Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-07 / 14. szám

választók névjegyzékébe annak évenkénti kiigazításánál azon jogosultak veendők be, kik a megfelelő hátralékot ápril hó 15-éig bezárólag lefizették ezek szerint azon választói joggal biró lakosok, kik az 1877-dik évi adójukat, illetőleg az ennek megfelelő adóösszeget folyó évi ápril 15-éig le nem fizetik, az 1879- ik évre szóló választói névjegyzékbe felvétetni nem fognak.

Heti szemle.

— apr. 6.

A képviselőház 2-án kezdette meg a f. évi költségvetés általános tárgyalását. A vita folyik.

*

Az angol képviselőházban 1-én olvasták fel a királynő üzenetét a tartalékosok behívása tárgyában; ezen üzenetet a ház zajos tetszéssel fogadta. Ezen üzenet folytán Derby lord visszalépett s helyét Salisbury lord foglalta el, ki Beaconsfield politikájának hive, s esetleg háborútól sem fog visszariadni.

Az új külügyminiszter nézeteit egy hatalmas körjegyzékben fejtette ki s általános a felfogás, hogy ma már csak egy alternativa van, hogy Oroszország vagy meghátrál mindenben, vagy pedig meg lesz az angol-orosz háború. Hogy a netaláni háborúban nem egyedül Anglia és Oroszország vesznek részt, alig szenved kétséget. Az angolok a görögökre bizton számítanak. Azt is állítják, hogy Anglia és Spanyolország közt fontos megállapodások létesültek. Hir szerint Anglia már a portát is megnyerte, kinek mintegy 150,000 főnyi serege áll csatakészen, melynek fővezére Osman pasa, a plevnai hős; a táborkar főnöke pedig Moukh- tar pasa.

Anglia és monarchiánk közt teljes az egyetértés, s ez oka, hogy Ignatieff küldetése meghiúsult.

Eközben Oroszország is nagy erőfeszítéseket tesz, szeretne szövetségeseket kapni — talán sikerülni is fog ez Szerbiát és Montenegrót illetőleg, legalább Montenegró fegyverkezik, legújabban 32 zászlóaljat szerel fel egyenkint 800 emberrel. — Románia megelégelte a muszka kegyet; Bratianu román miniszterelnök Bécsben időzik, hol meglehetős szívesen fogadták, — BécsDŐl Berlinbe fog menni.

Viszonzás

az

„Észrevételek a Lelkész vagy rabbi csikkre.“

„luidquld igfci, fiadeatit igu it niple* Smb."

Nem képzeltem, hogy a „Veszprém“

4-ik számában közzétett szerény czikkem egy Ítész bonczkése alá kerülend és nem kevéssé lepett meg, a midőn egy tisztelt collegám a történelem magaslatáról kisérti megtámadni és ellenezni állításaimat- — De annal inkább feltűnt a zárczikk, a melyben kifakadásai daczára nézetemet tökéletesen jóváhagyja és e tekintetben velem „egyetért.*

Miután czikkem czélja egyedül az volt, hogy mely czim illet meg bennünket inkább vagy tán kizárólagosan lelkész e vagy rabbi; ‘) igeu természetes, hogy mindazon más vallásbelieknél lényeges papi functiokat, habár futó') De nem mint t. collegám erőszakkal rám tukmálja, hogy én rörid tolvonásokkal „a rabbiság kezdetét, fejlődését, jogkörét s a községhez raló viszonyát felderíteni a tárgyalni akartam.

tagság és változandóság jelenségeit. A gyémánt és egyéb drágakő becses, mert szilárd, mert nem változandó.

E tulajdonság a lelki téren oly mérvben az istenségé, mint semmi más lányé, s épen azért az ember lelki vagy társodalmi világában előforduló mindennemű szilárdságnak is egyetlen alapja. Őt ugyan szemeinkkel nem nem láthatjuk, kezeinkkel nem foghatjuk, csak a szívnek vallásosságával érezhetjük. A vallásosság azon tér, vagy ha úgy tetszik azon ut- mód, melyen a legfőbb lény működik az emberi életben, a mint ő önmaga az örök ma- radandóság, úgy az életből is a vallásos színezet által némileg hozzá fűződő intézvények is magukon viselik a tartósság sajátságát.

Nem emlegetjük itt azon szilárdságot, melyet a vallásosság ad a léleknek a viszontagságok elviselésére, hanem a vallásosságot csak mint társodalmi szilárdító hatalmat mutatjuk be. Sajátsága már az a műveltebb országok társadalmi életének, hogy abban az emberek nemcsak azon kötelékekkel füzvék egymáshoz, a melyek csupán az elöljáróság és alattvalóság elvéből folynak, hanem még azokon kívül is holmi emberiesebb czólok elérése végett bizonyos egyesülések vagy társulások történnek. Száz meg száz féle az igény, a nyomorúság és más egyéb a társadalomban, mely kielégittetést vagy enyhülést ugyan csak a társadalomtól vár. Mivel pedig az egyesek óriási tehetsége sem volna képes eredményt fölmutatni, a többek társulása az, a mely egyedül nyújt a sikerre kilátást.

Az ily társulásnál némely emberek a vallás elvére vetették az alapot, mások azt

lagosan fel kellett említenem, bebizonyítandó, hogy a rabbinak a sajátlagos papi functiokhoz semmi köze sincs és eredeti hivatása folytán nem lelkész, hanem rabbi — és im t. collegám itészi tollat ragad, nézeteimet, „hol igazítani, hol csúfolni“ bebizonyítandó, hogy én ,,a legnagyobb felületességgel egy két eyedévi egyházi intézményről értekezni merészeltem“ és a midőn itészi szellemi pompás gyümölcseit az olvasó közönségnek történelmi adatokkal fűszerezve feltálaló, egy mesterséges fordulatot tesz és más utón jut — — — Romába!

Nem akarom kutatni, mi indíthatta t. collegámat az „észrevételek“ közzétételére — sőt megengedem, hogy valamely tudományos fejtegetésnél a történelmi fejlődési mozzanatok lényegesen szerepelnek, a bölcs Campa- nella Tamás szavai szerint: „Cujuscunque rei Veritatem volueris perscrutari, ejusdem históriám manifestam tibi esse oportet* és ha én vázlatos czikkemben ezt nem tettem, három fontos okom volt erre:

1- ször. Ilyen bővített tárgyalást nem tartottam a más irányú „Veszprém* keretébe illőnek.

2- szor. Ellenkezik természetemmel holmi tüntetésekkel a rövidlátó avatatlau közönség szemeit kápráztatni a mai divat szerint, midőn a törpék az óriások hátára állva a szédelgő magasságról hirdetik, hogy milyen nagyok2).

3 szór. Attól tartottam, hogy engem is az a szemrehányás sújthatna, a melylyel t. collegám bold. Löwöt3) illette: „Aus dem historischen Material hätten viele vergilbte und vennorderte Dokumente weggelassea werden können und nicht so viel Aktenstaub aufgewirbelt werden müssen, da sie für den gegebenen Zweck ganz überflüssig erschienen.“ így tehát én nem bántottam „az elavult és elsárgult okmányok porát* s most nekem lobbantják szememre, hogy miért hagytam abba, s miért írtam „sine studio.“?4)

Különben ezen szemrehányást igen szívesen tűrtem és békésen elhallgattam volna, de azt nem tűrhetem, hogy mondataimból az összefüggés szétszaggatva a szavak elferdítve és hamisítva tüntessenek elő és erre építsen az ítész egy férczmunkát. Lavaterhez hasonlón3) én is elfogadom Mendelssohn szép mondatát, melylyel a méltánytalan Ítészekhez szól: „Die kleinste Wendung die man meinen Worten gibt, lässt auf meine Gesinnung ein falsches Licht fallen, in welchem ich sie mit gutem Gewissen nicht kann erscheinen lassen“ és ha tisztelt collegám ezt magáévá tette volna, bizonyára megmentett volna en*) Találóan jelzi a siellemdús Sachs, (Stimmen vom Jordan und Eupkrat 237) a tüntetésre számított mesterséges színlelt léteit! gondolatokat mint szellemi gzlíkölködést s gondolatszegénységet: „Wenn gutes Holz dir im Kamin flammt, so wärmt es dich, verrichtet still sein Amt. Doch hast du Dorne hineinge- than, wärmt es Dich schlecht und hebt zu Kniestern an. Ergibt Dir za verstehen und spricht: Auch ich bin Holz ! — Sonst glaubst Du’s nicht.“ — Hasonl. Koheleth K. 7. 6.

s) Leopold Läw als Theolog etc, gewürdiget von A. Hochmuth. 5.

4) A rosszal elsült viczczre nézve Ítészemet saját szavaira emlékeztetem, melyekkel föntnevezett röpiratában 1K. old. Löw ellen élt; azon szándékból, hogy a közönséget a tartalom nélküli történelem, szemfényvesztésétől óvja: „.. .Das ist die Aufgabe folgender Blätter — die wir „sine ira et Studio“ geschrieben, und in keiner anderen Absicht der Öf- tentiichkeit übergeben, als um die Vertheidiger der guten Sache von dem Blendwerk tendenziöser Historik zu schützen.

5) Phisiognomik XV. k. 118.

mellőzve a világiassságból indulnak ki. Amazoknak öltözéke, összetartó kapcsa, szóval mindene vallásos szinezetü lett; emezeknek pedig mindene világias. Amazoknak már egyedei is valahogy jellemzetesebben kialakultak és kivehetőbbek lettek, míg emezek szembeszökőbb vonások nélkül a társodalom nagy egészébe jobban elolvadtak. De a mi tárgyunkra nézve a társulás vallásos és világi elvét a legerősebben jellemzi, az nem egyéb, mint a vallásos társulásoknak tartóssága a világiaknak pedig rövid élete. Valóban a szigorúan vallásos alapra helyezkedett társulatok úgy is állnak az emberiség történetében, mint a melyek már századokat átéltek, mig a merően világias elveken nyugvók alig szólhatnak évtizedekről. Tulajdonság tehát ez, mely a vallást a társo- dalmi életre alkalmazva előnyösebbnek bizonyítja, mint a világiasságot, a mennyiben a föntartás elvének hathatósabban megfelel, mint a világiasság.

Így kell ezt látnunk magából a történelemből, hacsak előítélet nem vakította el szemeinket; így kell ennek kihatását fölismernünk az építészeten is. Mindjárt értekezésünk elején odavetettünk úgy futólagosán egy-két gondolatot arról, hogy a valódi értelemben vett építészet nem az, mely a kőz- napiság igényeinek a kifolyása, hanem a mely kövének úgyszólván minden izecskójévei valami szép, lélekemelő gondolatot képes egygyé forrasztani. A ki iménti elmélkedésünk menetét figyelemmel kísérte, az már, ha nem mondanék is, észrevenné, hogy ily gondolatnak tekintjük mi a vallás eszméjét. Azért-e, mert Európának tisztultabb vallása van, mint volt

gem a viszonzás fáradságától, melynek becses lapjábani közzétételére az audiatur et altera pars elvénél fogva s tek. szerkesztő ur ismeretes lovagiasságára támaszkodva bizton számíthatok.

Tisztelt collega uram e következő szavakban tünteti elő czikkemet:

1- ször. A rabbiság oly resnullius-féle tárgy lett volna, melyet akárki a földről felszedhetett legyen.

2- szor. A rabbi hatásköre soha sem változott.

3- szor. Felszentelésnek hire sem volt.

4- szer. Az egyházi szónoklat lényeges része az izraelita isteni tiszteletnek nem lévén az sem tartozik a rabbi kötelességeihez.

5- ször. A rabbi nem egyéb mint a község fizetett (!) tanítója, ki a vallási institu- tiókra u. m. stb. felügyeljen.

6- szor. Az egyházi tanítás nem volt s nem alkotó része az isteni tiszteletnek.

7- szer. Mivelhogy az izraelita születhe- tik, eskettethetik, s eltemettethetik a rabbi assistentiája nélkül, lehetetlen, hogy a rabbi lelkész czimmel élhessen.

Hollott én szószerint ekképen fejeztem ki magamat:

1- ször. Aki a vallási törvényeket ismerte, anuak szabadott a vallási kérdésekben határozatot mondani. — Továbbá minden a vallási törvényt ismerő s erre fölhatalmazott egyén képes stb.

2- szor. Vallási tekintetben a rabbi most is csak ugyanoly hatáskörrel bir mint egykor.

3- szor. (A rabbi) soha sem nyer papi felszentelést.

4- szer. Az egyházi szónoklat — sit venia verbo — nem képezi lényeges részét az izraelita vallásnak, s csak fentebb jelzett tanítói működésének természetszerű kifolyása.

5- ször. Gyúpontja a rabbi funktióknak a vallási törvények tanítása- s magyarázásában s magától érthetőleg a vallási institutiók- nak szigorú ellenőrzésében áll.

6- szor. 4-ik pont alatt már helyre igazított.

7- szer. Hogy a rabbinak nincsenek lel- készi functiói kiviláglik abból, hogy az emberi kor két főpházisában a születés és halálnál a rabbi assistentiája szükségtelen.

Ám bírálja meg a t. olvasó ezen tárgyilagos összeállításomból, hogy lehet-e nagyobb felületességgel^ kritizálni, mint azt t. collega uram tette. Ő „úgylátszik sem „sine ira“ sem „sine studio* nem irt! Persze ezen szót más értelemben véve, mint a melyben a római klassikus ezen kifejezéssel él vala. — (Ha tehát Ítészem történelmi adatokkal fűszerezett czikkét vázlatos kifejezéseimmel összehasonlítjuk, kihagyván az „észrevételekéből minden a tárgyhoz nem tartozandó czafrangot a végeredmény oda fog vezetni, hogy egymással „egyetértünk“. S mivé válik akkor a kritika? Szappanbuborékká, mely csak egy perczig gyönyörködteti a gyermek játszi szemét. — Kár volt tehát czikkemből a kérdéses tárgyat felderítő jellemző s az okszerű felfogáshoz szükséges szavakat kihagyni, mert ezek nem úgy esetlegesen csuszautak be, hanem szinte történelmi adatok folytán nyertek ott kellő kifejezést; s így visszautasíthatom azon nem igazságos s nem érdemlett szemrehányást, hogy én „a legnagyobb felületességgel egy kétezredévi egyházi intézményről értekezni merészeltem.“

Fel kell különösen a történelmi igazság érdekében azt is említenem, hogy előttem

a hajdani Ázsiának, vagy mi más oknál fogva, de bizonyos, hogy mig kelet földén a vallás a műizlés igényeire némileg torzitólag hatott, addig Európában olyszerü valami lett az, mely a tökélynek azon szép színét sugározta az építészetre, mit magasztosságnak mondunk.

Már csak az is, hogy e magasztosságot színnek nevezzük, úgy hozza magával, hogy annak tiszta kivehetése tekintetéből melleje tegyük azt, a mi annak úgyszólván árnyék- latául szolgál. Ez nem egyéb, mint a világiasság elve az épitészetbeu. Ne gondolja senki, hogy az építészet vallásossága és világiassága a valóságbau is oly hamar végbement, miut a hogy azt itt e papíron oly könnyen oda vetettük. Egyiknek a kifejlődése is épen úgy századokba került, mint a másiké. Olyan-e vájjon a szellemi világ eszméje is, miut az égi nap, mely néha jobban, néha kevésbbé világít és melegít, mig akkor életre hívja a főidőén lappangó természet erőit, emekkor pedig minden eredmény nélkül kel és áldozik le a kibalt föld fölött ? Ha nem egészen olyan is, de nem minden hasonlóság nélkül történik, hogy míg voltak századok, melyek nyersebb mmémüségök daczára is mindent meg tudtak tenni azoa láthatlan eszme érdekében, melyet vallásnak nevezünk, addig más idők embereinek lelkei ugyanazon eszmével szemközt még csak főimelegedni sem képesek. Irányzó gondolat ez melyet sohasem szabad felednünk, midőn a középkor élményeit ujitjuk meg lelkünk előtt. A vallás azon dolog volt ekkor, mely a szivek lenekéig behatott; mely ott lengedezett a szellők suttogásában; ott élt a család körében vagy a külső társodalomban

már igen nagy tekintélyek4) döntötték el ezen „lelkész vagy rabbi* kérdést mint Rappoport Pick7) stb. ugyan azon értelemben a mintán azt közzé tettem, s ők történelmi adatokat nyújtottak reá, melyeket ismételni én felesle. gesnek de lelkiismeretes dolognak is tartottam volna.8)

Igen furcsa, majdnem nevetséges azon kikelés, mintha én a rabbit „minden méltó, ságából kivezkőztettem* volna. Nem elég, ha én őt az isteni törvény tanítójának a vallási institutiók őrének neveztem?8) Ez volna a rabbi hivatásnak lealacsonyítása? Ki nem tartaná legnagyobb szerencséjénél! Isten sza- vát tanítani és hirdetni? Nem-e a legnagyobb méltóság a vallási felügyeletet Kezelni és a hitközség tiszteletét s kitüntetését kiér- demelni az által, hogy vallási lelkiismeretüket megnyugtatjuk? Különben azon állításom által, hogy ezek képezik a rabbi fuuktiókuak gyúpontját, távol sem zárhatók ki a rabbinak egyéb teendői, de azok mint mondám már nem olyan lényegesek magasztos hivatására nézve. Megczáfolhatja tán t. collegám azon állításomat, hogy egy „weschet* vagy bonyolódott „taari voth“ vagy „dinéh-ischoth“ kérdés, Jóst, Grátz stb tanulmányozása nélkül is egészen helyesen eldönthető ? A kinek elég képessége sajátlagos hivatását mint „Mo- reh-Harooh* betölteni, az lehet ugyan irodalmi történész, lehet izraelita régész, de rabbi nevezetet soha nem érdemel.

A talmudban,10) egy kérdés forog fen, hogy ki igényelheti a „Talmud-Chaham“11) czimet? felelet: aki képesítve van vallási kérdéseket rögtön eldönteni; ez által képesítve lévén, egy hitközségnek vallási főnökét „Par- uesz*12) képviselni. Kérdem tehát, változott e „vallási tekintetben* a rabbi hatásköre? több sajátlagos funktiói vannak-e a rabbinak „vallási tekintetben* jelenleg mint ezelőtt? tartoznak e egyátalában a más vallásbeliek papi vagy lelkészi funktiói az ő hatáskörébe? Erre az én t. collegám „igennel* lelel, azon „téves és ferde“ nézetből indulva ki, hogy a „hitszónoklat* és az „egyházi áldás* mint

e) Számos hírlapi czikkeksn kívül, a prágábau összegyűlt izr. notabl. gyülekezet 18ÖO november — 1861 február végéig, lo — i8-iki gyűlésben. Továbbá en passant a m. izr. országos congressus több bízottá, gyűlésekben p. o. január 'i't s 2b.

") Az izr. notablis gyülekezet tagjai.

8) Pick L. (rabbi) „A zsidóság nem ismer lelkészeket. Körülmetélés és esketés az imaházon kivüi is történhetnék (ezek eredetileg csak az imaházou kivüi történtek) sőt a rabbi egyéb teendői sem képezik az ő sajátlagos funktióit. Az ima s thora fel olvasás az eloimázó tisztje. Az „egyházi áldást1 pedig az Ahron ivadékból származó Kohauiták vége zik — a mihez functiók milyen a contirmatio a betegágyas asszony megáldása stb. stb. — mind mis talaj oól szedett növények, melyek a zsidóság földében nem teremtek a oda nem is tartoznak stb.“ r- Kappoport mondja: „Ezt vitatom történelmi izraelit* álláspontból: Nekünk nincsenek lelkészeink stb.“'

°) L. „Jós. Wertheimer eiu Lebens- und Zeitbild“ v. (J. Wolf 192. t{. — „Zum Oongresse“ von Hildesheimer 08-40.

10) Tr. Sabbat 114. s com. Raschi.

u) Talmid-Chacham — <j>ÍXo-iopoi. L. Koheleth- Jakob 11. jelszó T. Ch.; továbbá „Nork; üabbíni- sche Quellen und Paralelleu 194. és Löw „Hamaf- teach“ §. 131. — De ezen tpíXo-aoipoi alatt csak tál- műd tuuós érthetik, a mint B. Mezia tractatuaból 33-a s 33- b kitűnik.

12) Ezen szót sokan a latin ,,pastor-“ral ctgyér- temünek tartják, épen úgy mint a legújabb felfedezések az „Abt“ szót, (mely a latiu „abbas-ból szármázik) mint Ab-Beth-Din rövidítését tüntetik elő. Természetes, hogy mind a kettő helytelen.

Folytatás a melléklaoon.

egyformán. Ha a keresztes hadjáratok viselésére egész egymás után következő nemzedékek képesek voltak; ha a gazdagoknak vagyonáról az önzés jege leolvadva, az a szüköl- ködők gyámolitásáuak kútforrásává lehetett; ha emberek álltak elő, kik a világ és születés fényétől megválva az önmegalázás ösvényére indultak; az mind különféle ágazató nyilatkozása volt a vallásnak.

A magasztosság színezete, mely a vallásból kifolyólag ily szép tüneményeket játszott az életben, mégis legszebben mutatkozik épen az építészet körül. A korszak, melynek a vallás volt mindene, épen az építészet útján művelte legnagyobb csodáit. Az oszlopokra emelt óriási noitozatok, melyek nem voltak szokásban a klaszikus korbeii müépü- leteknél, s melyek ekkor égszerüleg homorul- tak a templomokban a hivók teje fülé, az érzékeny szívekben csakugyan nem közönséges érzületet kelthettek. S nacsak egy szemernyi fogékonyság is vau bennünk a lelki nagyság iránt, nem keil-e fölmelegedni lelkűnknek e magasztos kőköltemények egész megalakulásánál? A görögök ültregéje mondja Amíión- ról, hogy midőn Tüebat epittette, iantjauak bájos hangjaira a kövek megindulva mintegy önként falakká változtak. E rege a középkor vallásos építészeténél valóság lett. A költség, mely egy bazilika építésére megkivántatott, mintegy önként befolyt; a munkás kéz úgyszólván magától termett, a legszebb terv pedig, mely mind ezen járulékot egygyé öntse, szinte önként szülemlett. A középkori építészet köré fűződő ezen jelenségeket nem is mondhatjuk másnak, mint magasztosságnak.