótok egyszerre elhallgattak, egy sem mert többé még mukkanni sem. Ez jutott eszünkbe, midőn a budapesti német színház Ugye fölött elmélkedtünk. Csak mégis büszke lovagias nép ez a magyar nép. Nem bánja ez, ha német, tót, horvátb, oláh, rácz vagy a jó Isten tudja, mi mindenféle nemzetiséggel kell is fészkét megosztani, sőt még azzal sem sokat törődik, ba ezek ő ellene agitálnak, összeesküdnek és halálos elleneivel egy követ fújnak. Tud ez tűrni szó nélkül, soká, nagyon soká. De — de az ő türelmének is van határa és aztán következik a — veder viz. Ily veder viz volt most nem ugyan a tótok, hanem a németek nyaka közé öntött határozata Budapest városának, amelylyel a német színház engedélyezését megtagadta. Az osztrák németek, különösen a bécsiek, pulykamérgökben kigyót békát kiáltanak most ránk barbár magyarokra, hogy urak mertünk lenni saját házunkban és most az egyszer körmére koppintottunk a mienkben kotorászó sógornak. Pedig most sem oly veszélyesek azok a magyarok, mint talán lehettek volna és talán kellett volna is lenniök. Az az egy szótöbbség, amely döntött, nagyon érzékenyen mutatja, hogy sok még köztünk a német magyar, aki megosztja ugyan velünk a jó magyar kenyeret, de nem egyszersmind az igazi magyar érzelmet is. Vessenek az osztrák németek magukra, e kényes diadalnak ők voltak apró-csöprő, de bosszantó ingerkedéseik által a keréktolói. Az a türelmes magyar ezután is eltűrte volna azt a német szót abban a gyapju- utczában, de most vérszemet kapott és működik és működni fog a — veder víz. Az érdem első sorban a fővárosi derék magyar sajtóé. Ez figyelmeztette a lombuló magyar közönséget a veszélyre, mely a gyapjúutczából fenyegette. Ez buzdította a férfias ellenállásra, ez készítette el a kiizdporon- dot, melyen majdnem egyenlő hévvel küzdött magyar és német érdek, ez közvetítette a sikert, következéskép a dicsőség is az övé. A magyar közönség most meggyőződhetik, hogy van a magyar fővárosban igazi magyar ügynöke, aki a nemzeti érzületnek ügyét képviseli, képviseli rendíthetetlenül, védi bátran, védi férfiasam A magyar közönségtől függ, hogy a magyarnak megindult küzdelme soha ne lankadjon, hanem sikert, siker után arasson. Elősegíti, többet mondunk, megteremti e sikert a magyar közönség, ha a magyar érzelmű sajtót támogatja és nem, ba hazaszeretetvészben szenvelgve tüntetésből csak azért is a németet pártolja. A magyar nemzet pedig merítsen ezen első sikerből a további küzdelemhez erőt, bátorságot és gondolja meg, hogy Isten is csak azt hagyja el, aki magamagát elhagyja. Az egyéni szabadság érdekében fontos körrendeletét intézett a kir. ügyészséghez Kozma Sándor budapesti kir. főügyész. Számos panasz merült fel a miatt, hogy a vádlottak gyakran ok nélkül vettetnek vizsgálati fogságba. E bajon egyelőre csak ideiglenesen lehet segíteni, s erről gondoskodik a főügyész említett rendelete, apnelybeu utasíja az ügyészeket, hogy soha se indítványozzák az egyéni szabadság korlátozását, ha csak elkerülhetetlen szükségesnek nem mutatkozik s hogy e szabadságot még a vizsgáló biró önkénye és kényelme ellenében is védeni tartoznak. A rendelet többi közt ezt mondja: Rejtélyes bonyolult és nagyobb fontosságú esetekben, melyekben csak a gyorsan, közvetlenül felfogott vallomások nyomán lehet várni az eredményt, a gyanúsítottat szintén le lehet tartóztatni, nehogy meghiúsuljon a vizsgálat. De ezen joggal óvatosan kell élni, mert ezen ezég alatt jelentA „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Fecske madár.... (Népdal.) Fecske madár elrepült a keletre, Vissza sem tér csupán csak kikeletre. Elrepültél te is, rózsám, messzire, Talán többé vissza sem térsz te ide! Sárga levél hull a fáról, őszre jár. Mért hagytál el, édes rózsám, oh be kár? Fogadom én azt az egyet, megbánod. Hő szivemben hűlt helyedet találod Sötét felhőt űz, ver a szél az égen. Szerettél te, kedves rózsám, de régen. Nyílt kebellel, tárt karokkal fogadlak, Kikeletre ha a fecskék meghoznak! Siómelléki. Kornélia drága ékszerei. Élt egy nő, büszke volt rá Róma népe; A nővilág egén napként ragyog; A hű anyák s jó nők eszményi képe. Magasztalják őt minden századok. Mint istennő áll a két Grachus anyja Az üdvözlő nők közt, Kornélia. A többi ékszerét s gyöngyét mutatja, A tanteremből im jő két fia. A női fenség fényétől kigyulva Szól a magasztos hölgy: mind szép remek — Édes mosolylyal néz a szép fiukra — „Ezek házamban legszebb ékszerek! Szabaddá tette Rómát két fia: Bár csak sok ily nőt szülne Hunnia! S{. D. A kiásott Pompeji. Közli: Benkö Istváu és Szilágyi Mihály. Pompeji egyike volt az itáliai félsziget legrégibb városainak. Vannak történetírók, kik azt állítják, hogy Krisztus urunk születése előtt 600 esztendővel épült. Annyi bizonyos, hogy már jóval a rómaiak előtt az etruskok pelasgiaiak, samnitak voltak egymás után lakói, mig végre római kézre került. Pompeji a Vezúv déli lejtőjén, közel a tengerhez és a kis Sarno folyó torkolatához — gyönyörű fekvéssel birt, úgy, hogy nemcsak gazdag és virágzó kereskedelmi várossá, hanem csakhamar a rómaiak kedvencz mulató helyévé is vált. Ezt igazolják az eddigi ásatások is, melyek a nyilvános mulatóhelyek, fürdők, kertek és nyaralók egész sorozatát tárják fel a szemlélő előtt. Itt volt Cicero villája, itt keresett üdülést Seneca, — sőt még Augusztus császár s később Claudius is szerettek Pompejiben időzni! — Fénykorában a város 5 kilométernyi kerülettel és 12000 léleknyi lakossággal birt — s úgy látszott, mintha hivatva volna a római császárság egyik legszebb városává nőni ki magát, a midőn váratlanul egy iszonyú földrengés, mely 63. évben Kr. előtt egész Campania tartományt elpusztította, Pompejit is romba döntötte. De ezen földrengés csak előjátékának tekinthető azon, a világtörténelemben legfeljebb Sodorna és Gomorrha pusztulásával hasonlítható, végenyészetnek, mely 16 év múlva Pompeji felett bekövetkezett; mert a földrengés által összedöntött város már már újra felépült 79. évben augusztus 25-én déltájban a város felett emelkedő Vezúv váratlan s minden eddigieket felülmúló kitörése hozta rémületbe lakóit. Plinius, az ifjabb és Dio Cassius leírásaiból birunk ezen és a rá kővetkező napok borzasztóságáról fogalmat szerezni. Pliuius a többek közt azt Írja, hogy: „A tűzhányó hegy kitörésekor oly borzasztó hamufelhő támadt, mely a napot elsötétítette s a láthatárt köröskörül elborította. Ezen a legsötétebb éjszakához hasonló napon nem lehetett mást hallani, mint a hegy egetverő bömbölésót, asszonyok, gyermekek jaj kiáltásait ; voltak, akik azt hitték, hogy elkövetkezett a világ vége és kétségbeesetten lemondtak miuden segély-, minden menekülésről s megadták magukat a kérlelhetetlen sorsnak. Magam is rémülve kiáltottam fel, hogy: „vége a világnak.“ — Három nap, három éjjel hullott a hamu- eső, zuhantak alá iszonyú mennyiségben az izzó tüzes kövek s ömlött a megolvadt lávatömeg és a mindenhonnan előrohanó forróviz, úgy, hogy Pompeji s vele együtt hét kisebb helység, köztük Herkulanum is, mindenestől eltemettettek. Tizennyolczszáz esztendeig volt Pompeji eltakarva az élők szemei elől, midőn 1748. év april 1-én III. Károly parancsára megkezdették kiásatását. Eleinte lassan haladtak vele, úgy hogy 1860. évben még alig volt kiásva a városnak egy harmadrésze. 1863. évben azonban Fiorelli, hires régész, vette át az ásatásnak felügyeletét és ettől kezdve oly erélylyel és oly tervszerüleg folytattattak a munkálatok, hogy egy néhány év lefolyása alatt több eredményt mutattak fel, mint a megelőző 30 óv alatt. Ma már a város nagy része ki van ásva és mindenki megszemlélheti ezen a gondviselés különös müve által az utókor számára mintegy megőrzött emlékét az ó kornak. Nyitott könyv ezen kiásott város, melyből igen tanulságosan kiolvashatjuk, mily fokán állott a műveltségnek és előhaladottság- nak a római nép, de a mely egyszersmind az ókor ezen nagy nemzetének minden fény- és árny-oldalait is feltárja szemeink előtt. Ezért első sorban, de ha másért nem is, hát már csak azért se mulaszsza el senki, ki a Vezúv aljára vetődik, megszemlélni Pompeji romjait, mert sehol a föld hátán másutt nem juthat az utazó azon helyzetbe, hogy egy majdnem 2000 évig eltemetett város utczái és házai közt bolyongva akaratlanul is vissza- varázsoltassék a Megváltó születése előtti századokba! II. Pompeji romjai közt járva, hogy a római nép életmódját, erkölcseit, szokásait felfoghassuk, tudnunk kell épületeik beosztását, lakásaik berendezését, mert mind ez meglehetősen különbözik korunk állapotaitól. MJF"’ Lapunk mai számához egy ív „Hiv. Ért.“ van csatolva. '“^Mi
