Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-10-17 / 42. szám
szegények atyjau megtisztelő czímet kinyerte, egy idő óta ágyban fekvő beteg. A szegények érdekében óhajtjuk, hogy ő méltóságát az Is ten mielőbb előbbi jó egészségével áldja meg. •Szeméyi hír. - Örömmel jelezhetjük, hogy tek. Bezeródy Gyula, alispán úr, ki kosz- szasabb ideig betegeskedett, tegnap, szombaton, már fenn volt, habár rövid időre is, hivatalában. •Eljegyzés. — Lapunk zártakor veszszük ahirtB.-szombathelyről,hogy Peleskey Ferencz bársouyosi körjegyző úrnak szép és kedves leányát, Nina kisasszonyt Karsay Sándor győri k. ügyészségi tisztviselő úr eljegyezte. •Hivatkozva a f. évi márczius hó 22 én 176 sz. a. kelt levelemre, vau szerencsém a lek. szerkesztőséget arról értesíteni, miszerint a Németh Gero felső-eörsi ref. tanító által kitűzött 5 frtnyi jutalomdíjat Moluár Pál, mezőkomáromi ref. néptanítónak szolgáltattam ki, mint olyannak, ki a gyümölcsfa-tenyésztés és konyhakertészetből igen szép eredményt mutatott föl, amennyiben ez év tavaszán az általa kezelt faiskolából eladott 213 db nemes gyümölcsfát, a nyáron át pedig beszerezett 300 csemetét. Veszprém, 1880. október hó 12-én. Őszinte tisztelettel Sthály György. •Megható - két pápai laptársunknak, a .Pápai Lapok“ és a .Magyar Vidék“-nek kifakadása az ott újabban elkövetett óriási váltóhamisítás miatt. Egy széptörekvésü és magas ambitioü város fájdalomkitörése ez, mely öntestében látja, érzi, mint eszméti, mint sorvasztja becsületének, hitelének gyökérszálait az erkölcsi korrupczió. Alig heged be az egyik seb, nyomban kiüti magát a másik és infi- cziálja a derék város hírnevét. Vajon Pápa nem találna útat, módot, hogy hasonló hitelrontó bajoknak, amennyire ez lehető, elejét venné ? Minden nagyobb erkölcsi rósz előre szokta vetni árnyékát, nem lehetne a kitörést csirájában elfojtani? — •Szép magyar jellemvonás. - Szabó Imre szombathelyi megyés püspök úr az ő fenkelt szellemének, lángoló hazaszeretetének és ritka áldozatkészségének újabb tanújelét adá, midőn a Sz. László-társulat közgyűlésén nyilatkozott arra nézve, hogy Szombathelyen egy csángó fiút saját költségén fölneveltet, vagy egy csángó növendékpapot a szombathelyi papnöveldében kiképeztet. A nemeslelkfí ajánlat hallatára kellemes meglepetésben tört ki a közgyűlés. Isten éltesse a derék magyar főpapot. Az ő tette intő példa nagyjainknak, hogy ne engedjék elpusztulni a magyart. •ElöadáB. - Ma vasárnap, okt. 17 én délután 4 órakor a gymnasium 6 ik osztályának termében Perger József tanár úr előadást fog tartani, tárgya: a levegő szerepe a természet háztartásában, melyre a n. é. közönséget kor- és nemkülönbség nélkül tisztelettel meghívja. — A beállott sötétes idő miatt czél- szerűbbnek látszott ezen vasárnapi előadásokat 4 órakor kezdeni. A múlt vasárnapi csillagászati előadáson a módfelett rósz és esős idő miatt csekély nő- és férfiközönség volt. Az előadás ezúttal a csillagászat vázlatos történetével foglalkozott, nevezetesen a ptolemeusi, egyptomi és kopernikusi rendszerek fejlődésével egész napjainkig. Jövő vasárnap, okt 24-én, Lévay Imre fog csillagászati előadást tartani a holdról. •Vadászat. - Gr. Eszterházy Mór bakonyi erdőségeiben hg Hatzfeldt Feri és br. Thieleman Poroszországból és gr. Kinsky Jenő cserkésznek szarvasokra s eddig mintegy 25 darabot ejtettek, köztük egy-kót 20 ágast is. — A veszprémi püspökséghez tartozó sümegi erdőségekben lefolyt szarvasvadászat össz-ered- raénye 2 szarvasborjú; továbbá Gyömörey Vincze úr által meglövetett egy igen szép 16-os s egy kisebb, de ezek elmenekültek. E kis eredmény a vad nagy számához mérteu az alleék hiányában keresendő. Résztvettek Ráth Károly budapesti főpolgármester, Szabó Samu k. t. elnöke, Tallián Lázár veszprémi és Kőnigmayer Károly szombathelyi kanonokok. Szászy László ’ és Szabó Gusztáv kir. tábl. birák. Hanulik tanácsos, Késmárky trv. elnök, Kund Béla Somogyból és a zalamegyei vadászok szine-java. (Vadász-Lap.) ♦A nők figyelmébe. - Tisztelettel felhívjuk megyénk, de különösen városunk tisztelt hölgyeinek figyelmét hirdetéseink közt levő ruhaszabási ajánlására Lengyel Samuné úrnőnek. A mértékvétel és szabás tudása ma nap elkerülhetetlen kelléke minden nőnek, minden családanyának. Ennek birtoka sok kiadástól, még több izetlenkedéstől óvja meg az egye-j seket úgy, mint családokat. Lengyel Samuné- nak a legegyszerűbb és legkönnyebben elsajátítható rendszere van, amely megérdemli, hogy mennél szélesebb körben terjedjen. *A magyar orsz. segélyzö nöegylet (vereskereszt.) serény fejlődését következő újabb mozzanatok tüntetik fel: Kígyóson (Békés megye) fiókegylet alakult gróf Wenkheim Fri- esné elnökkel; Nagy Bittsén (Trencsénmegye) anka Ferencz szolgabiró kezdeményezése folytán megalakult a fiókegylet Marsovsky Gal- goczy Mária elnöklete alatt. A pécsi fiókegylet elnökéül Majláth Györgyné,alelnökévé Frank Jósefné és Sipőcz Fábri Frida választattak. Nezsideren (Moson megy ej báró Miske Imre főispán felhivatására Fiala Teréz szervezte a fiókegyletet. A nagyszebeni fiókegylet létesítésén Wächter Frigyes főispán és neje fáradoztak; utóbbi elnöke lett. Váczon a megalakult fiókegylet elnökévé a szervezés körül dús érdemeket szerzett Almássyné BattajJRiza választatott és alapítványok fejében máris 180 forintot szolgáltatott be a központi pénztárba. Újabban az alapítók sorába a rendesnél nagyobb összeggel belépték: Kovács Pál apáj- kananok 100 frt, Ada mezőváros 100 frt Ó- Kauizsa mezőváros 25 frt, gróf Pejacsevich Gabriella 100 fornit, Sváb Károlyné 50 forint, Szepsi sz. Györgyi jótékony nőegylet 50 Írttal, Metkovich Lajos zentai szolgabiró 250 irtot gyűjtött az egylet czéljaira. Az esztergán fiók a szabályszerű illetéken kivfll 80 frtot bocsátott a központ rendelkezésére. Az emlékképp, melyeket az egylet az Ő Felsége a királyné legmagasabb elnöklete alatt tartott közgyűlés megörökítésére Jankó János rajza után fénynyomat utján sokszorosíttatott, a fiókegyleteknél nagy kelendőségnek örvendenek; az 1 frt 50 krnyi árából befolyó jövedelmet számos felülfizetés gyarapítja. A tagok száma közel 18 ezer. Az egylet vagyona: 25000 frt, papírokban és 11522 frt 97 kr. készpénzben. A legközelebbi választmányi ülés f. hó 18-án délelőtt 11 órakor fog megtartatni. •Jegyző szigorlat. - Auerhammer, de- vecseri, Mikosevics Lajos, devecseri, Koller András, szentgáli lakos, november 8. és 9-én bocsáttatik jegyzőszigorlatra. •Magán-leányiskola. — Mint értesülünk, Schön Róza kisasszony a nmlgu vallás- és közoktatási m. k. minisztériumtól engedélyt kapott, hogy városunkban hat osztályú alsóbb elemi magán-leányiskolát nyithasson. •Befejezett ügy. — Benkö István és Szilágyi Mihály urak egy Olaszországból érkezett hiteles levél folytán, melyet szerkesztőségünknek is bemutattak, kijelentik, hogy Gottstein Róbertét nem tartják érdemesnek arra, hogy soraira válaszoljanak. Aki a külföldi levélről meg akar győződni, azt bármely időben megtekintheti Benkő István úrnál. Ezzel ezen ügy lapunkban mindenkorra be van fejezve, e miatt Gottstein Róbert úrnak e hét folytán hozzánk érkezett levelét nem is közöltük. •Tudomásul. — Minapi vezórezikkünk a lehető legnagyobb érdeklődést keltette fel úgy megyénk, mint városunk lakosságának minden rétegében. Egymást érték lakásunkon izraeliták és nem izraeliták, akik e fontos társadalmi kérdésben velünk eszmét cseréltek; még többen levélben kerestek fel bennünket, nők és férfiak, és meggyőződésük szerint helyeslő vagy helytelenítő ítéletet mondtak czik- künk felett. Sajnáljuk, hogy lapunk nem napilap, hogy, mint egy valaki óhajtja, minden számban engednénk e kérdés megvitatására tért. így kénytelenek vagyunk a jó orvost követni, aki az ógotondo neben csak pillanatig hagyja a lápiszt; mi is Hochmuth Ábrahám főrabbi ur mai válaszával e kérdést ez úttal tovább nem fűzzük, adja az ég, hogy ne legyen többé alkalmunk arra visszatérni. Jellemző, hogy higgadtabban gondolkodó izraeliták maguk kértek fel, hogy az uzsorások ellen, legyenek azok izraeliták vagy keresztények, kíméletet ne gyakoroljunk, hanem neveikkel álljunk elé. Mi ezt nem teszszük, csak a legvégső esetben. •Rendőri hírek. — Suli János sütő lakásán f. hó 11-én éjjel betörés történt, a tettes másnap elfogatott és az illetékes bíróságnak átadatott. — Kreuczer Antal vendéglős istállójából 4 db birkát lopott el Elbogen Ignácz Szabadiról 13-án éjjel; a tettes kézre került. — F. hó 16-án virradóra a város ut- czáin több rendbeli rakonczátlanság történt; a vád oly egyének ellen irányul, kiknek az nem igen válik becsületükre. •Abnormis állapot. A „Sopron“ iija. - A mint értesültünk, van megyénkben két község, melynek iskolás gyermekei nem a szomszéd községbe, hanem a szomszéd megyébe kénytelenek iskolába járni. Ezek Sebes és Chernel- ház. Az előbbi Veszprémmegyébe Szt.-Péterre az öreg Rábán át, ezek pedig Varmegyébe, Répce-Szent-Györgyre a Répcén át tartoznak télen is iskolába járni. Ugyanoda fizetik iskolai adójukat is. Hogy ez állapot tarthatatlan és a közigazgatási beosztással tefjesen ellenkezik, ezt bővebben indokolni fölösleges- Eltekintve a nyomorúságos helyzettől, melyben a szegény iskolás gyermekek vannak, csak azt szeretnők tudni, melyik megyei tanügyi hatóság alá tartoznak az említett községek? Fölhívjuk tehát erélyes alispánunk és az uj tanfelügyelőnek ez ügyre a figyelmét, kik hiszszük, hogy igyekezni fognak illetékes helyen odahatui, hogy e visz- szás helyzet megszüujék. •Váltók veszedelme. — A jó minapában futotta végig a lapokat azon hir, hogy Amerikából egész bandája szándékozik a csalóknak Európát elözönleni. Ha jól vagyunk értesülve, e csalók bizonyos vegyfolyadékot árúinak, amelylyel, ha valamely papirt bekenuek, az egy két nap vagy hét múlva észrevétlenül elhamvad jóformán még hamut som hagyva magi után. Ily folyadékkal történt már a múlt évben óriási csalás a külföldön, midőn pénzeslevelekül feladott üres levelek hamvadtak d és — fizettettek meg az államok által. Ug/ látszik, újabb időben egymást érik a bajok, melyek Amerikából jőnek. A pénzintézeteknek jó lesz vigyázniok, nehogy egyik-másik vál- tójokat a chemiax processus egyeulítse ki. •Közegészség. - Az egészségi állapot a lefolyt tizennégy nap alatt a változó idő daczára minden tekintetben kedvező volt, mit kiválóbb módon bizonyít azon szokatlan jelenség, hogy a hó 1-től 15-dikéig bezárólag városunk területén a kórházat is betudva összesen hét halálozás fordult elő, mig egyébkor rendes egészségi viszonyok között is átlag minden napon egy halálozás esik. Dr. Fischer Béla. Elhaltak. Timmer Róza, 10 éves hagymáz. Wolf Lajos, 26 éves, görvélykór. Ruska János, 65 éves, gutaütés. Semmelveisz Bernát, 37 éves, hagymáz. Mocsonaki József, derme. Kék Erzsébet, 6 hetes gyermekaszály. Lódor Terézia, 60 éves, vizkór. Időjárásunk okt. 9. — okt. 16. Okt. 9. Sz. r. — d. — este tiszta -j- 10° R. Okt. 3. V. r. tiszta -{- 5° R. d. esőborus -j- 13® R. e. borús -f- 10° R Okt. 11. H. r. borongó -j- 8° R. d. napos -j- 18° R. e. borús -j- 10° R Okt. 12. K. r. ködös -|- 8® R. d. borús + 13° R. e. borús -f- 10° R. Okt. 6. Sz. r. ködös -f- 8° R. d. napos 4- 18“ R. e. felhős -f- 10° R. Okt. 14. Cs. r. felhős + 8« R. d. viharos szél -j- 10® R. e. derült -[■ 8° R. Okt. 15. P. r derült -j- 6° R. d. napos + 15° R e. derült -f 6° R. Okt. 16. Sz. r. derült -f- 3° R. d. napos -f- 18° R. Rövid hírek. Az egri zászlósértés ügyében Tisza Kálmán Heves megye alispánjához leiratot intézett, melyben Seemannt egészen ártatlannak mondja. Különös az egész város panasza ellenében. — Simor János esztergomi bibor- nok-érsek a győrszigeti zárdaszüzek javára 40000 frt alapítványt tett. — Feszi László budapesti tanár oly szerkezetű kocsit talált fel, amelyet az ember önsúlya által hozhat mozgásba. — Oroszország 1879-ben csak 11.852 egyént szállíttatott Szibériába fogságba. Szegény ország, jobban tenné, ha otthon tisztogatná háza elejét mint másutt. — Matko- vics György eltűnt kaposvári ügyvéd holt testét Duna-Földvár mellett a Dunából fogták ki. — Edison segédje magyar ember: Ná- nássy László. J R O P A l_ O M. A „Gazdasági Mérnök“ czimü szaklapból egy díszesen és tartalmasán kiállított rendkívüli mutatványszám jelent meg a napokban, mely e közhasznú vállalat irányáról alapos tájékozást van hivatva nyújtani. E mutatványszám tartalma ugyanis a következő: A magyar közönséghez. — A talajcsövezés és a praxis- Balás Árpádtól. — A szőlő uj művelés-módja (1 ábrával) Nagy Lászlótól. — Az uj-verbászi öntöző-telep (2 ábrával) Gerster Bélától. — Vizemelés czentrifugal szivattyúkkal (7 ábrával) K.-Jóuás Ödöntől — A lóistálló építéséről és berendezéséről (5 ábrával) Kolbenheyer Gyulától. Az öntési majorság a kapuvári uradalomban (1 ábrával). Magas nyomású Woolf rendszerű gőzmozdony (2 ábr.J Faragó Lászlótól. Lecsapolás víznyelő kutakkal (4 ábr.) Gonda Bélától. Kérdések és felvilágosítások. Vegyes közlemények. Gabona és terményüzlet. Vállalatok. A Gazdasági Mérnök megjelenik minden héten csütörtökön, másfél egész két ívnyi terjedelemben, minden száma magyarázó ábrákkal és képekkel illus- trálva Szerkeszti és kiadja Gonda Béla. Előfizetési ára negyedévre csak 2 frt. Előfizetéseket még ez év elejétől is elfogad a kiadóhivatal: Budapest, Üllői ut 4. sz. Ajánljuk e gyakorlati irányú szaklapot t. olvasóink szives figyelmébe, megjegyezvén, hogy mutatvány- számot kívánatra szívesen küld a lap kiadó- hivatala. Uj zeneművek. Táborszky és Parsch nemzeti zeneműkereskedésében megjelentek és Kraus\ Armin könyvkereskedésében kaphatók : Rudolf csárdás és Stefáni csárdás. Rudolf trónörökös és Stefánia kir. herczegnő ő fensége kézfogójának emlékére- Mind a kettőt zongorára szerzé Rácz Pál. Ára egynek egynek 1 frt. Ez azon két csárdás, melyet szerző saját zenekarával a közelmúlt napokban ő felsége a királyné előtt Gödöllőn eljátszott, s az első díszpéldányokért ő felségétől 10 arany jutalmat kapott Vidéki lapszemle. A „Pápai Lapok“ a Pápa városi ás vidéki takarékpópztárnál a betétek daczára annak, hogy Krausz több hamisított váltót a jelzett takarékpénztárnál számított le, már is biztosítva vaunak, sőt nagyobb veszély a részvéuytó'két sem fenyegeti. A „Sopron“ 80. sz. pauaszképen említi, hogy anyagi érdekeinket és ezek között a mezőgazdaságiakat úgy szólván teljesen elhanyagolta a kormány. A Sl. sz. a soproni tanító-egylet őszi közgyűlésének lefolyását közli. Az „Esztergomi Közlöny“ társadalmunk több rendbeli hibáit sorolja el. A „Fehérvári Híradó“ 82. az. beszámoló be szód czím alatt mond el több régen megtörtént dolgot. — A 83. sz. a népnevelési egyletekről szól. A „Vasmegyei Közlöny“ a német lapok kifa- k&dásairól emlékezik meg a bezárt fővárosi német színházért. A „Magyar Vidék“ a sok csapásról emlékezik meg, melyek egy idő óta Pápa városát érték, legújabban Kransz váltóhamisítót említi. A „Somogy“ a mai társadalom számos bűne, hibája ellen a takarékosságot és munkát ajánlja, s helyesen; csakis ezek menthetik meg mind az országot, mind a családot a bukástól. A „Tata Tóváros és Vidéke“ dalár-egyesü- letet indítványoz. A „Keszthely“ ezer éves jubileumunk ügyében kéri a képviselőházat: küldjön ki kebeléből bizottságot, mely a történelmileg nevezetes év és nap kérdését döntse el, bocsássa honatyáink elé és iktassa törvénybe. A „Székesfehérvár és Vidéke“ 81. sz. gazdasági tudósítást hoz Alcsút-vidékéröl szept. hóról. A 82. sz. a buzaüszög ellen a kékkővel való páczolás módját ismerteti. A „Zalai Közlöny“ 82. és 83. sz. az adókezelési rendszer reformjával foglalkozik. A „Vasmegyei Lapok“ 82. sz. nézetét mondja el, mikép lehetne az iparos köröket úgy alakítani, hogy abból szellemi hasznot is meríthetne az illető. A „Zala“ nemzetiség és színészet, Hoffmann Mórtól, mutatvány szerzőnek a nemzetiség és nemzeti nyelv czimü munkájának második kiadásából. A „Győri Közlöny“ 82. sz. a mérsékelt ellenzékről igy nyilatkozik: széthullt atomjai a világon mindenre alkalmasak lehetnek, csak arra az egyetlen egy dologra nem valók, hogy cselekvő pártot s munkabíró kormányt alkossanak a maguk erején. A 83. sz. az „Egyetértés“ egyik czikkét gáncsolja. A „Magyar Gazdasszonyok Lapjaiban Zádor Gyula a gyermekjáték fontosságáról ir figyelmet- érdemlőleg. KÖZGAZDASÁG. Mikor intessük ki, s miként neveljük fáinkat? Nagyon szeretem a telet, Kivált ha száukázni lehet. A tavasznak nincsen párja, Azt mindenki alig várja. Beh jó mikor beáll a nyár, Minden ember fürödni jár. Hát még az ősz ha megjelen Gyümölcs van ám töméntelen. A Pista gyerek az én öcsém az iskolai tudományban mikor még csak a nagy A betűig haladt, e kis versecskét már könyvnólkül el-elmondogatta Legiukább megtetszett neki a két utolsó sor, ezt mint a dalban szokás, rendesen ismételte. Büszke is volt ám, képzelt bölcseségére nagy tudományára(?) Jaj ha megtudná, milyen hírneves emberré tettem; nevét kiírtam az újságba, amit Dunán innen, Dunán túl olvasnak: tudom megharagudnék érte. De nem fogja megtudni. — Meglehet, ő már a róla mondottakról sem emlékszik, de ez nekem frissen megmaradt emlékezetemben; ha a család együtt volt, zsámolyszékre állva szavalta el versét, mintegy fölhíta figyelmünket arra nézve, hogyha megérkeznek az elsorolt évszakok, a gyermeki mulatságtól, melyet mindegyik évszak nyújt, el ne vonjuk, az örömekben, a nyerendő élvezetben részeltessük. Hiszem, még azt is feltette rólunk, annyira : magasan képzelt minket, oly hatalmat tulaj - ' donított, hogy nekünk az őszt, mint ő szeretné közelebb hozni, sok gyümölcsöt termelni hatalmunkban áll. Gyermeki korlátolt naiv felfogás. A tavasz kinyilta után az én öcsém naponkint interpellált, hogy hát mikor jő el az ősz; alig várja, hogy ehessék abból a sokféle jóizü gyümölcsből. Az idő folyásával megjött a várva várt ősz is, de sajnos, áldást nem hozott. Azon óv is, mint a mostani gyümölcs- termésre nézve meddő év volt. Óhajunk, vágyaink csak részben teljesültek. Váija biz az őszt, nemcsak a gyermekvilág, de méginkább a felnőttek, a családfentartók, kiknek fő gondjuk, kötelességük a család fentartásáról gondoskodni, azt élelemmel ruházattal ellátni A kisebb gyermekek részéről, kik a családfő által kiszabott (házi rendet* nem respektálják a legtöbb zaklatásnak van a szüle kitéve; n«m elég a gyermeknek, ha a szokott eledelből éhét csillapíthatja valami édesség, csemege, legyen az gyümölcs, egy pár szem dió, félmarok aszalt szilva, egy fej szőllő, egy alma a kívánt hatással lehet, eredményre fog vezetni többnyire kielégíti a követelő kis zsarnokot. Igen ám, de nem mindig s nem mindenkinek van módjában gyümölcscsel pótolni a mindennapi kenyeret. Vegyük például: közbe jő egy terméketlen esztendő, a mikor gyümölcsben hiányt szenvedünk. Vajon mivel kedveskedünk virgouez gyermekeinknek, mivel állunk elő a kérések-, a követelésekkel szemben. Mégis hazánk földrajzi fekvése, egyes vidékek változatossága mérsékelt klimatikus viszonyainknál fogva a gyümölcstermésben - szágos csapásnak nem nézünk elébe, én legalább nem emlékszem olyan évre, melyben hazai gyümölcsterményben ne részesültem volna. Helylyel-közzel imitt amott mindig van annyi gyümölcs, melyből helyi szükségleten túl fogyasztásra a vidéki piaczokra is juttathatunk. Nem is itt a baj forrása; az isteni gondviselést nem lehet kárhoztatnunk, ha néha szükmarkuan osztja is az áldást, de egészen nem feledkezik el rólunk: inkább önmagunkban keressük a hibát. Valljuk meg, a fatenyésztésben járatlanok vagyunk, sokan még ellenszenvet is mutatnak iránta, s ellenszeu-